Gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk
Bár akadnak kisebb zökkenők, mint például az indexesek lázadása, vagy az, hogy a színművészeti egyetem a vártnál nehezebben adja meg magát, Orbán Viktor pártja és kormánya gyakorlatilag ellenállás nélkül foglalja el az általa megszállt ország legfontosabb hadállásait. A miniszterelnök zseniálisan érzett rá arra, hogy mi kell az embereknek. Nyugalom, biztonság, és mindenekelőtt egy olyan vezető, aki mindezt biztosítja a számukra. Lehetne ez a vezér akár baloldali is, de történelmileg úgy alakult, hogy liberális korszakát elhagyva, Orbán a jobboldalon találta meg politikai identitását.
Bölcs vezető kell a magyaroknak. Olyan, aki nem csak gondoskodik róluk, de gondolkodik is helyettük. Ezért élesztik újjá mostanában a Horthy-kultuszt és igyekeznek úgy emlékeztetni az egykori kormányzó által vezetett országra, hogy akkor béke volt és biztonság. A Kádár-rendszer történelmileg még túlságosan közeli, azzal nem volna trendi előhozakodni, bár annak a lényege – igaz, más ideológia mentén – ugyanarról a populista tőről fakadt. Az 1956-os forradalom leverése után alig fél évvel, 1957. május elsején negyedmillió fővárosi dolgozó” vonult fel Budapesten, miközben a dísztribünön Kádár János és más prominens elvtársak integettek nekik.
Erre érzett rá zseniálisan Orbán és néhány barátja. Mondjátok, hogy mit akartok hallani, és én elmondom nektek!
Nem kívánnánk csökkenteni Orbán „érdemeit”, vagyis a felelősségét, de az az igazság, hogy nem Orbán alakította ilyenné Magyarországot, hanem ő érezte meg, hogy az országlakók többségének mire van szüksége. Az ország lakosainak többsége egy nagy, gondoskodó államot szeretne, élén egy igazságos vezérrel. Olyannal, aki megvédi az ország polgárait a vélt, vagy valós veszedelmekkel szemben. Aki igazságot oszt, megjutalmazza azt, aki jó, és bünteti azt, aki rossz. A bölcs és igazságos vezér megmondja mindenkiről, hogy mikor jó hazafi az illető, rendes polgár, családapa, jó gyerek, szülő. Legújabban már azt is ő dönti el, hogy ki a jó író, táncos, popzenész, vagy, teszem azt, színész és rendező.
Orbán zseniálisan ismerte fel, hogy a magyarok többsége nem a szabadságot szereti, hanem a szabadságharcot. Rájött arra, hogy a szabadság a többség számára nem érték. Miért is lenne az, amikor nem kellett harcolni érte. Sokan vágytak rá, mert azt hitték, hogy a jólét is eljön vele. De nem jött el – főleg nem automatikusan és nem mindenkinek. Ezért aztán jónéhányan meg is orroltak a szabadságra, őt okolták azért, hogy nem lett több a pénzük, nagyobb a lakásuk, lóerősebb az autójuk.
Meg kell tanulnunk tányérból enni. Tenyérből már tudunk.
