Hat és fél milliós fizetést kapott a NER-től a Tisza Párt EP-képviselője

HírKlikk 2024. augusztus 29. 09:15 2024. aug. 29. 09:15

„Kiderült a Tisza Párt EP-képviselőjéről, hogy ő is szép summát kapott a NER-től” – írta Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció politikusa, európai parlamenti képviselő a Facebookon.

Rónai Sándor azt taglalta a bejegyzésében, hogy míg ő maga soha nem szolgálta „Orbán Viktor rendszerét”, addig a Tisza Pártban nem csak Magyar Péterről köztudott, hogy több millió forintos fizetéseket vett fel a NER-nek köszönhetően, de most Kulja Andrásról, a párt európai parlamenti képviselőjéről is kiderült, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság kötelékében csaknem 6 és fél millió forintot keresett – írja az Index.

Rónai Sándor a poszthoz bizonyítékként mellékelte Kulja András az Európai Parlament elnöke számára leadott feddhetetlenséggel és átláthatósággal kapcsolatos nyilatkozatát is.

Kulja András az Európai Parlament elnöke számára leadott feddhetetlenséggel és átláthatósággal kapcsolatos nyilatkozatából kiderül, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság – amely intézmény csak 2021-től működik, és vezetőit Orbán Viktor nevezi ki – már működése első évében 1,5 millió forintot, majd a 2022-es választás évében már közel 6,5 millió forintot adott a Tisza Párt jelenlegi EP-képviselőjének – írta a közzétett dokumentumhoz kommentárként. 

Rónai Sándor szerint mindez azt jelenti, hogy „egy újabb tiszás politikusról derült ki, „hogy ha pénzről volt szó, akkor nem volt baja az orbáni hatalommal”. Az EP-képviselő hozzátette, hogy szemben Magyar Péterrel és képviselőtársaival ő soha sem hódolt be „Orbán kiépülő rendszerének”, inkább dolgozott bolti eladóként az egyetemi évek alatt. 

Kulja András kommentben válaszolt Rónai Sándor felvetésére, miszerint nem olyan régen még nem okozott gondot neki a NER-től kapott milliók felvétele. A politikus azt írta, hogy sajnálja, hogy a DK politikusa „az energiáját nem a kormány leváltására, vagy a magyar emberek segítésére használja, hanem pont azokat támadja, akik az évek alatt mindent megpróbáltak megtenni annak érdekében, hogy jó irányba mozdítsák az országot, majd amikor belátták, hogy a rendszert ez nem értékeli, sőt bünteti, akkor mindenüket feladva, kiálltak a rendszer ellen”. 

A választások előtt a kórházi és egyetemi munkahelyemen is felmondtam, mindent kockára tettem, mert úgy éreztem, hogy eddig és ne tovább, ki kell állnom a magyar egészségügyért, a magyar emberekért – tette hozzá a Tisza párt politikusa. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom