Gyermekvédelmi tüntetést tartott a Belügyminisztériumnál az Országos Közös Akarat

HírKlikk 2024. április 27. 18:29 2024. ápr. 27. 18:29

Az OKA felháborítónak tartja, hogy az Országgyűlés népjóléti bizottsága elutasította a kezdeményezésükre összeállított, ellenzéki pártok által benyújtott, gyermekvédelemről szóló határozati javaslatot.

Közleményükben azt írták, hogy a pedofil botrány a kormánypártokon égett, de ebből sem hajlandóak tanulni, talán azt remélik, hogy már minden el van felejtve.

Pénteken Magyar Péter szervezett megmozdulást szintén a Belügyminisztériumhoz. Ezt azután jelentette be, miután kiderült, az OKA tüntetést szervez. A tüntetésen a Tisza Párt alelnöke lemondásra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert – írta meg az Index.

A mai rendezvény kezdetekor bejelentették, hogy a Sándor Palotánál is virrasztást szervezett az OKA.

Szilágyi Kitty az OKA aktivistája bírálta, hogy a kormány az Országgyűlés népjóléti bizottságban leszavazta a szakemberek javaslatait a gyermekvédelem megújítására. Hangsúlyozta, hogy látszatintézkedések helyett valódi védelemre és gondoskodásra lenne szükség.

Számos bírálat is elhangzott a jelenlegi rendszerrel szemben, az, hogy a csecsemőotthonokban 250 százalékos a kihasználtság, sokan 3 éves korukig a kórházi folyosón cseperednek. Ez pedig a civilek szerint valójában gyermekbántalmazás.

Kiss Gergő, Egységes Diákfront képviseletében úgy fogalmazott, „drága Viktor bácsi, ennek itt a vége, vagy azt is mondhatnám, takarodj el!"  Azt ígérte, hogy a diákok tovább küzdenek.

 

Forrás: Index