Gurmai Zita: baloldali képviselőként kötelességem kiállni Iványi Gábor mellett

HírKlikk 2023. december 20. 10:30 2023. dec. 20. 10:30

Miután a Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy függesszék fel Gurmai Zita mentelmi jogát, az MSZP-s országgyűlési képviselő a Klubrádióban úgy nyilatkozott: nem cselekedett semmi törvénybe ütközőt, ilyen helyzetben kötelessége, hogy odamenjen, és kifejezze szolidaritását Iványi Gáborral, a munkatársaival, a gondozott gyerekekkel.

Az ügyészség szerint Gurmai Zita még múlt év februárjában többedmagával akadályozta a pénzügyőrök munkáját, mikor azok megjelentek Iváni Gábor szervezeteinek VIII. kerületi székházában. Dr. Polt Péter legfőbb ügyész – a csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványt tett az Országgyűlés elnökénél az MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Gurmai Zita erre úgy reagált: semmi törvénybe ütközőt nem cselekedett, baloldali képviselőként kötelessége volt kiállni Iványi Gábor mellett.

Gurmai Zita szerint Iványi Gábor az életét tette fel arra, hogy az elesetteknek, a rászorulóknak, a nincsteleneknek segítsen, a kormány pedig minden eszközt megragad arra, hogy ellehetetlenítse. „Megvonták tőle a támogatást, ami nélkülözhetetlen a munkájához. A kormány szégyene, ami vele kapcsolatban itt történik. Egy ellenzéki képviselőnek ilyen helyzetben kötelessége, hogy odamenjen, és kifejezze szolidaritását Iványi Gáborral, a munkatársaival és a gondozott gyerekekkel. Én ezt tettem. Semmi törvénybe ütközőt nem cselekedtem, baloldali képviselőként kötelességem kiállni Iványi Gábor mellett. Azt gondolom, nem annak kell szégyenkeznie, aki szolidaritását fejezte ki, hanem azoknak, akik a hatalmukkal visszaélve, ezt a lehetetlen helyzetet teremtették” – nyilatkozta az MSZP országgyűlési képviselője az esettel kapcsolatban.

A legfőbb ügyész szerint az ellenzéki politikus akkor követte el ezt a bűntettet, amikor 2022. február 21-én Iványi Gábor szervezeteinek VIII. kerületi székházában voltak, ahová éppen kivonultak a NAV nyomozói, akik különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt nyomoztak. A nyomozók tájékoztatták az Oltalom Egyesület vezetőjét, Iványi Gábort, hogy a nyomozás alatt csak ő és jogi képviselője lehet jelen, Iványi viszont ennek ellenére, a sajtó képviselőivel és több más országgyűlési képviselő között ott megjelent Gurmai Zitával együtt kívánt bemenni a kutatás helyszínére. Az ügyészség szerint az MSZP-s országgyűlési képviselő a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozta.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész – a csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványt tett az Országgyűlés elnökénél dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő, illetve az Európai Parlament elnökénél Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Iványi Gábor több mint negyven éve jegyeztette be a Magyar Evangéliumi Testvérközösség nevű egyházat, egyházi státuszukat azonban 2012-ben elvonta a kormány, amit azóta sem hajlandók rendezni. Az elmúlt tíz évben komoly tartozásokat halmozott fel a MET a közművek felé, tavaly februárban pedig a szervezet egyes intézményeire összesen több mint 246 millió forintos bírságot szabott ki a NAV. Iványi évek óta, következetesen azt mondja, hogy azért nem tudják kifizetni a tartozásaikat, mert ők sem kapják meg a magyar államtól nekik járó támogatásokat. A MET és szervezetei folyamatosan súlyos anyagi gondokkal küzdenek.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom