Felügyelőket rendeltek ki a tartozásokat felhalmozó tankerületekhez
Több tankerületi központnál költségvetési felügyelők kirendelésére volt szükség, akik folyamatosan ellenőrzik az állami iskolafenntartók gazdálkodását és kötelezettségvállalásait.
A Népszava információi szerint a felügyelők kirendelésére elsősorban a felhalmozódott tartozásállomány miatt került sor.
A tankerületeket irányító Klebelsberg Központ (KK) a lap érdeklődésére elismerte, Varga Mihály pénzügyminiszter valóban költségvetési felügyelőket delegált egyes tankerületi központokhoz: a Belső-Pesti, az Észak-Budapesti, a Kelet-Pesti, a Békéscsabai, a Jászberényi és a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ is felügyelet alatt áll.
A KK tájékoztatása szerint a felügyelők elsősorban véleményezési, ellenőrzési feladatokat látnak el, javaslatot tesznek, ajánlásokat fogalmaznak meg annak érdekében, hogy a tankerületi központok „a rendelkezésükre álló forrásokat a megfelelő módon használják fel”. Azt ugyanakkor tagadták, hogy a központoknak nagyobb tartozásaik lennének, mint írták, „egyetlen tankerületi központ sincs eladósodva”.
A Népszava szerint ennek némileg ellentmondanak a Magyar Államkincstár központi költségvetési intézmények tartozásállományáról szóló legfrissebb adatai. A 2023 szeptemberére vonatkozó kimutatásban 33 tankerületi központ szerepelt a 60-ból, összes lejárt tartozásuk szeptember végén 1 milliárd 289 millió forint volt.
A lap szerette volna megtudni a KK-tól, ha állításuk szerint egyetlen tankerületi központ sincs eladósodva, az azt jelenti-e, hogy az idén szeptember végén fennálló tartozásaikat maradéktalanul rendezték, de ismételt megkeresésre már nem kaptak választ.