Gulyás Gergely találkozása a morális fölénnyel
„Remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak. Az biztos, hogy ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.” Gulyás Gergely mondta ezt a Magyar Hírlapnak. Mondhatta volna hamarabb, hogy a morális fölény önmagában is odaát van, nem izmoztam volna ezen az oldalon, a jelek szerint teljesen fölöslegesen.
Bevallom, világéletemben arra vágytam, hogy újságíróként a morális fölény oldalán álljak, ám a jelek szerint lekéstem erről. Pedig biztosan jobb újságíró lennék, legalábbis Gulyás Gergely és társai szemében, ha olyan lennék, mint amilyen nem vagyok. Ha hinnék abban, amiben normális ésszel nem lehet hinni. Hogy a jó rossz, a fehér fekete, és a világ olyan, mint amilyennek a megszállt média mutatja. Hogy a kevés sok, és a korgó gyomor tele van. Egyszerűbb lenne minden, ha képes volnék beállni a sorba, parancsszóra integetni, mosolyogva masírozni.
Megváltozni vezényszóra.
Nem emlékezni emberekre, megszólalásokra, eseményekre, nem tudni arról, hogy vannak, akik ma mást mondanak, mint amit évekkel ezelőtt. Morális fölényben volnék, ha lenne merszem tudatlannak lenni: bárgyúnak, butának, bávatagnak. Birkának. Elhinni, amit el akarnak hitetni, lenyelni azt, amivel etetnek.
Kritikátlanul, függetlenül a valóságtól.
Hogy jobban élünk, és csak magunkat okolhatjuk, ha másként érezzük. Hogy az emberek nem munkáért, megélhetésért, muszájból, hanem kalandvágyból mennek külföldre. Hogy az éhezés életforma, a meleg ételre várakozás liberális beetetés. Hogy más népek felnéznek ránk, és nem lenéznek minket. Irigyelnek, és nem lesajnálnak.
Akkor lennék morális fölényben, ha újságíróként olyan lennék, mint amilyen nem akarok lenni.
