Felcsuti Péter: rossz célokra ment el a pénz

– 2020 – érthetően – a pandémia miatt megrázta a világgazdaságot. A magyar kormány azonban, közgazdászok általános véleménye szerint kommunikációs trükkökkel igyekezett rózsaszínűbbé festeni a helyzetet. Az őszinte szó hiánya mennyiben növeli, növelte a bajt?

– Közhely, hogy általában az emberek közötti sikeres együttműködés alapfeltétele a bizalom. Ez természetesen a gazdaságban sincs másképp; a közgazdaságtan sokat foglalkozik a bizalom és a kiszámíthatóság szerepével a jó gazdasági döntésekben. Ez a mozzanat az Orbán-féle társadalom- és gazdaságfelfogásból tökéletesen hiányzik. Saját definíciója szerint politikai kormányzást folytat, ami magyarul azt jelenti, hogy a hatalmat minden körülmények között meg kell tartani. Ezért aztán zsigeri reflexe bármilyen problémára a sikerpropaganda és ami ennek része, az adatok és információk szelektív, gyakran félrevezető bemutatása, kezelése. Ez viszont könnyen elbizonytalanítja, bizalmatlanná teszi a gazdaság szereplőit, különösen akkor, ha a mindennapos tapasztalataik és a kormányzati propaganda között nem találnak kapcsolatot. Így nehezen tudnak jó döntéseket hozni, vagy ami még rosszabb, passzívak maradnak. Ez rossz nekik és rossz a gazdaság egésze számára is, amelyik így még azt sem hozza ki egy nehéz helyzetből, amit egyébként ki lehetne. 

– A visszaesés mértéke hét százalék körül mozog, amit talán már Varga Mihály is elismer. Rosszabb, vagy hasonló, netán jobb a helyzet, mint a tíz évvel ezelőtti világgazdasági válság idején? 

– Valójában rosszabb, 2008-ban hat százalék körül volt a visszaesés, de tárgyilagosan el kell ismerni, hogy a két helyzet igazán nem összehasonlítható. A gazdasági válságokról – kisebbekről, nagyobbakról az elmúlt két-háromszáz évben – sokat tudunk és sokat megtanultunk. Ez a mostani – talán nem túlzás – az első az emberiség történelmében, amikor a világjárvány egy globális, minden elemében összekapcsolódott világgazdaságot zilál szét.  

– Az „udvari” közgazdászok – ha vannak ilyenek – folyamatosan visszapattanásról beszéltek, miközben a 15-ök szinte mindegyike elhúzódó válságról. Most már konszenzus van? 

– Konszenzus nincs, nem is kell, hogy legyen, hiszen a jövő mindenki számára bizonytalan és kiszámíthatatlan. Visszapattanásról – amit márciusban a jegybank elnöke a második félévre valószínűsített – azonban szó sincs. Jövőre a járványhelyzet függvényében talán sikerül ledolgozni az idei veszteség felét, negyven százalékát és esetleg 2022 végére lehetünk ott, ahol 2019 végén voltunk.

– Matolcsy György, illetve az MNB a minap bírálta a kormányt, hogy több lépést is elhibázott, illetve elmulasztott megtenni. Jelent valamit a Nemzeti Bank hirtelen jött kritikája?

– Természetesen minden konstruktív kritikának helye lehetne egy ilyen nehéz helyzetben; akár az utólagosnak is, hiszen egy tanulási folyamat kellős közepén vagyunk. Az azonban biztos, hogy az MNB bírálatának hitelességéből sokat levon az a nagyon durva szakmai tévedés, amiről a fentiekben volt szó.

– Ha már MNB: Matolcsy azt mondta, azért jósolt a második félévre négy százalék körüli GDP-emelkedést, mert nem számoltak a második hullámmal. Ez hogy lehet?

– Természetesen nem lehet sehogy; az egész világ, az összes mértékadó nemzetközi szervezet – OECD, IMF, EU – előrejelzéseiben általában és konkrétan Magyarország vonatkozásában számolt a második hullámmal és ezért súlyos visszaesést valószínűsített az év egésze tekintetében. Azt is el kell ismerni, hogy a pénzügyminisztérium – bár az általános sikerpropaganda alól nyilván nem vonhatta ki magát – előrejelzésében sokkal közelebb volt a nemzetközi konszenzushoz, mint az MNB, amelynek a szakmai presztízsén így nem kis csorba esett. 

– És még mindig MNB: Virág Barnabás 3.4 százalékos idei inflációról beszélt, miközben a nyugdíjasoknak három százalékos emelést állított be a kormány. Hol a hiányzó  0,4? százalék ? Vagy Virág tévedett?

– Az infláció számítása és érzékelése két különböző dolog; egy-két, minden nap vásárolt fogyasztási cikk árának nagyon durva emelkedése könnyen kelthet olyan benyomást, hogy a több ezer tételből álló fogyasztói kosár egészének áremelkedése sokkal nagyobb, mint a tényleges. Ettől függetlenül, már az első Orbán-kormány „feltalálta” azt a trükköt, hogy a költségvetés tervezése, majd kommunikációja során folyamatosan alul kell becsülni az inflációt és következésképpen az inflációhoz indexált automatikus kifizetéseket (például nyugdíj), amit aztán utólag valamilyen mértékben korrigálnak, de addig mindenesetre a különbség ingyen forrás a költségvetés számára.    

– A számokkal folytatva: Petschnig Mária Zita egyik legfőbb panasza, hogy nem lehet hinni a kormány, vagy a KSH számainak. Ha így van, kiket akarnak becsapni, és miért?

– Zitánál senki nem ismeri jobban a hivatalos magyar adatszolgáltatást, így semmi okom, hogy vitatkozzam vele. Azt azért talán meg lehet jegyezni, hogy a magyar adatszolgáltatás döntő része az Eurostat előírásai és normái szerint készül, azokkal biztosan nincs baj. De van olyan, ami saját, mondhatnám generikus adat – főleg a foglalkoztatás/munkanélküliség és a szociális téren (szegénység). Érdekes aktualitást ad ennek a kérdésnek a most széles körben tárgyalt Eurostat-adat, amely szerint Magyarország a háztartások fogyasztása szempontjából hátulról a harmadik az EU-ban. Ezt cáfolni nem, legfeljebb agyonhallgatni lehet.    

– Átfogó reformcsomagot is javasol Matolcsy, egészségügyi, oktatási és szociális területen. Van ennek realitása?

– A jegybank elnöke régóta bombázza a közvéleményt reformjavaslatokkal (80 pont, 300 pont, stb.) és futurológiával (Új euróázsiai selyemút). Ezekben keverednek a szakmailag korrekt javaslatok és fantazmagóriák. Nyilván jó lenne, ha a szakmailag korrekt javaslatok megvalósulnának, bár ennek ez idő szerint nem sok jele van. Felmerül természetesen az a kérdés is, hogy a jegybank elnöke miért nem kezdeményezte ezeket teljhatalmú gazdasági csúcsminiszter korában és miért csak mostanság, az oldalvonalról bekiabálva.  

– A tavaszi, közgazdászok által írt figyelmeztető levélben külön is felhívták a figyelmet a várható szociális válságra, illetve a kormány e területen hozott intézkedéseinek hiátusaira. Mennyiben igazolódott be a 15-ök, és főként Felcsuti Péter félelme, igazsága?

– Szigorúan a közgazdasági absztrakció szintjén maradva, a gazdaság visszaesése bizonyosan kisebb lett volna egy jobban célzott csomaggal, amelyben nagyobb teret kap a jövedelempótlás és kisebbet a beruházásösztönzés (l. moto GP), illetve az MNB hitelei. A költségvetés hiánya láthatóan így is elszállt (érthető módon), de rossz célokra ment el a pénz, illetve a lehetségesnél kevesebb bevétel van. A fogyasztási célú költségvetési kiadásnak biztosan erősebb tovagyűrűző hatása lett volna, mint a sokkal lassabban megvalósuló beruházásoknak. Arról, hogy a lakosság sérülékeny csoportjai milyen helyzetben vannak, ma is csak „anekdotikus” alapon lehet véleményt mondani, hiszen, ha vannak is átfogó statisztikák, felmérések, azokról nem tudunk. Összességében nem gondolom, hogy szégyenkezni valónk lenne a tavaszi figyelmeztetés miatt.  

– Orbán Viktor a vétó-vitában kijelentette, hogy Magyarországnak nincs szüksége a felújítási alapból neki jutó pénzre. Blöffölt?

– Természetesen igen. Magyarországnak minden fillérre szüksége van és lesz, hogy kijussunk ebből a nagyon mély gödörből.

– A Merkel-féle kompromisszum nagyon megosztja a közvéleményt. A megállapodás vajon mit hoz a magyar politikában? Folytatódik, legalább 2022-ig minden ugyanúgy, mint eddig? 

– Talán nem is annyira a közvélemény egésze, mint az „innenső” oldal megosztottsága érdekes. Én az utóbbi napokban egy elég nagy Facebook vita kellős közepén találtam magam, amelyben rengeteg tiszteletre méltó, de nagyon frusztrált hozzászóló volt. Az én álláspontom azt hiszem, kiegyensúlyozottabb. Ennek a lényege, hogy nem gondolhatjuk komolyan, hogy Európa/Merkel számára nincs fontosabb Magyarország és Lengyelország „megleckéztetésénél”, ami egyébként csak nagyon korlátozott kézzelfogható előnyöket ígér; hogy például a déli országok gyors megsegítése és általában az európai gazdaság újraindítása ne lenne fontosabb. Másfelől két, stratégiai értelemben akár áttörésnek is nevezhető dolog történt: a jogállamiság visszavonhatatlanul megjelent, mint önálló szempont az európai döntéshozatalban és – amit kevesebben hangsúlyoznak – az EU „nemzetek felett” a saját nevében hitelt vesz fel. Másfelől a magyar ellenzék, mi mindannyian ne Angela Merkeltől várjuk, hogy elvégezze a mi házi feladatunkat. „Ha van pénz, Orbán győz 2022-ben” – én ezt azért elég szimpla állításnak tartom. 

– Milyen lépéseket kellene tennie most a magyar kormánynak, hogy 2021 és az utána következő időszak stabilizálja a gazdaságot, illetve a munka nélkül maradó cégek és emberek életét?

– Minden józan elemzés azt mutatja, hogy az elmúlt tíz év gazdasági növekedése és ehhez kapcsolódóan a lakosság jelentős részének a jövedelememelkedése döntően a példa nélkül álló tömegben beáramló EU pénzek eredménye. Ez is azonban csak arra volt elég, hogy mennyiségi értelemben csökkentsük a távolságot az EU átlagtól, de arra nem, hogy minőségi javulás – versenyképesség, humán tőke – álljon be. A jelek szerint a további pénzek beáramlása elől elhárultak az akadályok, de semmi garancia nincs arra, hogy a felhasználás hatékonyabb lesz. Az Orbán-rezsim sok bűne, mulasztása közül ez az egyik legnagyobb.