Harangozó Tamás: szégyen és gyalázat, ami a NATO-csatlakozás körül folyik

HírKlikk 2024. február 5. 18:20 2024. feb. 5. 18:20

Az MSZP múlt héten kezdeményezte a rendkívüli parlamenti ülés összehívását a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása érdekében. Az ülést hétfőn tartották meg, Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő napirend előtt szólalt fel, Novák Katalin elnöki kegyelmét és a kormány játszmáját is elfogadhatatlannak nevezte, amelyet a svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban folytatnak.

Harangozó Tamás felszólalása elején köszöntötte a szövetséges országok nagyköveteit. „Tisztelettel köszöntöm a szövetségeseink jelenlévő nagyköveteit itt az ülésteremben. Az ülésteremben, ami a magyar szuverenitás szentélye, mégis itt vagyunk, fidesztelenül és kormánytalanul” – fogalmazott a szocialista országgyűlési képviselő.

„Én még ettől függetlenül mindig hiszek abban – bármennyire is megnehezítik a fideszesek –, hogy vannak közös értékek, célok, amelyekre tekintettel vagyunk. Hogy vannak határok, vannak vörös vonalak, amiket soha nem lépünk át. Ilyen például, hogy nem engedünk szabadon baltás gyilkost, nem kegyelmezünk terroristáknak, nem adunk kegyelmet pedofilok segítőinek” – példálózott az utóbbi évek fideszes botrányaival Harangozó Tamás. Indoklása szerint mindezek ellentétesek az erkölcsi normákkal és a közösség értékeivel. „Egy gyilkos vagy egy terrorista elengedése veszélyt jelent a társadalomra. Egy pedofil segítőjének szabadon bocsátása veszélyt jelent a családjainkra, a gyermekeinkre. Tisztelt képviselőtársaim, ezek mind olyan vörös vonalak, amiket józan, felelős politikus soha nem lép át. A Fidesz-kormány alatt ezek a dolgok mégis megtörténnek” – mondta a szocialista politikus. Fel is sorolta a konkrét eseteket: szabadon engedték az azeri baltást gyilkost; a Fidesz-fülbevalós köztársasági elnök kegyelemben részesítette a terrorista Budaházyt, aki többek között Hiller István házába is belőtt. Novák Katalin pedig méltatlanná vált hivatalának betöltésére, hiszen kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjének segítőjét, aki szexuálisan molesztált gyermekeket próbált rákényszeríteni arra, hogy hallgassák el a velük történt szörnyűségeket.

„Mondják meg, mennyire keresztény és mennyire családbarát az a hatalom, amelyik ilyet tesz?” – tette fel a kérdést Harangozó Tamás. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz csak dobálózik ezekkel a szavakkal, miközben egyik szégyenből a másikból löki az országot, veszélybe sodorja a biztonságát, jövőjét, és beláthatatlan károkat okoz mindannyiunknak.

„Az átléphetetlen vörös vonalak közé sorolom azt is, hogy nem szórakozunk a saját országunk, a saját nemzetünk biztonságával, és nem szórakozunk szövetségeseink biztonságával sem” – hangsúlyozta a szocialista országgyűlési képviselő. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon az Alaptörvény 51-es cikke szerinti veszélyhelyzet van, elsősorban a rendeleti kormányzás érvényesül, az orosz-ukrán háború miatt egyre több és élesebb kihívással kell szembenéznie nemcsak Magyarországnak, hanem annak a katonai szövetségi rendszernek is, amelynek tagjai vagyunk, a NATO-nak. Elsődleges kérdésnek nevezte Magyarország békéjét és biztonságát, mint a szövetségesi rendszerben résztvevő államét. Hozzátette, hogy szakértők szerint nem vitatott a svéd királyság NATO-hoz történő csatlakozása, amely további, erős garanciákat jelenthetne szövetséges államokra, így hazánkra nézve is.

„Ehhez képest mi történik? Ennek a biztonsági garanciának a növelését akadályozzák. Kérdezem tisztelettel, mennyire békepárti az a kormány, amely másfél éve azzal szórakozik, hogy akadályozza a hazánk békéjét és biztonságát garantáló katonai szövetség bővítését?” Harangozó Tamás felidézte, hogy a Fidesz-kormány 2022. július 14-e óta nem hajlandó ratifikálni Svédország NATO-csatlakozását.

Az MSZP-s politikus szerint akár az Európai Uniót zsarolják, akár az orosz elnök érdekeit szolgálják, ennyi hazudozásba egy egészséges demokráciában a kormánynak már „77-szer bele kellett volna buknia”. Harangozó Tamás szerint szégyen és gyalázat, ami a NATO-csatlakozás körül folyik. „Ha a magyar kormány valóban támogatja a svéd csatlakozást, hol van most a miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok hada? Ha őket köti a magyar kormány támogató álláspontja, akkor velük együtt meglenne a ratifikációhoz szükséges többség. Tíz perc alatt véget vethetnénk ennek a botrányos, szégyenteljes, cinikus és mindannyiunk számára kínos színjátéknak. De, ahogy látom, sem Orbán Viktor, sem Semjén Zsolt, sem a többi miniszter és államtitkár nincs itt” – mondta Harangozó Tamás. Hozzátette, „Az MSZP itt van, ezért is kezdeményeztük a mai napot, mert elkötelezettek vagyunk hazánk megvédése mellett”.

A szocialista országgyűlési képviselő ígéretet tett, hogy pártja továbbra is kezdeményezni fogja, hogy a NATO bővítése legyen napirenden. „Így fogunk járni, mert igazi baloldali pártként nem tűrhetjük sem a Fidesz által fenntartott bizonytalanságot, sem a Fidesz által okozott nemzetközi szégyent” – zárta a napirend előtti felszólalását Harangozó Tamás.

Forrás: Hírklikk