Hallgatói önkormányzat: egyre forradalmibb a hangulat

Németh Péter 2020. október 3. 06:44 2020. okt. 3. 06:44

„Célunk is, hogy ez ne csak az SZFE ügye legyen. Az ország számos pontján tartanak egyetemeken hallgatói fórumokat, ahova rendszeresen meghívnak minket is. A téma ilyenkor éppen az autonómia, az egyetemi önrendelkezés. Mi talán eredője lehetünk valami magasztosabb harcnak, ami túllép azon, hogy csak rólunk szóljon” – így nyilatkozott Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat elnöke – és vele lényegében szinte az összes színművészetis hallgató –, arról, hogy vajon csak önmagukért harcolnak-e. Csernai azt is elmondta: a kuratórium – az állam – számtalan törvénytelenséget követett el már eddig, így pláne nem tehetnek mást, mint tovább harcolnak az autonómiájukért, és ezt csak úgy lehet elérni, ha visszamennek nullpontra, és onnan kezdődnek a tárgyalások.

– Első találkozásunkkor, nagyjából az SZFE házfoglalás környékén, azt kérdeztem Öntől, hogy forradalmi-e a hangulat? Akkor azt válaszolta, hogy igen, bár a radikális hangnemtől egy kissé megijedt. Most is így van?

– Ahogy zajlanak az események, sorra derülnek ki az egyre durvább, törvénysértő intézkedések. Be kell látnunk, hogy egyre „forradalmibb” a hangulat. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az intézkedéseknek mögöttes politikai céljaik is vannak.

– A hallgatók harca azóta is – mondhatni – magányos, bár nagyon sok a szóbeli támogató. Így jó Önöknek?

– Nem érzem magányos harcnak, számtalan hallgató csatlakozott hozzánk a legkülönbözőbb egyetemekről, állandó kapcsolatban vagyunk velük, fórumokat tartanak, amikre meghívnak minket. Ezen kívül, nagyon sok a támogatónk, adományokat, felajánlásokat hoznak, így támogatásuk nem csak szóbeli – mindemellett a szóbeli bíztatásoknak is nagyon örülünk.
 
– A kuratórium – nyilván a kormány hátulról jövő bíztatásainak, vagy utasításainak megfelelően – meglehetősen kitartó, a frontvonal nem látszik mozdulni. Önök is képesek kitartani?

– Muszáj kitartanunk, amíg az erővel elvett autonómiánkat visszaállítják, és írásban garantálják. Valójában ez nem lehet meglepő a kuratórium számára, hiszen június óta, következetesen ezt kérjük.
 
– Elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy otthagyják Önöket a Vas utcai épületben tiltakozni, miközben a kuratórium – a kormány – megtalál egy új épületet, új tanárokat?

– Volt már erre utaló nyilatkozat, de ahhoz, hogy elindulhasson az egyetem, új hallgatók is kellenek – hiszen az egyetem jelenlegi hallgatói a Vas utcában vannak és tiltakoznak az önkényesen kinevezett vezetés ellen.

– Lehetséges az a végkimenetel is, hogy választás elé állítják a hallgatókat: ha nem az általuk indított képzésben vesznek részt, megszüntetik a hallgatói jogviszonyukat?

– Ez ugyanúgy nettó törvénytelenség lenne, mint számtalan korábbi lépésük.
 
– Nem látszik egyelőre semmilyen tárgyalási szándék, sőt: Lajos Tamás, Vidnyánszky és Rátóti Zoltán is egyre durvább állításokat fogalmaznak meg. A tiltakozáson túl, mit lehet ezekkel kezdeni?

– Olvassák vissza a mi nyilatkozatainkat: soha nem állítottunk semmi rosszat ezekről az emberekről. Nem személyeskedtünk, mert ez nem személyes ügy: kinevezésük módja az, ami számunkra egyáltalán nem elfogadható.
 
– Éri-e a hallgatókat közvetlenül is nyomás, fenyegetés?

– Nyíltan ritka az ilyen, és mindig békésen, erőszakmentesen kezeljük.

– Schilling Árpád szerint akkor lehet csak eredményes a mozgalmuk, ha azok a színészek, alkotók, akik Vidnyánszkyval, Lajos Tamással, vagy Kálomista Gáborral dolgoznak, nem pusztán tiltakoznak, hanem felállnak és távoznak színházból, filmből, bármiből. Ön szerint?

– Ezt tőlük kell megkérdezni. Mindenkinek a saját élete és a saját döntése. Mi nem mondjuk meg senkinek, hogy mit kellene csinálnia, éppen a szabadságért, az egyetemünk, tágabb értelemben a felsőoktatás autonómiájáért küzdünk.
 
– Tulajdonképpen e szerint cselekedtek a most sztrájkoló tanáraik. A kuratórium viszont azt állítja, hogy velük szemben nem lehet sztrájkolni. Akkor ki ellen lehet?

– Ezt a sztrájkbizottságtól kell megkérdezni, nem vagyok sem a bizottság tagja, sem jogász, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak.
 
– Az önök harca csak az SZFE-ért folyik, vagy  átfogóbb ennél: a szabad egyetemért, az autonómia általános megőrzéséért is?

– Utóbbi. Célunk is, hogy ez ne csak az SZFE ügye legyen. Az ország számos pontján tartanak egyetemeken hallgatói fórumokat, ahova rendszeresen meghívnak minket is, a téma ilyenkor éppen az autonómia, az egyetemi önrendelkezés. Mi talán eredője lehetünk valami magasztosabb harcnak, ami túllép azon, hogy csak rólunk szóljon.
 
– Önök az első pillanattól kezdve azt kérik, várják, hogy a politika, a pártok tartsák távol magukat a mozgalmuktól. Viszont egy demokráciában alapvető alkotóelemeknek számítanak a pártok. Ennyire félnek attól, hogy az ellenzék rossz irányba viszi az ügyüket?

– Ez nem egy politikai ügy. Ez egy felsőoktatási kérdés, hogy egy egyetem autonómiája mit jelent, mivel jár. A politikai térbe éppen a kuratórium tagjai tolták, amikor megbélyegeztek bennünket, és erőszakkal vették el a legalapvetőbb autonóm jogainkat. Mi nem politizálni szeretnénk, hanem az igazunkért küzdeni.

– Meddig lehet fenntartani ezt a háborús helyzetet? Önöknek mennyi ötletük, muníciójuk van még, hogy folytassák és innovatív módon jelezzék a társadalomnak: elfogadhatatlan a kormányzati önkény?

– Bízunk benne, hogy kitartunk minél tovább: amíg az egyetemünk autonómiáját írásban nem garantálják. Igyekszünk mindig valami újszerűt, kreatívat kitalálni, kilépni a hagyományos értelemben vett demonstrációk szokásos keretei közül.

– Vannak-e a hallgatók között olyanok, akik már belefáradtak a harcba, és feladták a küzdelmet?

– Nem tudok ilyesmiről, organikusan változnak a bent lévők, rotálódunk, direkt azért, hogy senki ne legyen bent túl sokat egyszerre.

– Egyáltalán: az SZFE hallgatóinak hány százaléka vesz részt a tiltakozásban?

– 320 hallgatónk van, ebből az elmúlt időszakban legalább 250 megfordult az egyetemfoglalás környékén. Nem mindig ugyanazok az arcok vannak bent – ahogy említettem már –, de voltak nagyon nagy létszámú fórumaink és akcióink is.

– A hallgatói önkormányzat a kormány mellett áll ki, nem gondolják, hogy botrányos, ha egy ilyen – egyébként fizetett – testület nem áll ki a diákok mellett?

- Ha jól értem, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájáról van szó a kérdésben. Nem tudok arról, hogy ők kiálltak volna a kormány mellett. Nem értem a kérdést.

– Önök milyen kompromisszumra hajlandóak? Ha kijelölnek egy új kuratóriumot, azzal tárgyalnának?

– Ez a feltételeinknek csak az egyik része, a kuratórium visszahívása. Tárgyalni csak meghozott döntések előtt lehet, így mi a nullpontra szeretnénk visszatérni, hogy az egész modellváltást tárgyaljuk újra, kompromisszumok és közös, konszenzusos döntések mentén.

– Mekkora az ön személyes felelőssége a történések alakításában? Meddig működhet eredményesen a bázisdemokrácia?

– Bázisdemokrácia van, nem egyéni felelősségekről, hanem közösségi érdekekről és döntésekről érdemes beszélni. Egyelőre, további ötletig vagy rendelkezésig kitartunk emellett a forma mellett.