Gyerekek százezrei éheznek Szudánban – az ENSZ segítséget kér
A polgárháborús afrikai országban legalább négymillió gyerek menekül a harcok elől. Közülük 700 ezren olyan súlyosan alultápláltak, hogy meghalnak, ha nem kapnak gyors segítséget. És ez nem az egyetlen veszély, amely fenyegeti őket.
Sok százezer gyerek éhezik a polgárháború sújtotta Szudánban, ahol tavaly április óta folyamatosak az összecsapások a hadsereg és egy félkatonai szervezet irányítása alatt álló milíciák között – írja az Euronews.
Az ENSZ humanitárius vezetőinek tudomása szerint legalább 700 ezer gyerek súlyosan alultáplált, ami kifejezetten életveszélyes állapot. Ezért az ENSZ segélyeket koordináló hivatala azzal fordult a tagállamokhoz a héten, hogy szüksége volna még 2,7 milliárd dollárra, mert enélkül legfeljebb 300 ezer gyerekről képesek gondoskodni. Ennek az összegnek egyelőre mindössze a négy százaléka folyt be a világszervezethez.
Gázára még odafigyel a világ, Szudánt már elfelejtette
Az ENSZ humanitárius tevékenységéért és a sürgősségi segélyezésért felelős főtitkár-helyettes szerint bizonyos értelemben rosszabb a helyzet Szudánban, mint a Gázai övezetben. Gázában ugyanis jelentős erőfeszítéseket tesz a nemzetközi közösség. „Az amerikai külügyminiszter hatodszor vagy hetedszer van a Közel-Keleten, Katar is elképesztő szerepet vállalt a közvetítésben" – sorolta Martin Griffiths. – „Vagyis Gázára legalább odafigyel a világ, és ezt a figyelmet tettek kísérik, hogy mielőbb helyreálljon a béke. Ez nyilvánvaló kontrasztja a szudáni helyzetnek" – tette hozzá.
Jelenleg Szudánban él a legtöbb menekült gyerek a világon: összesen négymillió kiskorú van azok között, akiknek el kellett menekülniük a harcok elől.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa azt magyarázta egy genfi sajtótájékoztatón, hogy Szudánban bonyolult a menekültek támogatása. Egyrészt azokról van szó, akik Szudánban élnek, és most el kellett menekülniük: vannak, akik az országon belül, mások – több mint egymillióan – a határon túl kerestek menedéket. És vannak azok – jóval több, mint egymillióan –, akik már a mostani polgárháború előtt is menekültként éltek Szudánban. „Közülük most sokan újra menekülnek, jobb híján vissza a hazájukba, valamelyik szomszédos országba, ahol viszont nem tudnak mit kezdeni hirtelen ennyi hazatérővel. Ráadásul olyan államokról van szó, ahol szintén törékeny a béke, Dél-Szudán, Csád, Etiópia. És akkor ott van még Egyiptom beszorulva Szudán és Gáza közé" – vázolta a helyzetet Filippo Grandi.
Iszonyú tempóban nő az erőszak áldozatainak száma
A polgárháború kitörése óta ötszörösére nőtt azok száma, akik bizonyíthatóan gyilkosság, szexuális erőszak vagy kényszersorozás áldozataivá váltak Szudánban. Köztük is nagyon sok a gyerek.
Az ENSZ felelősségvállalást és segítséget vár a nemzetközi közösségtől, hogy az Unicef legalább a legsürgetőbb feladatokat el tudja látni, és ezzel megakadályozza a gyerekek tömeges éhhalálát Szudánban.