Gy. Németh Erzsébet: bármihez nyúlt a kormány eddig, az balul sült el

HírKlikk 2024. október 1. 08:00 2024. okt. 1. 08:00

Optimistának tartja magát a DK politikusa, Gy. Németh Erzsébet, hogy változik pártja támogatottsága, mert mióta újra erőteljesebben jelen van a politika, erősödtek, miután a szociális kérdések nem oldódtak meg azzal sem, hogy Magyar Péter és a Tisza párt megjelent. Az országgyűlési képviselő a KlikkTV Mélyvíz című műsorában úgy fogalmazott, a június 9-i választást pillanatfelvételnek tartja, hogy akkora támogatottsága lett a Tiszának. Mint mondta, most kezdődik a munka a fővárosban, az EP-ben, és most fog kiderülni, hogy kik fogják úgy képviselni a mögöttük álló választókat, hogy elnyerjék az emberek tetszését.

A kegyelmi ügy kirobbanásakor sokan azt hitték a politikában is, hogy megértette a kormány, kell valamilyen lépést tennie – mondta a politikus, aki rámutatott, ehhez képest júniusban egy olyan törvényt fogadtattak el, amely miatt a gyermekvédelmi ágazatban dolgozók közül sokan – nevelőszülők, gyámok, szakemberek – nem kívánják, és nem tudják tovább vállalni a feladatokat, mert megalázó a vizsgálatsorozat, amit velük szemben indítottak. Elmondta, a kifogástalan életvitel érdekében rendőrök töltetnek ki a dolgozókkal kérdőívet, olyan kérdésekkel, amelyeket nem a szakma állított össze, hanem a Nemzeti Rendvédelmi Szolgálat. Kimennek a dolgozók lakására, és csak a rendőr jóindulatán múlik, hogy átvizsgálja-e a lakást is. „Erre a megalázó vizsgálatra másfél millió forintot különített el az állam, arra pedig, hogy a gyermekek mindennapjait jobbá tegyék, 92 millió forintot.” Gy. Németh Erzsébet arról is beszélt, hogy azért hagytak 300 csecsemőt a kórházakban, mert nincs annyi nevelőszülő, aki születésekor legalább addig haza tudná vinni a babát, amíg eldől a sorsa. „Ebből nincs politikai haszna a Fidesznek, egy normális országban kára lenne, csak erről nincs tudomásuk az embereknek.” Emögött van megélhetési és lakhatási probléma, a szülő nem tudja hazavinni a gyermeket megfelelő körülmények közé – tette hozzá. „Ehhez bérrendezés és szakemberek kellenének, nem rendészeti eszközök.”

Szerinte Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárnak fogalma sincs arról, mi zajlik a hozzá tartozó területeken, a szakembereknél milyen problémák halmozódnak fel. „A szociális ágazatban nagyon kiszolgáltatottak a dolgozók, ma Magyarországon csak a halászati ágazatban dolgozók keresnek kevesebbet, mint ők. Diplomával rendelkezők, 15-20 éve ott dolgozók alig visznek haza 220-230 ezer forintot.”

Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett arra, hogy a védőnői szolgálat államosítása is balul sült el. „Amit az elmúlt 14 évben államosított a kormány - és ezek jórészt a humán szolgáltatások ágazatai, mint a szociális ügyek, egészségügy, oktatás – sokkal rosszabb lett. Érzik az emberek a bőrükön, csak az lenne a jó, ha ez egy kicsit tudatosabb lenne, nekünk meg beszélni kell róla, és megmutatni, mit lehetne tenni.”

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom