Felgyújtotta a polgármesteri hivatalt két fiatal Mátyuson

HírKlikk 2021. március 5. 10:16 2021. márc. 5. 10:16

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség két férfi ellen, aki tavaly júliusban betört a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátyus polgármesteri hivatalába és könyvtárába, majd felgyújtotta az épületeket.

A megyei főügyészség megbízott főügyésze az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a 16 és 20 éves vádlott számítógépeket, számítástechnikai eszközöket, továbbá a polgármester reprezentációs italait vitte magával a hivatalból. Az idősebbik vádlott a betörés nyomainak eltüntetésére az egyik irodában tüzet gyújtott, a lángok átterjedtek az épület több helyiségére.

A vádlottak nem sokkal később az önkormányzat közelében lévő könyvtárat is feltörték, innen szintén számítógépeket vittek el, majd ezt az épületet szintén felgyújtották. A tűzben 937 könyv és a berendezési tárgyak semmisültek meg. A könyvtár épületében több mint kétmillió, a polgármesteri hivataléban hárommillió forint kár keletkezett – ismertette Martossy György megbízott főügyész.

Az ellopott számítógépeket egy farakásban elrejtve találták meg a rendőrök.

A letartóztatásban lévő vádlottakat az ügyészség ötrendbeli lopással vádolja, illetve a felnőtt vádlottat kiskorú veszélyeztetésével is, mivel rávette a tizennyolcadik életévét be nem töltött társát a lopások elkövetésére.

A megbízott főügyész hozzátette, a vádlottak beismerő vallomása esetén az ügyészség az idősebb vádlottra három év börtönbüntetés, fiatalkorú társára pedig két év hat hónap javítóintézeti nevelés kiszabását indítványozza a bíróságnak.

Az eljárás a Vásárosnaményi Járásbíróságon folytatódik.

Forrás: MTI