Gát György: bárkiből sztárt csinálok (2.)

– A rendszerváltás téged hogy ért?

– Sehogy. Én nagyon hamar sínen voltam. Az utolsó autóbusz adott egy olyan alaphangot a karrieremnek, hogy komoly lendületet kaptam tőle. Mondom, be volt ugyan tiltva, de tudod. a betiltott filmek mindig a legsikeresebbek… Csinálhattam utána egy sor filmet, Warrenné mestersége az Omlet, Bulatt Okudzsava regényéből a szegény Avroszimov, Vámos Miklós regényéből az egyik legjobban sikerült munkám, a Villanyvonat, és ezekben dolgozhattam a legnagyobbakkal. A szakmán belül lassanként elismerték a munkámat, így lehettem egy kissé sztárolt ifjú titán.

– Mindig meg is tudtad a produkciódhoz szerezni a pénzt?

– Nagyon nehezen. Nem voltam kedvenc, és bár kedvelt a Szinetár, de azért nem volt hozzám bőkezű. Nem tudtam évente egy, vagy két filmnél többet csinálni. Az igazi nagymenők négyet-ötöt is készíthettek. 

– Ezért lettél producer? 

– Többek között. De Magyarországon még ma is sokak által feltett kérdés az, hogy mit is csinált egy producer. Kalmár sem tudta. Hívott ugyan a tévén belül magához, azt is mondta, hogy legyek én a produceri osztály vezetője… Először nemet mondtam, mert úgy éreztem, a drámai osztályról eljönni visszalépés lett volna, de végül igent mondtam, és osztályvezető lettem. A produceri osztály vezetője; hozzám tartozott a könnyűzene, a sorozatok. Ne kérdezd, hogy miért lettem osztályvezető, mert nem tudom. Nem akartam külön irodát, csak egy fachom volt, de dolgoztam, és csináltam, kitaláltam, vásároltam produkciókat. De elfogyott a pénz, miközben Kalmár azt szerette volna, hogy folytassam, ezt az általa nem nagyon ismert produceri munkát. Majd én szerzek, válaszoltam neki. Meg is bízott, de nem merte produceri osztálynak nevezni a csoportot, mert a producer az olyan nyugati valami volt, amit pénzemberek csinálnak, márpedig az ilyesmi nem fér össze a szocializmussal, így lett az részleg neve produkciós osztály. Nem írták le a szót, hogy producer, mert ez a szó sem létezett a nyelvünkben. De ez a szakma ma sem létezik itthon. A producerek például nem is jogdíjasok. 

– Ebben az időszakban már feleséged volt a Görbe Nóra? 

– Soha nem volt a feleségem. Több mint húsz évet voltunk együtt, élettársi kapcsolatban. Két közös gyerekünk van. 

– Azért hoztam szóba, mert arra vagyok kíváncsi, hogy az ő ismertségéből profitáltál te, vagy fordítva: ő belőled?

– Az ilyen mindig kölcsönös. Annyit azonban elmondhatok, hogy én sztárcsináló vagyok. Tudom, hogy miként lehet valakiből sztár. 

– Szocializmusban, vagy piacgazdaságban? 

– Magyarországon. De meg tudom csinálni Németországban, vagy bárhol másutt. Ennek a tevékenységnek ugyanis vannak kódjai. Ez is egy szakma, amit én ismerek. A sztárcsinálásnak megvannak az eszközei. Természetesen kell hozzá egy alap, de tréfásan azt szoktam mondani, hogy ha lemegyek a buszmegállóba, és kiválasztok onnan valakit, abból is tudok sztárt faragni. Mert ilyen az igazi sztárcsináló. 

– Belőlem is tudnál?

– Hát… Ha a kezemre adod magad. Ez egy nagy munka, és megvannak a maga eszközei. Amit erről el lehet olvasni könyvet, szakirodalmat, azt én elolvastam. Szóval fogadd el: én egy sztárcsináló voltam, és szerintem vagyok a mai napig. 

– A művészetben, vagy esetleg a politikában is?

– Ha kell ott is. Kértek már tőlem tanácsot politikusok is. Minden oldalról.

– Csináltál már sztárpolitikust? 

– Erre most nem válaszolok. 

– Erre most nem válaszolsz…

– Nem. Mert én soha nem voltam semmilyen pártnak a tagja, de tanácsot minden oldalnak adtam. Azt szerettem volna, és szeretném ma is, hogy békesség legyen ezen a területen is. Ha elvállaltam egy ilyen munkát, mindig egy feltételt kötöttem ki: soha nem mondom meg, hogy a rám bízott alany mit mondjon, mert ahhoz nem értek. Csak abban adok tanácsot, hogy miként mondja.

– Ha most történetesen mégis belőlem kellene sztárt csinálnod, mi lenne az első mondatod hozzám? 

– Hogy vegyél szemüveget. 

– Miért? 

– Mert ez lenne a sztárság felé vezető utadon a szemüveg. 

– De miért? 

– Nem tudom. Ez jutott elsőként eszembe. Persze ez nem megy így; akiknek segítettem, azokkal végigjártam az összes ruhaboltot, kipróbáltam az összes fényt, a legjobb fotóst… Nem mindegy, hogyan van rád felrakva a főfény, a gégen, kapsz-e szemöldöklámpát, hogyan lehet kihozni a tekintetedből az érdekes csillogást. Ismétlem: sok mindenen múlik ez, de mindenkiből, na jó, az emberek 98 százalékából lehet sztárt csinálni. Még talán belőled is… Az elsődleges a viselkedés-rendszer kialakítása, utána pedig hozzá kell rendelni a filmes eszközrendszert. 

– Amit mondasz, abból számomra az következik, hogy maga az ember, a tulajdonságaival, zárójelbe van téve. 

– Akivel én foglalkoztam, mind el is szabadult, mint a hajóágyú. 

– Az mit jelent?

– Hogy egyszer csak kinyílnak, és elkezdenek másként hinni magukban. Ha valaki nem volt sztár, de azzá válik, elkezd másként viselkedni. Nagyon hamar azt fogja hinni, hogy kizárólag saját magának köszönheti a sztárságát, míg te csak egy hordozó voltál a történetben. 

– Mindenkit elvállalsz? 

– Nem. Aki felkér, azzal először elmegyek ebédelni. Meg kell éreznem a személyiségét, tudnom kell, hogy megérint-e? Mert, ha nem, akkor nem vállalom. Volt ilyen is. 

– Akkor miért nem HR-es vagy? 

– Mert a film a mániám.

– Ma is? 

– Ma is. 

– Mert miben vagy benne? 

– Írok forgatókönyveket, pályázatokat csinálok. 

– Magányos harcosként? 

– Úgy magányos harcosként, hogy ha belekezdek valamibe, akkor ahhoz hívom azt a kört, akikkel együtt szoktam dolgozni. Nem vagyok magányos. Az Angyalbőrben című produkciómat például tizenhárom ember hozta létre. 

– Mondhatjuk – ha már említetted az Angyalbőrt – , hogy sorozatok terén te voltál az úttörő Magyarországon?

– Voltak már sikeres sorozatok, például a Tenkes kapitány. Azt viszont nyugodtan kijelenthetem, hogy a sorozatok megoldásában, kimódoltságában megelőztem a koromat. Nagy siker is lett az Angyalbőrben, a Família Kft, például. Nem titkoltam sosem, hogy ez egy szakma, hogy kliséket használok. Az egyetemen, az ELTÉ-n, ahol tanítok – sorozatok és periodikus művészetek az órám címe –, az első mondatom mindig az: a sorozatok a klisék művészete. 

– Vagyis, ahogy a sztárcsinálás, ez is megtanulható szakma?

– A producerség?

– Az is.

– Kétféle producer van: az egyik érkezik a gyártás, vagyis a pénz oldaláról, a másik pedig a művészet oldaláról. Az egyiknél egy történet, egy szép mondat bármit megér, viszont leállítja: az túl sokba kerül. 

– Te nem a kettő vagy együtt?

– Azt remélem, hogy igen. Persze inkább a művész-producerséghez állok közel. Amiket én csináltam, azok nagy részét én magam is találtam ki, enyém volt a sztori. Ma a sorozatok nagy része úgynevezett franchise, nemzetközi. 

– Ma a sorozatok időszakát éljük, nem?

– Igen, de ez a minisorozatok korszaka. A napi sorozat, amit tulajdonképpen a braziloknak köszönhetünk, az nem netflixes. Más a technológiája, a gyártása, a forgatókönyve, meg a tartalma is más. A minisorozatok többnyire 8-13 részből állnak, legyártják őket, és ha valaminek sikere van, akkor folytatják. A sikersorozatok, ezek a franchise-ok, visznek magukkal bevételt. A világon mindenütt. A saját gyártásúak nem, mert azokat nem ismerik. Ki kell harcolni a hirdetőket. 

– Amikor, úgymond, felemeltelek téged, és azt mondtam, te a sorozatok magyarországi atyja vagy, oda akartam kilyukadni, hogy mintha ma nem lennél jelen a piacon. Vagy csak én vagyok felkészületlen? 

– Úgy vagyok jelen, hogy ismétlik a sorozataimat.

– De, ha vannak ötleteid, mint ezt említetted, akkor most miért nincs új produkciód?

– Ma a legnagyobb kincs a televíziózásban az, akinek felülete van. Akinek ilyenje van, az a király. A felület azonban véges, hogy te valahol felületet kapj, ahhoz vagy nagyon divatban kell lenned, celeb legyél, vagy legyenek körülötted botrányok. Nem a minőség az elsődleges szempont.

– Te tudnád mindegyiket hozni, nem? 

– Tudom, de velem kapcsolatban van egy kis félelem is. Túl nagy név vagyok. Félnek egy kicsit tőlem. Hogy például beállok-e a sorba. Mert be kell állni. És részben igazuk is van, én egy eléggé önálló figura vagyok. Nagyon nehéz engem igazgatni. Ha beengedik a rókát a tyúkólba, akkor nem könnyű előle eldugni a csirkét. Nekem igen konkrétak az elképzeléseim, és nagyon konzekvens is vagyok. Ez félelmet kelt. Nem merik az ellenvéleményüket elmondani. Hiába kérem, hogy tegyék, hiszen akarok dolgozni, pénzt keresni, de tartanak tőle, hogy nem fognak velem bírni. 

– Akkor inkább tanítod…

– Nem, készítek elő dolgokat, fogok én még készíteni filmeket. Írtam sorozatokat; egy percre nem adtam és nem adom fel. 

– Egyetlen bátortalan utalást tettem a politikára, mert úgy éreztem: nem engeded meg magadnak, hogy nyíltan politizálj.

– Nem, mert ez nem a dolgom. Nekem a szórakoztatás a feladatom. Csak azt vagyok hajlandó csinálni. Tehát nem politizálok. Nem teszem, mert én egy kurva vagyok a sarkon. El kell vegyem a pénzt, és ágyba kell bújnom a kuncsafttal. És erre hajlandó is vagyok, de persze, amit teszek, mondok, lehetséges, hogy stimmel valamilyen politikához, de erre én nem hívom fel a figyelmet. Vannak bizonyos kuncsaftok, akikkel – mondjam így – nem megyek el. Ez nem politikától függ. Van egy morális hitvallásom, amit nem rejtek véka alá. Ahhoz azonban nincs jogom, hogy ezt nyilvánosan hirdessem is. Az nem az én jogköröm. Én azt akarom, mert ez a dolgom, hogy elérjem, hogy jókedvűek legyenek az emberek, nevessenek, izguljanak, sírjanak. Szórakozzanak. Én egy szórakoztató iparos vagyok, szeretnék különleges lenni, és általában olyanokat csinálok, amiket én találok ki. 

– Gyuri, neked 74 évesen még felfelé vezet az utad?

– Abszolút. Még van egy jó tizenöt évem. Van a polcomon néhány rohadt jó forgatókönyv.