Gulyás Gergely: kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben
A kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a jegybank új elnökét, aki ismertette a jegybank prognózisait.
Hozzátette: a kormány 4,5 százalékos inflációval számol az idei évre, ahogy a jegybanki inflációs prognózis is legalább 4,5 százalékos. Ebből az a jogi kötelezettsége is származik a kormánynak, hogy kiegészítő nyugdíjemelést fizessen, erre a célra több mint 90 milliárd forintot különítettek el – jelezte.
A 4,5 százalékos inflációval számolva, novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő emelésre lesz szükség. Ez az átlagnyugdíj esetén 39 600 forintot jelent – közölte.
Kiemelte: az inflációs adat az előrejelzésnél kedvezőbb is lehet, elsősorban azért, mert hatályba léptek az árcsökkentő kormányzati intézkedések. Az árrésszabályozás bevezetése az eddigi tapasztalatok alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket: 874 terméknél csökkentek az árak, átlagosan 17,5 százalékkal – közölte.
Gulyás Gergely szerint egy néhány száz fős kisebbség százezrek normális közlekedését tette lehetetlenné
Ha a jelenlegi szabályozást az eddigi joggyakorlattal ellentétesen értelmezve olyan bírósági döntések születnek, amelyek a főváros közlekedésének megbénulásához járulnak hozzá, a jogalkotó készen áll arra, hogy reagáljon – mondta a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, a kormányülésen a belügyminiszter tájékoztatást adott többek között a keddi fővárosi hídlezárásokról. Néhány száz tüntető egy nap alatt rögtön négy fővárosi hidat zárt le – emlékeztetett.
Kiemelte, hogy a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
„Ehhez képest annak voltunk tanúi, hogy a fővárosban egy néhány száz fős kisebbség százezrek normális közlekedését tette lehetetlenné" – fogalmazott a miniszter.
Természetesen a bíróság ítéleteit mindenki köteles tiszteletben tartani, de ha a jelenlegi szabályozást az eddigi joggyakorlattal ellentételesen értelmezve olyan bírósági döntések születnek, amelyek a főváros közlekedésének megbénulásához járulnak hozzá, akkor természetesen erre a jogalkotónak is reagálnia kell, és készen is áll arra, hogy reagáljon – közölte.
MTI
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. július 6.-i adása itt nézhető meg: