Gruevszkivel együtt összesen négy menedékkérelmet fogadtak el a Stop Soros óta

HírKlikk 2018. november 24. 13:45 2018. nov. 24. 13:45

Összesen négy menedékkérelmet fogadtak el, mióta életbe lépett a Stop Soros, köztük a szökött macedón miniszterelnökét. Az nem derült ki, hogy Nikola Gruevszkit milyen indoklással engedték be az országba.

Szél Bernadett derítette ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól, hogy a Stop Soros életbe lépése óta, azaz július 1-től november 21-ig összesen 165 kérelem érkezett be, ezekből nyolc eljárást megszüntettek, 88-at elutasítottak, 65 pedig még folyamatban van, írja az Index.

Szél a képviselői jogosítványaival élve szeretett volna betekinteni a volt macedón miniszterelnök menekültügyi eljárásának irataiba, de ezt a hivatal megtagadta. Annyi derült ki, hogy Nikola Gruevszki november 12-én személyesen jelentkezett a BMH budapesti ügyfélszolgálatán, és itt adta be menedékjog iránti kérelmét.

Forrás: Index