Fenyőfákkal köszönte meg a mentőszolgálat munkáját az agrárminiszter

HírKlikk 2023. december 21. 13:10 2023. dec. 21. 13:10

Fenyőfákkal köszöntük meg az Országos Mentőszolgálat bajtársainak egész éves munkáját – írta közösségi oldalán az agrárminiszter csütörtökön, amikor bejelentette, hogy az állami erdészeti társaságok közreműködésével 256 mentőállomásra juttatnak el örökzöldeket karácsonyig.

Áldott ünnepet kívánó üzenete mellett, Nagy István egy videót is feltöltött, amelyen személyesen vitt el egy fenyőfát a dunakeszi mentőállomásra Csató Gáborral, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával, akivel a díszítést is elkezdték.

Erdészeti, meg amolyan agrárminiszteri nyelven szeretnék kifejezni az ország köszönetét a mentők egész éves munkájáért – fogalmazott a miniszter a videóban. Akiken a mentőknek kell segíteni, azoknak nincs módjuk megköszönni – tette hozzá Nagy István.

Ezért 256 mentőállomásra juttatnak el egy-egy fenyőt karácsonyfának az állami erdészeti társaságok országszerte – mondta Nagy István, aki megköszönve áldozatos munkájukat, hozzátette: „legyen ott a magyar emberek szeretete".

„Talán a Covid alatt éreztük ennyire a társadalmi megbecsülést, és azt, hogy a tenyerén hordoz minket a bajtársaimmal a lakosság" – mondta Csató Gábor, aki közölte: 8500 bajtársának az Agrárminisztérium, a kormányzat és a lakosság is megköszöni az ez évi munkáját. Hozzátette: ő is háláját fejezi ki bajtársainak a több mint 1,3 millió idén ellátott betegért.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom