Hat év börtön vár a volt horvát kormányfőre

HírKlikk 2019. április 5. 05:50 2019. ápr. 5. 05:50

Börtönbe kell vonulnia Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, miután az ország legfelsőbb bírósága 6 évre emelte börtönbüntetését a Planinska néven ismert korrupciós ügyben - közölte az N1 horvát hírcsatorna csütörtökön.

A legfelsőbb bíróság három napon át tárgyalta Sanadernek a Planinska ügyben született elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezését, majd súlyosbította az ítéletet. Ivo Sanadert korábban 4 és fél év börtönre, valamint 15 millió kuna (645 millió forint) visszafizetésére ítélték.

A Zágráb megyei bíróság megerősítette, hogy elfogatási parancsot adott ki a volt kormányfő ellen, akinek még csütörtökön be kell vonulnia a börtönbe. A horvát törvények szerint ötévesnél súlyosabb ítélet meghozatala után előzetes letartóztatást rendel el a bíróság abban az esetben is, ha nem jogerős a bírói döntés.

Sanadert a Planinska néven elhíresült korrupciós perben azzal vádolják, hogy kormányzása idején elősegítette egy magánkézben lévő zágrábi, Planinska utcai épület piaci értéknél drágább eladását az államnak, s részesült a törvénytelenül szerzett haszonból.

Forrás: MTI/Hírklikk