Gábor György: a Fudan Budapesten egy trójai faló

Már maga az időbe került, mire az első kérdésemet feltehettem. A Covid okán – lévén, hogy mindketten cukorbetegek vagyunk – hosszú hónapokig a négy fal között kellett töltenünk napjainkat. Gábor György azt javasolta, beszélgessünk skyp-on. Mire én: „az nem megy, túl lila bölcsész vagyok hozzá”. Erre ő: „senki sem lilább bölcsész nálam”.  Akkor belém hasított a hiúság, és a csöppet sem bölcsész fiam segítségét kértem. Nemcsak a vásárláshoz, a beszereléshez. Meg kellett tanítania a „technikai izé” alkalmazására, használatára is. De végül sor kerülhetett az internetes „személyes találkozásra” és az első kérdésre – természetesen a gyermekkoráról.

– Rendkívül szerencsés, színes, élvezetes gyermekkorom volt, számos hasznos feladattal. Tanultam németül, angolul, zongorázni, később gitározni is (még zenekarban is játszottam) – és természetesen sportoltam. Az édesanyám testvéreimmel együtt, rendszeresen vitt minket múzeumokba. A történelmi festmények előtt állva, mindig hosszan elbeszélgettünk arról a korról, arról az eseményről, amit a kép ábrázolt. Természetes volt, hogy igen hamar megszeretette velünk az olvasást. Apu meg… mérnök-közgazdász volt, tanított is. Ő a klasszikus zene szeretetére nevelt minket. Annyira az élete része volt, hogy mondhatni, nélküle egyetlen koncert sem kezdődhetett el a Zeneakadémián.

– Az elvégzett szakok ismeretében, el kell fogadnom, hogy kettőnk közül Te vagy a lilább bölcsész. Mi késztett rá, hogy a humán tudományok ilyen széles tárházát mondhasd magadénak?

– Imádtam tanulni, élveztem az egyetemi éveket és hajtott a megismerés vágya. Fantasztikus tanáraim voltak. Azonban a kérdéseimre kapott válaszok számomra gyakran túl egyszerűek voltak. Szerettem volna minél jobban a dolgok mélyére látni. Intellektuális sokszínűségre törekedtem – ezért is vágtam bele az antik nyelvek tanulásába. Gondolkodtató válaszokat kereső ember voltam és vagyok. A Bibliát például a történész szemével olvastam. Érdekel, hogy mi lesz velünk a halálunk után, mi az eredője a zsidóellenességnek, a katolikus egyház túlzott hagyományőrzésének. Nem véletlen, hogy nem sok elismerő szót kap a magyar kormánytól és a magyar katolikus egyházi méltóságoktól Ferenc pápa, aki számos, megrögzött tradícióval szembemegy. Egyenjogúaknak tekinti a nőket – nemcsak tiszteletet vár el velük szemben, attól sem zárkózik el, hogy vatikáni funkciót kapjanak –, a migrációt illetően emberséget hirdet, s azt mondja, a melegeket ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást, hiszen a melegek ugyancsak isten teremtményei. Mindebből egyértelmű a következtetés: Orbán és pártja egyáltalán nem keresztény, törzsi katolicizmus a magyar. A kormány a vallást egyszerűen csak politikai eszközként használja. A világ nem egy tömb. Sokszínű sokszög, ami gazdagít. A pápának meg a közjó a legfontosabb. Nem liberális, hanem – ellentétben Orbánékkal – valódi keresztény.

– Visszatérve a válaszod elején említett zsidóellenességre, megrögzött ateistaként nem értem az ellentétet a zsidók és a katolikusok között, hiszen Jézus is zsidó volt.

– A két vallás azonos gyökerű. Mindkettő szerint egy az isten és nem mellesleg, Jézus körülmetélt volt. Annak idején a zsidó törvények radikalizálódtak, és téma volt az is, hogy vajon zsidónak kell-e lenni a kereszténységhez. Aztán ott volt a konkurencia is, a pogány keresztények. Ami olyan helyzetet alakított ki, mint a kamasz komplexusa az apával, az idősebb testvérrel szemben – ez domesztikálta az antiszemitizmust, a zsidóellenességet. Végül súlyos konkurenciaharc alakult ki a vallások között.

– Elnézést a kutakodásért, de meg kell kérdeznem: vallásos-e a vallástörténész?

– Úgy vagyok vele, hogy a hitet illetően semmi sem biztos. Mindannyian rettegünk a végtől, hiszen nincs róla bővebb tudomásunk. Kant mondta a vallásról, hogy akár van, akár nincs, az emberek úgy éltek/élnek, mintha lenne. Még a terrorizmus is vallási alapú – akár a civilizációk. A gyónás pedig megkönnyebbülés, hiszen feloldoz az elkövetett bűnök alól. Vásott kölyök voltam, és az maradtam a tudományban is. Ezért távolságot tartottam a saját, tanult tárgyamtól. Szakdolgozatomat például Szent Ágostonról írtam. Nagyon izgatott, hogy amikor tanáraim előadást tartanak egy adott témáról, vajon mit hallgatnak el, miről nem beszélnek. Arra a következtetésre jutottam, hogy az alapos tájékozódás alapja a történelem. Mint például a francia mentalitás, azaz megragadni az emberek gondolkodásmódját. Például a középkorban a vallási gondolkodás rekonstrukcióját, amelynek megértését a korabeli filozófia és a művészet segíti. Végül is – iszonyodva a rutintól –, ezért kötöttem ki az összehasonlító vallástörténet mellett.

– Nem bóknak szánom, hiszen ez az igazság: elképesztően és irigylésre méltóan sokoldalú vagy. Tanítasz, tudományos kutatást végzel, tudományos előadásokat tartasz, követed a napi politika eseményeit, amelyekről a Facebookon megírod a véleményedet és – nem mellesleg – egymás után jelennek meg a könyveid. A legutóbbi éppen idén tavasszal, A történelem tekintete címmel. Őszintén kíváncsi vagyok: miként fér mindez bele egy ember életébe, vajon hogyan telnek a napjaid?

– A legfontosabb a Zsidó Egyetem. Az ottani munkámat nagyon komolyan veszem. Mikor átalakult – minden fogadkozás ellenére –, lett egy művelődés és kulturális, történelmi tanszéke, amelynek elvállaltam a vezetését. Azzal a nem titkolt céllal, hogy minél több, 21. századi fiatalt építhessek be az oktatásba. Ezt követi a kutatás, a tudományos munka. Feladatomnak tartom a tudományos ismeretterjesztést. A Spinozáról vagy a Talmudról tartott előadásaimra mindig telt ház előtt kerül sor. Aztán itt vannak a konferenciák… No meg közéleti ember vagyok, így kihagyhatatlan, hogy reagáljak elsősorban a belpolitikai eseményekre. Ezért a jobb Magyarországért naponta írok egy-egy publicisztikát. Szóval, rengeteg a teendőm. Nem mellesleg, családos ember vagyok. Van egy bölcsész lányom, meg egy középiskolás fiam. Sokat tanulok velük. Idegen nyelveket  és természetesen történelmet. Figyelek arra is, hogy a polcokon sorakozó számtalan könyv közül melyiket adjam a kezükbe, melyiket lenne jó, ha elolvasnák.

– Csak megkérdezem: hány könyved jelent meg eddig?

– Bevallom, fogalmam nincs! Meg kellene számolnom. Van köztük olasz nyelven írott is.

– Elképesztő a munkabírásod!

– Bevallom, mostanában azért egy kicsit fáradt vagyok… Erre az a legjobb gyógyszer, ha előadást tartok. Feldob, elmúlik a fáradtság. Lehet, hogy már a hangom is cserben hagy, ám én lubickolok az adott témában. Mit szépítsem: a munka a hivatásom, a szerelmem – ezért nem fáraszt igazán. Ha például írok, és reggel időben nekiülök, képes vagyok akár hajnalig írni.

– Méghozzá nagyon jól! Bármelyik ellenzéki lap szívesen fogadna munkatársának…

– Kamaszként újságíró akartam lenni. Az íráskényszer megmaradt életem szoros részének, akárcsak az, hogy a napot mindig az internetes oldalak átnézésével kezdem. Habár… Mostanában – nem véletlenül – közöttük mind kevesebb a magyar…

– Ha már a napi tájékozódásnál tartunk, mi a véleményed a Fudan Egyetem budapesti „helyfoglalásáról”?

– Rituális öngyilkosság, a Fidesz Bős-Nagymarosa, állatorvosi ló, hazaárulás, hipokrita újgyarmatosítás. Kínai adósságcsapda – ezt csinálja mindenütt, megteremti az adósrabszolgaságot. És miközben a kormány a Fudan-telepítésről álmodozik, legyengíti a hazai egyetemeket. A Fudan pedig egy civilizációs faló. Köztudott, hogy a 21. században az egyetem a modern világ legfontosabbja. A világon először iszlám egyetemek jöttek létre, s csupán ezeket követően a keresztény universitások, amelyek idővel minden tekintetben lekörözték az elődöket. A felsőoktatási intézményeknek napra készeknek kell lenniük. Ehhez alapfeltétel az autonómia, a tanszabadság., ami már a 12.-13. században az egyetemek sajátja volt. Botrány, ha ezeket egy kormány elveszi tőlük – és az alapítványosítással pontosan ez történik. A CEU-t elüldözték, miért egy kínai egyetem jön helyette? Miért nem egy másik, egy még jobb?

És ekkor Gábor György önmagába fojtva a szót, közölte, hogy be kell fejeznünk a beszélgetést, mert jelenése van az unokahúga esküvőjén. Hozzátette, az ifjú párt Iványi Gábor adja össze.

Mit mondjak?! A lelkész kiválasztásán egyáltalán nem csodálkoztam…