Ferenc pápa „szégyennek” nevezte, hogy a nemzetközi közösség egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása óta képtelen megoldást találni
Ferenc pápa bírálta a nemzetközi közösséget és „szégyenletes tehetetlenségnek” nevezte hétfőn a Gázai övezet katolikusaihoz intézett nyílt levélben, hogy egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása után sem sikerült megoldást találni annak befejezésére.
„Látszólag kevesen törődnek azzal, amire a legnagyobb szükség van, és amire a legjobban vágynak: a párbeszéddel és a békével” – írta. „Bár a történelem bizonyítja, hogy az erőszak soha nem hoz békét, ennek ellenére úgy tűnik, hogy az évek alatt kialakult konfliktusok semmit nem tanítottak nekünk.”
A pápa szerint „egy éve megnyújtották a gyűlölet kanócát, amely ahelyett, hogy kialudt volna, az erőszak spiráljában robbant fel”.
Az október 7-re a béke megvalósulásáért a világ katolikusai számára böjti- és imanapot meghirdető Ferenc pápa, az elmúlt hetekben egyre nyíltabban beszélt a Hamász palesztin terroristaszervezet és az Izrael közötti konfliktusról és egyre élesebben bírálta Izrael katonai kampányát. Szeptember 29-én a 87 éves pápa bírálta és „minden erkölcsön túlmenőnek” nevezte az izraeli légicsapásokat Libanonban, ahol a Hezbollah vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah, valamint civilek is életüket vesztették.
Ferenc pára szeptemberben „elfogadhatatlannak” nevezte Izrael tetteit Libanonban és arra sürgette a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg mindent a jelenleg is dúló támadások leállítása érdekében. Hétfői levelében a pápa közvetlenül a Gázai övezetben élőkhöz szólt: „veletek vagyok Gáza régóta szorongatott és szörnyű helyzetben lévő népe, minden nap a gondolataimban és imáimban hordozlak titeket” – írta.
„Veletek vagyok, azokkal, akik a bombázások elől menekülve, arra kényszerültetek, hogy elhagyjátok otthonotokat, felhagyjatok az iskolával és a munkával. ….Veletek vagyok, veletek, akik féltek felnézni, mert féltek az égből lezúduló tűztől”
– írta.