Hegedűs D. Géza: „Soós Imre talán nem lenne a filmtörténelmünk része, ha jövőre jelentkezne színésznek”

Ön jelen lesz a vasárnapi tüntetésen?

Ott leszek, persze.

Mint színész, mint tanár, mint volt rektorhelyettes, esetleg mint ellenzéki szimpatizáns?

Mint az egyetem egyik oktatója.

Rektorhelyettesként még működik?

Nem, nem, mivel betöltöttem a 65. évemet, már nem lehetek felső vezető.

Vége az idei tanévnek – vége a színművészeti egyetemnek is?

Hát..., a színművészeti egyetem áll. 155 éve. Az egyetem az ország egyik legrégebbi, és legrangosabb művészképző, mégpedig elit képzőintézménye, ahol 155 éve színházművészeket oktatnak, és 75 esztendeje filmművészeket, és 55 éve televíziós művészeket. Egyetemünk mindezen diszciplínák oktatója, egy igazán és méltán nemzetközi hírű intézménye ennek a hazának.

Köszönöm a laudációt, de nem eresztem el a válasz nélkül.

De hát tényleg így van...! Az évszámoknak pedig nagyon fontos jelentőségük van. Mindezt azzal egészíthetnénk ki, hogy ma már a digitális lehetőségek, technikák oktatása is jelen van az egyetemünkön. A látványtervezésen túl, a digitális játékkészítő szak is akkreditálva van.

Nem szándékom kikényszeríteni Önből semmilyen prekoncepciót, de ismerve a rendkívüli szenzibilitását, mindenképpen érdekel a véleménye arról, ami most az egyetemmel történik.

Na az a baj, hogy nagyon is szenvedélyes vagyok és szeretnék inkább logikus lenni...

Említette, hogy éppen az egyetemről jött, tanít is, intenzíven tartja a kapcsolatot a diákokkal – milyen most a hangulat?

Nézze, Péter, azt akarom elmondani, hogy éppen tegnap fejeződött be egy általam vezetett hosszú folyamat. Most van egy végzős színészosztályom, emellett április 30-a óta 700 jelentkezőt felvételiztettem folyamatosan, és tegnapelőtt fejeződött be ez a felvételi sorozat. Az idei felvételi ráadásul egy speciális helyzetben zajlott, a járványhelyzet megkötései miatt, nagyrészt online, illetve elektronikusan mutatkoztak be a jelentkezők. Nagyszerű folyamat volt. Először mind a hétszáz jelentkező több mint 250 órányi videó-felvételen rögzített portfólióját néztem végig a kollégáimmal, három héten át, reggeltől estig. A második fordulóra maradt 121 fiatal, velük már élőben, de online térben folytattuk a felvételit Sepsiszentgyörgytől Beregszászon át, Vajdaságon keresztül, az ország különböző tájaiig. Csodálatosan és nagyszerűen sikerült az egész folyamat. Mind a videófelvételeknél, mind az online térben lezajló, sok instrukcióval tarkított második fordulóban az volt az érzésem, hogy ez a generáció hihetetlen természetességgel kezeli a technikai lehetőségeket. Ez nekik már egy természetes kommunikációs nyelv.

Tehát akkor tehetségek hál’ istennek, vannak.

Igen...! S ebből a 121 emberből 37 fiatal maradt a harmadik fordulóra. Velük már személyesen találkoztunk az egyetemen – betartva a járvány kötelezte előírásokat, szeparáltan, négy csoportban. Felfokozott, intenzív folyamatban, közös munkában, együtt töltöttünk – reggel nyolctól éjfélig –négy szorgalmas napot, és a felvételi harmadik fordulója most, kedden fejeződött be. Ennek eredményeként tizennégyen – hat kedves hölgy, és nyolc fiatalember – felvételt nyert a színművészeti egyetemre.  Hangsúlyoznám, mert kulcsfontosságú, hogy 700 fiatalból – 2020-ban. Ez az alapvető üzenet. Az egyetemünk színművész szakára, idén ötvenszeres volt a túljelentkezés.

Kinek üzenjük?

Mindenkinek. Ez az értelme. Őértük van az egyetem!!! Ez a mi küldetésünk lényege.

Akkor végre arrafelé fordítja a beszélgetésünk vitorláját mely irányban haladva, mindenképpen ki szeretném piszkálni Önből – minden tiszteletem mellett: szeptembertől lesz hol tanulniuk, illetve hol lesz módjuk tanulni ezeknek a szerencsés és elkötelezett fiataloknak?

Péter, válasszuk ketté a dolgot! Nekem semmiféle információm nincs, csak néhány halvány ráutalás, hogy mi módon és milyen gazdasági struktúrában és adminisztratív feltételek között képzelné el az állami adminisztráció, hogy mikánt működjön a mi egyetemünk szeptember elsejétől.

Ön miről értesült?

Annyit tudok, hogy egy alapítványi formává szeretnék átalakítani és kívülről ráültetnek az egyetemre egy kuratóriumot. Fölöttük meg – még kívülebbről – ráültetnek egy felügyelőbizottságot. És, hogy az egyetemet az akadémiai részről, az intézményből, csak egy ember képviselheti a kuratóriumban. Mindenki más kívülről jönne, akikről fogalmunk sincs, hogy kicsodák, akik valószínűleg azt sem tudják, hogy mit jelent a filmintézet, a színházi intézet, az oktatási intézményünk. A legkiválóbb színházi-, film-, és televíziós művészekkel, a legkvalifikáltabb szellemi, filmtörténeti, színháztörténeti szellemiségekkel megerősítve. És itt az egyetlen betét – és ez most nagyon fontos, amire utalok –, az egyetlen betét minden fiatalnál – a tehetség. Abban a pillanatban, ha másfél évszázados közösségi tulajdon után, magántulajdonba, piacra kerül egy intézmény és az oktatást is a piac törvényei szabják meg, vagyis a fizetőképes kereslet, ez azt jelenti, hogy az állam lemond a tehetséggondozásról, a legjobbakról. A pillanatnyi haszonelv felülírja a természet, az élet parancsát, a türelmes, gondoskodó, és hosszú távban gondolkodó jövőt. Lehet, hogy azt kell majd oktatni, aki fizet, és nem azt az egyszerű tanyasi gyereket, aki egzisztenciálisan mélyen élő, de potenciálisan az egyik legnagyobb tehetséget hordozza, akiből a legnagyobb filmművész vagy színész vagy rendező lehetne – ez nem helyes. Lehet, hogy Soós Imre nem lenne a filmtörténelmünk része, ha jövőre jelentkezne színésznek?

Ez azért elég sok információ ahhoz képest, hogy csak halvány ráutalásokból jutott hozzá. De lesújtóak. 

Nézze, itt most egy 155 éves tradíció szakadhat meg. Az egyetemi autonómia, ahol a rektort például az egyetem valamennyi polgára – diákok és tanárok – külső beavatkozás nélkül, közösen választják meg. Volt itt kormányzó által vezetett világ, volt itt diktátorok által vezetett világ, de minden rendszer kötelességének érezte, hogy az állam az adófizetők által befizetett forintokból gondoskodjon a jövő művészi elitjéről, akik a mi kultúránkat fogják továbbhordozni – az elődökre támaszkodva...! Megújítva folyamatosan azt a világot, amelyben élünk, segíteni az embereknek élni! Ha eldobja magától ezt a felelősséget az állam, akkor itt megszakad valami és ennek vége van. Nem lehet kiszervezni, magánintézménnyé lefokozni az egyetemet.

Világos beszéd.

Hoznék egy példát. Bizonyára ön is ismeri, mint aki egy kicsit is a történelemben tájékozódott, nekem egyik nagyon fontos olvasmányom Thuküdidész a Peloponnészoszi háború című könyve.  Ebben arról a háborúról ír, amely időszámításunk előtt 431 és 404 között, Athén és Spárta közötti zajlott. Ekkor Athén, a görögség legnagyobb hatalmú városállama, virágzó görög kultúrát reprezentáló hatalom. És Spárta egy másik városállam. És vannak még szétszóródva a görög világban szigetek, ahol szintén görögök élnek, mint Athénban vagy Spártában. Az egyik sziget Mélosz szigete. A nagy hatalommal, nagy hadsereggel, nagy hajóhaddal rendelkező athéniakat irritálja, hogy van egy ilyen kis sziget, mint Mélosz szigete, ahol autonóm, szuverén módon élnek ugyancsak görögök.

S a több évtizedes peloponnészoszi háború egy pillanatában odahajóznak és megszállják az athéniak. Görögök a görögöket. S azt mondják, hogy hát akkor tárgyaljunk. Azt mondják: működjünk együtt, mégpedig úgy, hogy mi itt átveszünk mindent, miénk lesz Mélosz, ti pedig ha engedelmeskedtek, akkor élhettek továbbra is itt, ha nem, akkor el lesztek pusztítva. S a mélosziak azt mondták: akkor el leszünk pusztítva. És el lettek pusztítva.

Ez példabeszédnek több mint tanulságos. Drámai, hogy semmit sem változtunk évezredek óta, illetve változott a hatalom mechanizmusa, ha jól értem az ókori történetet.

Na. Ennyit szeretnék mondani. Amit Thuküdidész mesélt időszámításunk előtt 434 és 401 között. Az ambíciókról, a szándékokról, tulajdonképpen a hatalomról, a jogról, a szabadságról és az emberi cselekvésről és annak korlátairól írt, semmi másról.

Akkor a Színház- és Filmművészeti Egyetemet elpusztítják.

Ilyen helyzetben nincs egyenlő feltétel, csak kiszolgáltatottság van. A mélosziak még annyit vállaltak, hogy az együttműködésben az önfeladást nem vállalták. Más kultúrájú országok mintáit hozzák fel példának, Amerikára hivatkoznak. Mi közünk van nekünk ahhoz? Mi köze a mi európai, közép-európai, nagyon speciális, magyar, kulturális – ha tetszik, oktatási – hagyományainknak ahhoz, itt minden egészen más alapokon nyugszik. Nálunk a török hódoltságot követően építették az emberek, az egymást követő nemzedékek ezt a kultúrát, ezt a láthatatlan szellempalotát, és ez a folyamat tartott mostanáig. És ezt a folyamatot most egy állami, adminisztratív gesztussal megszakítják. Ez irracionális.

Ön lát arra reményt, hogy mindezt sikerül visszafordítani, hogy a méloszi tárgyalás mégis eredményes lehet?

Amit én most a látványos tárgyalási technikában tapasztalok, azt látom, hogy a saját sorsáról való döntési folyamatba csak az egyetemet nem vonták be. Így nem tudok véleményt formálni – nincs információm, én is csak a sajtóból értesülök. Félre ne értse, amit mondok – én nem félek önmagamban, mint ember, de a szituáció mégis félelemmel tölt el. Az emberi természet akkor válik kétkedővé és bizonytalanná, ha nincs tudása egy adott helyzetről, a saját sorsáról. Az az ember érzése, hogy már minden előre el van döntve, ami történik, csak egy előre megírt koreográfia és annak végigtáncolása. Az nem párbeszéd, hogy közlik – ez lesz, na mit szólsz hozzá? Beszélgessünk. Ez nem párbeszéd.

Ezek szerint, egy új Soós Imrét már nem fedeznek fel a jövőben?

Amennyiben ilyen radikalitással szakad meg a tehetségalapú kiválasztás, művészképzés, tehetségápolás, akkor nagy a veszedelem, hogy a pénz fog diktálni és nem a tehetség.

Szerintem válaszolt az eredeti kérdésemre.

Ugye...? Szerintem is elmondtam mindent. 

_______________________________________________________________________________________________

Frissítés:

Az Igazságügyi Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közlése szerint téves állítás, hogy Varga Judit miniszter bármiféle szerepet vállalna a Színház- és Filmművészeti Egyetem átvételén dolgozó alapítványban. Az érintettől elnézést kérünk.