Felcsuti Péter: a kútmérgezés megtörtént

– Amikor 2020 tavaszán, először fogalmazta meg a 15 közgazdász a véleményét, szociális válságról és elhúzódó válság lehetőségéről beszélt. Tévedtek volna?

– Senki által nem vitatott, hogy a járvány súlyosan érintette a lakosságot pszichés és fizikai értelemben egyaránt. Egyedi beszámolókból az is ismert – és egyébként józan ésszel is feltételezhető –, hogy a szegényebb néprétegek jobban megszenvedték/megszenvedik a járvány következményeit, mint a tehetősebbek. Hogy ez milyen mértékű – tehát nevezhető-e szociális válságnak, vagy ennél valamivel enyhébb megfogalmazás a helyénvaló – arról még korai ítéletet mondani. Nyilván fognak születni – remélhetőleg minél hamarabb – tudományos igényű kutatások, amelyek alapján a végső szót ki lehet mondani. 

– Most már van olyan elemző, aki hét százalékos növekedés esélyéről beszél, vagyis mégis csak van, lesz visszapattanás?

– Már a múlt év végén látszott, hogy a gazdaság egésze – ez egyébként egész Európára, sőt, a világgazdaság egészére igaz – ütésállóbb, mint amit az elemzők eredetileg vártak. Így a veszteségek ledolgozása is legfeljebb egy-két évet fog igénybe venni, szemben a 2008-as válsággal, ahol országtól függően, ez a folyamat akár egy évtizedig is eltartott.  

– Még mindig itt maradva: többen azt is jósolták, hogy éhséglázadások lesznek, ehhez képest a magyar nép kifejezetten békében éldegél. Mindenki elégedett? Ha viszont nem elégedett, annak miért nincsenek jelei?

– A társadalmi folyamatok nehezen modellezhetők, pláne általánosíthatók; ami az egyik országban mindennapos – mondjuk, több tízezres tüntetések – egy másik országban ritkaság-számba megy. És a kiváltó okok is nagyon sokrétűek, ráadásul egymásra kölcsönösen hatással vannak. Szóval óvnék a leegyszerűsítő jellemzésektől. Például számomra nem nagyon létezik olyan fogalom, mint „a magyar nép”, amit annyira szeretnek a politikusok használni. A történelem kivételes pillanataiban – 1848, 1956 – talán kialakul valami, amit nemzeti egységnek lehet nevezni, egyébként azonban csak földrajzi és társadalmi értelemben jól elkülöníthető és nagyon is eltérő jellemzőkkel leírható társadalmi csoportok vannak. Gondoljunk a nagyvárosi - kis településen lakó, iskolázott-iskolázatlan, világlátott-parókiális kettősségekre, ami egyébként szintén nem csak magyar jelenség. 

– Ezek a jelek milyen irányba mutatnak: a kormányváltás ígérete felé, vagy nagyon messze attól?

– A fentiek okán is nagyon nehéz jósolni és persze időben még igen messze vagyunk.

– Önt is igyekeztek bevonni a politikába, miért nem akar szerepet vállalni? 

– Többféle politizálás van; a közéleti állásfoglalás – szóban és írásban, sőt, adott esetben anyagi támogatással – is politizálás és a szerepvállalás egy pártban, szintén. Az előbbi értelemben politizálok, az utóbbi értelemben nem. Nehezen tudnám elfogadni azt a fajta fegyelmet és lojalitást, amit a párthoz tartozás szükségképpen megkövetel.

– Az Orbán-kormány látható, nagyarányú osztogatásba kezd, főként a választások előtt jön majd egy csomó helikopter-pénz. Ezek vajon milyen mértékben befolyásolják a választói kedvet, akaratot?

– Biztosan befolyásolják, mert a „medián választó” már csak ilyen. A rezsicsökkentés – ami súlyosan populista lépés volt és egyébként nagy károkat okozott a közmű-szolgáltatások terén – kiválóan bevált 2014-ben és az egykulcsosnak nevezett adó – ami súlyosan igazságtalan és egyebek mellett rombolja a társadalmi szolidaritást – is ugyanilyen szerepet játszott négy évvel később. Időközben voltak komoly béremelések is, amiknek az érintettek nyilván okkal örültek, másfelől a mostanra már egyértelművé vált inflációs folyamatok kialakulásában komoly kiváltó okot jelentettek. A kormány napjainkban sem fogyott ki az ötletekből – például a személyi jövedelemadó visszatérítése – amiknek valamilyen eredményük biztosan lesz, de hogy elég lesz-e, azt most még nem tudhatjuk.

– Az EU továbbra sem kéri a tagállamoktól, hogy tartsák be a költségvetési fegyelmet, a három százalékos hiányt. Orbán e téren, korábban nagyon fegyelmezett volt, most viszont elszaladt. Milyen következményekkel járhat ez?

– Az nem kérdés, hogy Orbán motivációja hatalmi és nem gazdaságpolitikai természetű. A gazdaságnak – ahogy egyébként az MNB is jól látja – nincs szüksége ilyen mértékű költekezésre, azaz költségvetési hiányra. A szimpla pazarláson túl, az inflációtól sokkal több okunk van tartani, annak ugyanis az a természete, hogy ha egyszer beépül a gazdasági szereplők várakozásaiba, csak nagyon nehezen lehet onnan kiiktatni. Egy-három százalékos infláció lehet hasznos és jó, öt százalékos vagy a fölötti már súlyos károkat okozhat. 

– Az EU képtelen komolyan venni önmagát? A populista kormányok egyre messzebbre merészkednek – gondoljunk csak most a melegek elleni törvényre –, de a nemzetközi csatazajon kívül nem történik semmi. Jól kalkulál a magyar miniszterelnök, amikor a szélsőjobb szavazóival erősíti a bázisát? 

– Hatalomtechnikusként Orbán verhetetlen, a törvény hasznos lehet a számára, hiszen a magyar társadalomban még az ellenzéki oldalon is elég ambivalens a viszony a melegekhez, illetve a meleg -jogokhoz. Nyilván egy-két éven belül az Európai Bíróság rákényszeríti Orbánt, hogy írja át a törvényt, ahogy a civilek és a CEU esetében megtörtént. Addigra azonban túl leszünk a választásokon és ami még nagyobb baj, a szellemi kútmérgezés – a lelkek megmérgezése – már megtörtént, aminek évtizedes következményei vannak, illetve lesznek.

– Miért nem lehet aktivizálni a leszakadó rétegeket, illetve miért csak a Fidesz képes egy részüket aktivizálni? 

– Néha ellenzéki érzelmű értelmiségiektől is hallok/olvasok lekezelő/leszóló mondatokat a „cigányokról, akiket egy zsák krumplival meg lehet venni”. Számomra az ilyen mondatok nagyon komoly empátiahiányról tanúskodnak – hogy a politikai bölcsesség hiányáról ne is beszéljek. Az illetők eléggé érthetetlen módon, azt tételezik fel, hogy a mélyszegénységben élőknek ugyanaz fontos, mint nekik. Szívem szerint, feltenném a kérdést, hogy vajon az illető értelmiségit nem lehetne-e megvenni egy zsák krumplival, ha a gyermeke vagy ő rendszeresen éhezne; vagy nem szavazna-e a Fideszre, ha a polgármester azzal fenyegeti, hogy nem kap közmunkát, más munkalehetőség, illetve jövedelem pedig nincs. Ráadásul egy olyan dologról – országgyűlési választásról – beszélünk, ami az illető mélyszegénységben élő számára igazán eléggé érdektelen, mert nincs oka arra, hogy sokat várjon az ellenzéki pártoktól. Ezek közül néhány már volt hatalmon és akkor nem tett sokat – szinte semmit – az ő helyzetük javítása érdekében. Néhány párt még nem volt hatalmon, de minden jel szerint a mélyszegénységben élők, mint célközönség nem igazán fontos a számukra.   

– Egy évtizede áldoz pénzt arra, hogy munkát teremtsen a szegények, cigányok számára. Ebből sem lett mozgalom: sem az adományozásból, sem pedig a szervezésből. Miért?

– A Kiút valóban több, mint tíz éve „ketyeg” kizárólag magánadományokból. Nem lett belőle mozgalom, ahogy egyetlen, civilek által működtetett kezdeményezésből sem. Ezek mint a szigetek működnek, egymástól elszigetelve. Az okok nagyon sokrétűek, a legfontosabb ezek közül alighanem az állam támogatónak egyáltalán nem nevezhető magatartása. Csak példaként említem, hogy a Kiút – amely, ha meggondoljuk, állami feladatot lát el – semmilyen állami támogatást nem kap, viszont a költségvetésének nagyjából az egyharmadát adók és járulékok formájában befizeti az állami költségvetésbe. 

– Az unió sok pénzt pumpál a pandémia kárainak elhárítására. Először a létezése során, hitelt is vett fel. Orbánnak ez utóbbi nem kellett. Miért nem? És lehetséges, hogy tévedett az unió? 

– Nekem úgy tűnik – bár természetesen a végső ítélettel még várni kell –, hogy az unió nagyon bátor lépést tett, ami kellően nagy léptékű és kellően innovatív, hogy érdemben segítse a tagországok gazdaságának kilábalását és remélhetőleg egy új – zöld, digitális – pályára állását. A hitelről több ország is lemondott, de egyik sem végleg. Ha Magyarország végleg lemond az olcsó EU-hitelről és drága orosz és kínai hitelt vesz fel helyette, az, ahogy a franciák mondják, „több, mint bűn, az hiba.”

– Sok ügy után hittük azt, hogy ez lesz az Orbán-rezsim banánhéja. Legutóbb az egyetemek alapítványi kiszervezésekor, és a nekik juttatott, kiszervezett állami vagyontömeg, Fudan, aktuálisan pedig a meleg-törvény kapcsán. Számos hasonló ügy volt a lassan tizenkét év alatt, a kormány azonban mindet kihordta – lábon. Most is így lesz?

– Ilyen kérdésekre rutinszerűen egy másik, a Mark Twain-féle idézettel szoktam válaszolni. „Jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti.” 

– Lesz-e újabb opusa a 15-nek? Ha nem is lesz, miért kellene félreverni a harangokat? (Ha van még harang…)

– A 15 szakember minden alkalommal megszólal, amikor a szakmai lelkiismeretük és az etikai értékeik erre késztetik. A hazai viszonyok ismeretében, biztos vagyok benne, hogy a közvélemény még hallani fog felőlünk.