Gödörben az orbáni kommunikáció is
Egyetlen újdonság – hírnek számító momentum – volt Orbán Viktor interjúnak álcázott legutóbbi rádiós szózatában. Az is csak egy elképzelés, amiről – mint mondta – még nagy viták vannak. Eszerint újabbakkal bővítenék a központilag árszabályozott termékek listáját. Ezen kívül viszont a miniszterelnök az utóbbi időben szokásos mondandóját ismételgette és erősítette meg.
Baráti társaságban az ember gyakran elereszti magát. Kifejti véleményét a világról, a politikáról, sok minden másról. Rajta múlik, de a környezettől is függ, hogy igazán okos dolgokat mond-e, vagy csak hablatyol.
Ha azonban az ember a médiában szólal meg, igyekszik összeszedni magát, a gondolatait. Általában olyankor kérdezik, ha van – lehet – a nagyobb közönség számára is fontos, érdekes mondandója.
A jelenlegi hatalom „baráti társaságnak” tekinti a médiának azt a – jelentős – részét, amely lehetőséget nyújt, hogy üzenjen híveinek, meg az ország többi részének. Különösen ilyen terület az egykor még közszolgálati feladatait teljesítő média, amely azonban az utóbbi 12 évben az uralkodó párt és kormány leghűségesebb kiszolgálójává szegődött.
Nem véletlen tehát, hogy elsősorban a Kossuth Rádió örvendhet annak a kétes dicsőségnek, hogy a miniszterelnök rendszeresen stúdiójukban vendégeskedik. (Ezzel egyúttal jelezve, mennyire demokrata: nem magához rendeli a riporterként funkcionáló alkalmazottat, hanem maga megy el hozzá.) Orbán Viktor pedig a jelek szerint szívesen vállal szerepet ebben az álságos műsorban. Hiszen úgy látszik, mintha interjú készülne, mintha a műsorvezető lényeges kérdéseket tenne fel, miközben igazából arról van szó, hogy a vezér szózatot intéz a nemzethez. Kifejti sokszor zavaros gondolatait az aktuális helyzetről, ezzel pedig saját világképének követésére igyekszik rávenni hallgatóságát.
Kétségkívül könnyebb beszélni, magyarázkodni, mint kormányozni. De ha az utóbbi nehezen megy, a propaganda felelősei úgy gondolják, legalább szóval próbálják egyben tartani a láthatóan fogyatkozó tábort. Így aztán Orbán Viktor akkor is bemegy a stúdióba, ha nincs igazán lényeges mondanivalója. Mint a legutóbbi pénteken is történt.
Tisztában vagyunk persze azzal a közhellyel, hogy ismétlés a tudás anyja. És az is tény, ha valamit sokszor mondunk, akkor rögződik a fejekben és sokan úgy gondolhatják, hogy az már maga az igazság. Milyen jó lehet – némelyeknek – például azt hallani, hogy mi (vagyis a magyarok) „ügyesebbek vagyunk a gázbeszerzésben önállóan, mintha másokra várnánk". Ehhez kapcsolódóan pedig tovább lehet bírálni a gonosz Brüsszelt, amely – az állítás értelmében – folyamatosan ellenünkre tesz és még a nekünk járó pénzeket sem küldi. Ezzel el lehet jutni a szankciókig, amelyek a jelenlegi ideológia értelmében minden bajok forrásai (még ha a bajok sokkal korábban is kezdődtek, mint a háború és a szankciók). Ettől pedig csak egy lépés, hogy újra jelezzük, mennyire fontos a részvétel a nemzetinek és konzultációnak nevezett sajátos közvélemény-kutatásban.
Mennyivel egyszerűbb volt az utóbbi egy-két évben, amikor tombolt a koronavírus világjárvány. Akkoriban valóban volt értelmük a miniszterelnöki szózatoknak. Már legalábbis abból a szempontból, hogy meg lehetett nyugtatni az aggódó népet, valamint el lehetett magyarázni, milyen hősiesen száll szembe a hatalom a rontással. És minden megszólalásban volt olyan elem, amelyet első kézből, az ország sorsáért felelős miniszterelnöktől kellett hallani.
Most viszont valódi válság van, ami jelentős mértékben a jelenlegi kormány működésének – avagy: működésképtelenségének – a következménye. Ilyenkor meg kell fontolni, mit és hogyan mond az ember. És akkor már inkább hablatyol, nehogy belefusson valamilyen csapdába. Az egészségügy helyzetét, az oktatást meg sem szabad említeni, az országossá vált tiltakozó mozgalom pedig egyáltalán nem téma, olyan, mintha nem is lenne. Helyette lehet mantrázni a bevált kliséket, amikhez új partnert találtak Törőcsik Zsolt személyében (a korábbi mikrofon-állvány, Nagy Katalin úgy látszik kegyvesztett lett, noha ő is pont olyan jól tudott alákérdezni, mint utóda).
Nagyon szemléletes – mindenkinek érthető – példával illusztrálta a szózat közben a miniszterelnök a szankciók helyzetét. „Kitaláltunk egy tervet, hogy ássunk egy gödröt az oroszoknak, majd jól beleesnek, de aztán mi estünk bele ebbe a gödörbe" – fogalmazott. Szerinte most azon folyik a vita, hogy tovább ássanak-e, vagy inkább próbáljanak kimászni belőle. Ez a hasonlat pontosan alkalmazható a miniszterelnök pénteki rádiós megszólalásaira is. A kommunikációs kormányzás jegyében ezekkel az interjúnak nevezett üzengetésekkel ástak egy nagy gödröt, amibe belelökték Orbán Viktort, bár – sejthetően – inkább önként belemászott. Viszont most már nem tud kijutni belőle.
Onnan kiabál kifelé, egyre reménytelenebbül.
