Fókuszban az élelmiszergazdaság jövője
A szakemberhiány komoly kihívást jelenthet élelmiszergazdaság jövője számára – ismerte be Nobilis Márton, az agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Hajdúböszörményben, a Kelet-Magyarországi Agrárfórumon. Mint mondta, a megfelelően képzett munkaerő azért volna fontos, mert növelhetné a termelési kapacitást és elősegíthetné az innovációt is.
„A magyar kormány elkötelezett az agrárszakképzés fejlesztése mellett, hiszen ez kulcsfontosságú a mezőgazdaság jövője szempontjából – olvasható az agrárminisztérium közleményében. – Nagy figyelmet kap az agrárszakképzés fejlesztése, ugyanis a modern technológiák elsajátítása révén, a fiatalok naprakész ismeretekkel léphetnek a munkaerőpiacra”. Erről az államtitkár is hangsúlyosan beszélt. Többek között kifejtette: a tárca kiemelten figyel az élelmiszergazdaság helyzetére, amely „az elmúlt években számos kihívással szembesült, de ennek ellenére is folyamatosan képes volt alkalmazkodni és fejlődni”.
A szektor versenyképességének és fenntarthatóságának megőrzése érdekében a kormány 2015-ben stratégiai ágazattá minősítette az élelmiszeripart és a fejlesztésre jelentős támogatási forrásokat biztosított. 2014-től 2023 végéig az élelmiszeriparba áramlott támogatások nagysága elérte a 801 milliárd forintot. Nobilis Márton újra és újra kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett az élelmiszeripar további fejlesztése mellett, hogy biztosítsa a szektor versenyképességét és fenntarthatóságát, valamint ezzel is hozzájáruljon a nemzetgazdaság növekedéséhez. Az élelmiszeripar nem csupán „gazdasági érdek”, hanem nemzeti ügy is, hiszen a magyar termékek minősége és megbízhatósága világszerte elismert. A szektor gazdasági jelentősége vitathatatlan, hiszen az élelmiszeripar az egyik legnagyobb részt képviseli a nemzeti GDP-ben, jelentős szerepet játszva a gazdasági stabilitásban és növekedésben.
Vidéken az ágazat az egyik legnagyobb munkaadó, közvetlenül és közvetetten is számos munkahelyet teremt a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, a logisztikában és a kereskedelemben, különösen a vidéki kisebb településeken. Az államtitkár rávilágított: a szakemberhiány komoly kihívást jelenthet az iparág számára, megfelelően képzett munkaerő nélkül nem lesz képes az iparág növelni a termelési kapacitásait és megtorpanhat az innováció is.
A hajduböszörményi Agrárfórumon nem győzték hangsúlyozni, hogy a magyar kormány mennyire elkötelezett az agrárszakképzés fejlesztése mellett, hiszen ezt tekintik kulcsfontosságúnak a mezőgazdaság jövője szempontjából. Egyre nagyobb figyelmet kap a modern technológiák elsajátítása, a felsőoktatásból kikerülő fiatalok ma már naprakész ismeretekkel léphetnek ki a munkaerőpiacra. Nobilis Márton arról is beszélt, hogy az élelmiszeripar bajnokai program keretében a kormány a hazai élelmiszeripar kiemelt szereplőinek fejlesztésére fókuszál. A program célja a hazai alapanyagokra építő, magas hozzáadott értékű termékeket előállító vállalatok támogatása, hogy ezek a cégek a világpiacon is megállják a helyüket. „Ezzel biztosítható, hogy a magyar élelmiszeripar versenyképes maradjon, és a magyar családok asztalára mindig kiváló minőségű, hazai élelmiszerek kerüljön” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a kormány célja továbbá egy olyan integrált élelmiszerlánc létrehozása, amely hosszú távon garantálja a termelés és az élelmiszer-ellátás biztonságát, miközben hozzájárul a vidéki közösségek megerősítéséhez is.
Az élelmiszeripar bajnokai program nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kistermelők számára is új lehetőségeket biztosít, hogy versenyképesen és biztonságosan tudjanak élelmiszert előállítani. „A következő időszakban kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az élelmiszer-gazdaságot támogató pályázatok széles körben elérhetőek legyenek, segítve ezzel a szektor versenyképességének növelését és a szakemberhiány mérséklését" – ígérte a fórumon az államtitkár.