Harangozó Tamás: hogyan függ össze a versenyképességgel a különleges szolgálati rend?

HírKlikk 2023. november 23. 16:20 2023. nov. 23. 16:20

A versenyképességről szóló salátatörvény vitáján Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető-helyettes heves indulatokkal kritizálta a törvénycsomagot, és annak visszavonását követelte, hiszen az teljesen érthetetlen és irreleváns változtatásokat tartalmaz. A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság MSZP-s alelnöke felháborítónak nevezte, hogy a kormány lehetővé tenné, hogy a honvéd vezérkari főnök különleges szolgálati rendet vezethetne be, valamint, hogy megszüntetnék a kötelező munkaalkalmassági vizsgálatot a cégeknél. 

Több ponton is élesen támadta Harangozó Tamás „A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot vezérszónoki felszólalásában. 

Ugyanis az egyik, a salátatörvénybe rejtett módosítás a magyar honvédek jogállásáról szóló 2012. évi törvényt változtatná meg úgy, hogy a Honvéd Vezérkar főnöke parancsban külön szolgálati rend bevezetését is elrendelhetné. A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság MSZP-s alelnöke szerint a salátatörvénnyel kapcsolatban felszólaló államtitkár erről „elfelejtett megemlékezi”. Harangozó Tamás arra is kíváncsi volt, hogyan függ össze a hazai vállalkozások versenyképessége a Magyar Honvédség külön szolgálati rendjével.

„Árulja el nekem, államtitkár úr, miképpen tudják a hazai vállalkozások versenyképességét javítani a ’Honvéd Vezérkar főnöke parancsban külön szolgálati rend bevezetését rendelheti el’ című paragrafussal?” – kérdezte a fideszes államtitkárt Harangozó Tamás. Hozzátette, érthetetlen, miért van szükség arra, hogy a vezérkari főnök parancsban különös szolgálati rendet vezethessen be, a honvédek jogállásáról szóló törvényt felülírva. A szocialisták vezérszónoka arra is kereste a választ, hogy mindezt miért pont akkor tárgyalja a parlament, amikor előző este a kormány alaptörvény-módosítást nyújtott be, ami szerint a honvédek jogállásáról szóló törvény gyakorlatilag megszűnik. 

Elgondolkodtató továbbá az is, hogy a honvédelmi miniszter miért nincs jelen egy olyan parlamenti vitán, amikor ilyen volumenű kérdésekre kellene válaszolnia, azon felül, hogy miért pont egy olyan törvénybe rejt el egy módosítást a kormány, melynek látszólag semmi köze a honvédelemhez.

A másik pont, amiben a kormány törvénykezését bírálta az MSZP-s politikus, a Munkavédelmi törvény módosítása volt. Ennek indoklása, hogy a munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat, a munkaköri alkalmassági vizsga. Harangozó Tamás itt is azt kérdezte, hogy mindez miként növeli a hazai vállalkozások versenyképességét és hatékonyságát. A szocialista politikus szerint egyik érintettel, azaz sem az orvosokkal, sem a munkaadókkal, sem a munkavállalókkal nem egyeztetett a kormány, amikor benyújtott ezt a törvényjavaslatot. 

Az MSZP frakcióvezető-helyettese ezután elmondta, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók elutasítják a javaslatot, például a Magyar Szakszervezeti Szövetség a munkavállalói jogok szempontjából markáns visszalépésként értékeli. Hozzáfűzte: szerinte ez nem csak visszalépés, de konkrétan veszélyeztetés, amit a Fidesz művel. Sem a munkaadóknak, sem a munkavállalóknak, sem az orvosoknak nem érdeke; viszont a magánrendelőket és magánkórházakat nyitó vállalkozók most boldogan olvassák a törvényjavaslatot, hiszen ők nem tízezreket, hanem százezreket gombolnak le minden olyan emberről, aki fontosnak tartja a saját egészségét, és képtelen kivárni, hogy hónapokig vagy évekig sorban álljon az állami szűrővizsgálatokon. 

Az MSZP-s politikus szerint ezzel a módosítással képtelenség megnövelni a versenyképességet, hiszen a versenyképes munkaerő jól képzett, egészséges és megfizetett munkavállalókat jelent. „Mennyibe kerül egy vállalkozónak a megnyomorodott munkavállaló, akit betanított és utána megpróbálhat a mai környezetben új munkatársat keresni, jól képzettet?” – tette fel a kérdést Harangozó Tamás. 

Felhívta a fideszesek figyelmét arra is, hogy a statisztikák szerint a férfiak többsége meghal a nyugdíjba vonulása után néhány évvel. „Ez a kilátás, ez a szolgáltatás. Ez az, amit Magyarország meg a magyar nemzet tud a honfitársainak nyújtani. És akkor ilyen helyzetben azt a minimális egészségügyi-szűrési csomagot is megszüntetni... Én azt gondolom, hogy nem hiba, hanem kifejezetten bűn és veszélyeztetése a magyar embereknek!” – mondta felháborodottan az MSZP politikusa. A javaslat előterjesztőjéhez fordult és azt kérdezte tőle, olvasta-e egyáltalán a kormányrendelet szövegét, mert úgy fogják ezt megszavazni, hogy nincs meg még a szöveg sem. Felszólalása végén pedig ismét hangsúlyozottan kérte a kormányt, hogy vonják vissza ez egész törvényjavaslatot.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom