Ferenc pápa jóváhagyta, hogy az azonos nemű párokat is megáldhassák

HírKlikk 2023. december 19. 08:45 2023. dec. 19. 08:45

Jóváhagyta a Hittani Dikasztérium Fiducia supplicans című nyilatkozatát Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő által jegyzett nyilatkozatban az áll, hogy ha két ember áldást kér egy katolikus paptól, a jövőben akkor is megkaphatják azt, ha helyzetük párként „szabálytalan”. Vagyis mostantól lehetséges az azonos nemű párok egyházi megáldása. Az egykori „Szent Hivatal” 23 éve adott ki hasonló doktrinális jelentőségű dokumentumot.

Vatican News híre szerint a dokumentum a különböző áldások tárgykörét mutatta be, amely különbséget tesz spontán, rituális és liturgikus áldások között. A mostani változtatás a spontán áldásokra vonatkozik, így nem változik a házasságkötésre vonatkozó hittétel: az egyház továbbra sem ismeri el a melegházasságot – írja a 24.hu.

A Szentatya még októberben utalt rá, hogy nyitott lenne az azonos nemű párok megáldására, mondván, „nem lehetünk olyan bírák, akik csak tagadnak, elutasítanak és kizárnak”. Azt is hozzátette, hogy objektíven bűnösnek tartja a meleg kapcsolatokat, és nem ismeri el a házasságukat. A bíborosok ezután kérték, hogy az egyház tegye egyértelművé, pontosan milyen párokat lehet megáldani – vélhetően erre válaszul született a mostani nyilatkozat.

Forrás: 24.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom