Ha nincs adat, nincs hiány: furcsaságok az eKréta körül

Millei Ilona 2023. november 9. 14:45 2023. nov. 9. 14:45

A kormány szívesebben vív számháborút arról, hány pedagógus is hagyta el a pályát a státusztörvény bevezetése óta, mint hogy fellépjen a már az oktatást veszélyeztető pedagógushiány ellen – például egy jelentősebb béremeléssel. A tankerületek mismásolnak az adatszolgáltatással, az intézményvezetők az eKréta rendszer – mondjuk úgy – nem szakszerű kitöltetésével fedik el a hiányt. A pályán maradt pedagógusok többsége a „ne szólj szám, nem fáj a fejem” elv alapján inkább teljesíti a jogtalan elvárást, és erején felül dolgozik. Pedig a PSZ szerint az eKréta rendszer egy elektronikus közokirat. Ha abba „felülről” bárki belenyúl, az kimerítheti akár a közokirathamisítás fogalmát is.

Rétvári Bence államtitkár 2023. október 5-én a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: „a pedagógusok 99 százaléka az új jogállást választotta. Elmaradt tehát a felmondási hullám, az előre beharangozott öt-tízezres számnak a töredéke se hagyta el a pályát, összesen 1205 pedagógus, nagyjából egy százalék nyilatkozott úgy, hogy nem lép át az új életpályatörvény hatálya alá.” Nahalka István oktatáskutató azt nyilatkozta a Hírklikknek, hogy a kormány becsapja magát is, ha az oktatásban nem számol a realitással. A státusztörvény miatt sokan már a nyár elején elhagyták a pályát, most még hozzájön ez az 1205 fő, de a kettő kapcsolatban van egymással. Mivel a minisztérium már közölte, hogy nyáron 3500 ember mondott fel, most pedig 1205-öt vallanak be, ha a kettőt összeadjuk, közel vagyunk az 5000 pályaelhagyó pedagógushoz, ami azért már egyáltalán nem elhanyagolható szám. Annál is inkább, mert az oktatáskutató számításai szerint amúgy is ténylegesen 30 ezer pedagógus hiányzik az oktatásból. Mindez tovább rontja az oktatás minőségét. Ennek a negatív következménye pedig az, hogy olyan diákok kerülnek ki az iskolákból, akik a munkaerőpiacon sem fognak tudni helytállni.

A pedagógushiány már csak különböző trükkökkel tüntethető el. Ennek egyik formája például az, hogy a tankerületek egy része, noha közérdekű adat, nem ad ki számot arról, valójában hányan távoztak nyáron a pályáról. Erről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tudna sokat beszélni, de végül is megkapták az adatok egy részét, és az összesítésből az derült ki, hogy 2105 fő biztosan kilépett a munkahelyéről. A 60 tankerületből 26-nál a hiányzó adatok miatt nem lehetett kiszámolni a pályaelhagyók százalékos arányát, de az kiderült, a legtöbben a Belső Tankerületi Központ intézményeiből távoztak (4,16 százalék), az Érdi Tankerületi Központból 3,38, a Közép-Pesti Tankerületi Központból 3,22 százalék.

A pedagógushiány elfedésére szolgáló következő lépcső az intézmény maga. 

Keltett némi felháborodást, hogy kiderült, egy szigetszentmiklósi iskolában hamis adatok szerepelhetnek a KRÉTA rendszerben. Erről egy ott dolgozó tanár beszélt az RTL Híradónak. A pedagógus szerint a tanárhiány miatt van, hogy a tornatanár tartja a fizikaórát, ezt azonban szakszerű helyettesítésként kell beírni az elektronikus naplóba. Egy szülő pedig arra panaszkodott a híradónak, hogy az elmaradó órák miatt a gyerekeknek alig vannak jegyeik. A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ azt közölte a Híradóval, hogy ők minden feladatot ellátnak.

Mindennek hátterében az áll, hogy a kormány úgy döntött, ha nincs adat, nincs hiány. Vagyis, ha az eKrétába az van beírva, hogy szakos helyettesítés, és nem „sima” helyettesítés, akkor az eKrétából lekérve az adatokat, Pintér Sándor miniszter és az államtitkárai szemrebbenés nélkül mondhatják: itt van az eKréta, nincs is pedagógushiány. Vagyis fordítva ülnek a lovon, meghamisítják az adatokat, hogy az ő narratívájukat támassza alá, semmi másról nincs szó – magyarázat Gosztonyi Gábor. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Hírklikknek azt is elmondta, hogy az eKréta hamisítása évek óta tart. A PSZ épp azt próbálja a tudatos munkavállalóvá nevelés egyik eszközévé tenni, hogy a kollégák mindent írjanak be az eKréta rendszerbe, és mindent mentsenek is el, vagy egy képernyőfotót készítsenek róla, amit megőriznek önmaguknak. Gosztonyi Gábor leszögezte, az eKréta rendszer elektronikus közokirat. Ha abba bárki „fölülről” belenyúl, az tulajdonképp kimerítheti a közokirat-hamisítás fogalmát. Akkor is, ha szakszerű helyettesítésnek írják be, amikor a testnevelő tanár megy be fizika, biológia és egyéb más órát tartani. Ugyanis az csak „sima” helyettesítés, nem pedig szakszerű helyettesítés. Szakszerű helyettesítésről akkor beszélünk, ha egy adott szakot tanító tanár megy be azt az adott szakot tanító másik pedagógust helyettesíteni. Például, ha van egy matematika-fizika szakos tanár, és van az iskolában egy másik, például biológia-matematika szakos tanár, ők tudják egymást helyettesíteni. Más esetben nem szakos, csupán „sima” helyettesítésről lehet szó. Ez nem jelenti azt, hogy nem tartanak órát és csak gyermekmegőrzés zajlik, de csak akkor, ha a helyettesítő kolléga fölkészül, adott esetben segítséget kér a szakos tanártól, vagy tankönyvből földolgoztat egy témát, mert tudja, hol tartanak a tanmenetben. A gond az, hogy nagyon sokszor ezeket a helyettesítéseket sem írhatják be az eKrétába. Ezzel pedig a pedagógusok önmagukat is megkárosítják, mert nem tudják bizonyítani az elvégzett túlmunkát. 

Egyébként a hamisítások sorában már olyanról is hallottak, hogy beküldték „Gipsz Jakabot” órára helyettesíteni, és azt „Kis Mariska” órájaként írták be az eKrétába, azért, mert „Kis Mariskának” még nem érte el az óraszáma az ingyen helyettesítés maximumát, „Gipsz Jakabé” pedig már igen. Vagyis „Gipsz Jakab” dolgozott, de ő nem kap érte egy huncut garast sem. 

A PSZ alelnöke szerint a hamisítás problémája valójában egyidős az eKréta megjelenésével. A pedagógusok arról panaszkodnak, hogy nem engedik beírni nekik a plusz órákat, vagy ha színházba, sport- vagy tanulmányi versenyre kísérik a tanulókat, netán több napos kirándulásra viszik őket. Gosztonyi Gábor leszögezte, olyan nincs, hogy „nem engedik beírni”. Az eKrétának megvannak azok a felületei, ahová ezek is beírhatók, csak a pedagógusok nagy része nem ismeri a rendszert. 

Nagyon sok helyen nem engedték az erdei iskolát sem rögzíteni, és szabadságot is ki akartak vetetni a pedagógusokkal annak idejére. Szerencsére ezt már ők sem vállalták. Tudják, hogy feladatot látnak el, ráadásul délutáni, éjszakai és minden egyéb pótlék is jár nekik arra az időre. Csakhogy az ilyen dolgokat nem szokták írásban elrendelni, a munkáltató pedig kivonja magát a kifizetés alól. A PSZ épp ezért mondja a pedagógusoknak: mindent írásban rendeltessenek el, mindent jegyezzenek be az eKrétába. Erre válaszolják azt a pedagógusok, hogy akkor viszont „fölülről” kitörlik az eKrétából. Gosztonyi Gábor ezért emelte ki: ha valaki „fölülről” belenyúl egy pedagógus bejegyzéseibe, az a PSZ szerint jogellenes, kimerítheti akár a közokirat-hamisítás fogalmát is.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom