Halálos siófoki gázolás: letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet alá került a 18 éves sofőr

HírKlikk 2026. augusztus 31. 17:30 2026. aug. 31. 17:30

A letartóztatásra irányuló ügyészi indítványtól eltérően bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint halálos közúti balesetet okozott augusztus 11-én Siófokon - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Felidézték: a férfi aznap délután személygépkocsijával a megengedett sebességet lényegesen túllépve közlekedett a Balaton-parti városban, és elütötte az elektromos kerékpárral szabályosan haladó sértettet, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Kitértek rá, hogy a Kaposvári Járási Ügyészség a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított autóvezető letartóztatását.

A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája részben helyt adott az indítványnak, és szökés veszélye miatt egy hónapra, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett, a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölték.

Az ügyészség a bíróság végzésével szemben fellebbezést jelentett be, amelyről másodfokon a Kaposvári Törvényszék dönt.

A Sonline.hu korábban azt írta, hogy az autó 18 éves vezetője két hónappal a baleset előtt szerezte meg jogosítványát. A jármű az ütközés után oszlopnak csapódott, felborult, négy utasa megsérült. A szakértői vizsgálat szerint a gépkocsi a 40 kilométeres sebességkorlátozás ellenére 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatott.

 

Forrás: MTI