Félmillióan léptek le a Fidesztől, de…
A Magyar Távirati Iroda - ismert rövidítéssel: MTI - nem közölte a Medián legújabb, januári kutatásának eredményét. Pedig az említett cég nem nyeretlen kétéves, ellenkezőleg: a legmegbízhatóbb közvélemény-kutatók egyike. Hogy mást ne mondjunk - és ez itt tényleg nem a reklám helye – a választások előtt ők szokták a legkevesebb hibával előrejelezni az eredményt.
Kisegítjük a nyilván csak feledékenységből hibázó MTI-t: a Medián mérései szerint az elmúlt három hónapban több mint félmillióan pártoltak el a Fidesztől, és három hónap alatt 43-ról 52 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. Igaz, Orbán Viktor pártja így is toronymagasan vezet, ráadásul az emberek 48 százaléka még mindig elégedett, de legalábbis nem elégedetlen. Vagyis, minden második magyar jónak, vagy minimum elfogadhatónak értékeli az Orbán-kormány teljesítményét.
Nem magától lett ilyen ez az ország. Tudjuk, hogy kik tették ilyenné, és sajnos, azt is tudjuk, kik azok, akik hagyták, hogy ilyenné tehessék. Utóbbiak, tisztelet a kivételnek, mi magunk volnánk. Azok a honfitársaink, akik akkor sem szóltak, amikor még szólhattak volna. Akik, butaságból, félelemből, közönyből hallgattak, vagy, mert azt hitték, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a demokrácia.
Most már minden jel szerint késő. Létrejött gyönyörű képességük, a rend, a velünk élő nemzeti szotyializmus. Akkor kellett volna szólni, amikor még nem nyúltak le minden pénzt, de már látszott a szándék, hogy készülnek rá. Amikor még működött a nyilvánosság és szabad volt a sajtó, de már íródtak a törvények, hogy ne legyen az. Amikor még volt jogállam, mert még nem volt teli pártkatonákkal az alkotmánybíróság.
De, tisztelet a kevés kivételnek, a magyar emberek nem szóltak. Azt hitték, hogy jó lesz nekik így is. Pedig, lehetett tudni, hogy nem lesz mindenkinek jó, de mindig voltak, akik azért lapítottak, mert azt hitték, hogy nekik azért jó lesz.
Kuss volt a magyar ugaron, amerre a szem ellát. Voltak, akik próbálkoztak, de Kussország polgárai közül a legtöbben arra játszottak, hogy ők talán megússzák.
Nem lehet megúszni. Robog az úthenger, és mindenkit – kétkezi munkást és tudóst, ápolót és ápoltat, kismamát és nagymamát - maga alá gyűr, aki az útjában áll. Ha akarna, sem tudna leállni: Mészáros, Garancsi, a Nemzet Veje és a kormányhoz közeli csókosok belepusztulnának, ha nem kereshetnének naponta milliókat.
Rohadunk a forradalomba: ez az ország egyelőre a szabadságharcot választotta, nem a szabadságot.
