Házi karanténba került az egész násznép Tolnán, mert egy vendég fertőzött volt

HírKlikk 2020. július 2. 20:39 2020. júl. 2. 20:39

Valaki hazajött Németországból a testvére lakodalmába, és kiderült, hogy vírushordozó. A vendégsereg kéthetes házi karanténba került.

A tolnai vezető háziorvos, dr. Barna Györgyi szerint, a fertőzött rokon, akit teszteltek, még nem volt az eredmény birtokában, amikor elment az esküvőre. A többieket egyelőre nem tesztelik. Ha valaki tüneteket észlel, meg fogják vizsgálni, ha nincs probléma, akkor két hét múlva feloldják a karantént. 

teol.hu idézte az étterem tulajdonosát is, aki természetesen vétlen, és nem szeretné, ha emiatt bármi hátrány érné. Szerinte ők a járványhelyzettől függetlenül is maximálisan ügyelnek a higiéniára. Mindennapos dolog náluk a fertőtlenítőszeres felmosás, mosogatás, kilincstisztítás. 

Kedden két hónap után ismét emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Tolna megyében. A Tolna megyei portál szerint, lehet, hogy ez az eset került fel a hivatalos kormányzati portál térképére.