Felmondott az összes betegszállító a hatvani kórházban

2019. március 16. 04:45

Az RTL Klub értesülései szerint felmondott az összes betegszállító a hatvani Albert Schweitzer Kórházban. A televíziónak írt levélből kiderült, hogy februárban már 310 órát dolgoztak a betegszállítók a létszámhiány miatt.

Komka Péter / MTI

Független Egészségügyi Szakszervezet megerősítette az értesüléseket, elmondásuk szerint a betegszállítók nagyon keveset keresnek, de sokat dolgoznak, ráadásul ki vannak téve mindenféle fertőzésnek is, ezért azonban nem kapnak semmiféle pótlékot.

"A legalacsonyabb a bérük, sokaknak csak a 149 ezer forintos minimálbér az alapbére, aminek a nettó összege a 100 ezer forintot sem éri, és emiatt nagyon sokan túlórát vállalnak" mondta el az RTL-nek  Dr. Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke. 

Kunecz Zsombor egészségügyi szakértő szerint már így is alig volt betegszállító a kórházban. Elmondta, hogy korábban, amikor hiány volt műtősfiúból, néhány betegszállítóból műtősfiút varázsoltak, és volt, hogy összesen négy betegszállító volt a kórházban.

A kórház elismerte az RTL híradójának a felmondást, és azt mondták pótolni fogják a kiesett betegszállítókat. 

Forrás: RTL