Fideszes belharc: egymásnak esett Lázár és Simonka

HírKlikk 2021. május 3. 13:10 2021. máj. 3. 13:10

Erős állításokat fogalmazott meg Lázár János fideszes országgyűlési képviselő a korrupció miatt vád alá helyezett, szintén fideszes Simonka György jövőjéről. A volt miniszter a Telexnek adott interjújában többek közt azt közölte: párttársa a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását – írja a 24.hu.

A kormánypárti politikus kijelentései miatt a portál megkereste Simonka Györgyöt is, aki közölte, olyan régóta van rossz viszonyban Lázárral, hogy már azt sem tudja, hogyan romlott el a kapcsolatuk.

Azt mondta, „Egyrészt számomra érthetetlen, hogy Lázárnak honnan lennének már megint információi mindenki előtt. Másrészt, hogy ki meddig politizál, azt nem ő dönti el. Az én esetemben elsősorban a családom és pártcsaládom véleménye a mérvadó, és a választók fogják kimondani a döntést. Én a Dél-békési körzetben – amit sokan baloldalinak tartanak – háromszor kaptam bizalmat az itt élőktől, akik engem jól ismernek és tudják, honnan indultunk, valamint azt is, hogy milyen sok és szép dolgot hoztunk létre az elmúlt három ciklusban."

Simonka szerint nélküle Lázár se lenne ott, ahol. Közölte: Lázár soha nem fogja tudni überelni azt az ezernyi fejlesztést, amit mi az elmúlt években közös erővel sikeresen megvalósítottunk. Ha ebben a körzetben ezt a mandátumot nem nyerem el, akkor nincs kétharmad, és ő sem kerülhetett volna ilyen megtisztelő pozíciókba.

Lázár elmondta, az a problémája Simonkával, hogy közéjük került, mivel azok az büntetőügyek, amilyenekben Simonka is érintett, nem válnak a Fidesz javára. Simonka erre úgy reagált, „A bírósági tárgyalásomat idekeverni nemcsak övön aluli, de egy folyamatban levő ügyről ítéletet vizionálni szerintem még törvénytelen is." Hozzátette, „Az ártatlanság vélelme engem is megillet, az alaptörvény szerint is. Én mindenkinek csak segítettem, senkit sem tudnak mutatni, akit én megkárosítottam volna. Ezt be is fogjuk bizonyítani, szemben a hamisított dokumentumokkal és a bűnözők szájába adott hamis vallomásokkal."

Simonka György és 32 társa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. Simonka a vád szerint közeli családtagjai és bizalmasai részvételével céghálót épített ki vissza nem térítendő EU-s támogatások megszerzésére. A kormánypárti politikust nemrég egy újabb ügyben hallgattál ki gyanúsítottként. Ezúttal vesztegetés miatt kell felelnie.