Hegyesiné Orsós Éva: súlyos problémák vannak az idősotthonokban, megoldásuk nem tűr halasztást

– A szociális terület mindig több megbecsülést igényelt volna, de az utóbbi években nagyon háttérbe szorult. Sokan azt sem tudják, hogy probléma lenne vele. Mit tapasztaltak a nyugdíjas szervezetek?

– Mind az idősgondozás alapellátásában, mind pedig a bentlakásos idősotthonokban tapasztaltak döntő többsége összefügg azzal, hogy a működés minőségi és mennyiségi problémákkal küzd. Több idős ember igényelne szolgáltatásokat, több férőhelyre van szükség. Nagyon sok az ellátatlan ember, különösen a bentlakásos intézményekben látjuk ezt. Ami azt jelenti, hogy vannak, akik szeretnének bekerülni, de nem tudnak, miközben az ellátásuk már csak idősotthonban megoldható. Nagyon sok olyan családtaggal találkozunk, akik folyamatosan segélykiáltásokat fogalmaznak meg, mert olyan korcsoporthoz tartoznak, akiknek még dolgozniuk kell. De nem tudnak dolgozni, teljesíteni a munkahelyükön úgy, hogy közben idegesek, mert bármikor kaphatnak egy telefont, hogy siessenek haza, mert az édesanyjukkal, az édesapjukkal, vagy valamelyik családtagjukkal olyan probléma van, amit csak ők tudnak megoldani. Az is befolyásolhatja a munkavégzésüket, ha folyamatosan arra gondolnak, vajon mire fognak hazamenni, milyen állapotban van a hozzátartozójuk, vagy egyáltalán megtalálják-e. 

– Az ÁSZ 940 intézményt vizsgált, ahol 95 ezer körüli a férőhelyek száma, amikből minden tizedik nem felel meg a jogszabályoknak. 

– Ez rendkívül súlyos megállapítás. Azt jelenti, hogy 9500 idős ember nem kap megfelelő ellátást, de persze nem jelenti azt, hogy mindenki más megkapná a maximumot. A minőségi ellátás egyik legnagyobb gátja az idősotthonok zsúfoltsága és a nagyon komoly szakemberhiány. Korábban egy bentlakásos idősotthon igazgatójával beszélgettünk, és ő elmondta, minden nap úgy kel fel, hogy a nyakán ott van egy bárd, mert pontosan tudja, hogy a feladatok ellátásához az intézményéből hány munkavállaló hiányzik. 

– Miért olyan súlyos ez a kijelentés?

– Gondoljunk bele abba, hogy vannak olyan idős emberek, akik például, nem tudnak önállóan enni, tehát meg kell őket etetni. De nem mindegy, hogy egy gondozóra vagy ápolóra hány gondozott jut! Ha jön az ebéd, akkor meg tud etetni mondjuk, három embert, de ha húszat kell ellátnia, akkor mi lesz a többi tizenhéttel? Egyszer egy hozzátartozó mesélte el, hogy amikor bent volt látogatni a nagymamáját, beszaladt az egyik gondozónő, aki a szomszéd ágyon fekvőnek azt mondta: látom Erzsi néni, hogy megint nem evett, és elvitte az étellel teli tányérját. Ugyanez a hozzátartozó másnap korábban ment be és segített a szomszéd ágyon fekvő néninek is. A néni mindent megevett, tehát nem azért nem evett előző nap, mert nem volt étvágya, hanem azért, mert nem tudott és nem volt, aki megetesse. Ezek szerint vannak olyan emberek, akik az idősotthonokban egy-két vagy akár három napig nem esznek, vagy nem esznek eleget, mert nincs, aki megetetné őket. 

– Akkor a másik sarkalatos kérdés a létszámhiány?

– Igen. A szociális szakma szakszervezetével már évekkel ezelőtt petíciót nyújtottunk be a minisztériumnak, és kértük, hogy javítsák a szociális területen dolgozók élet- és munkakörülményeit. Megfelelő béreket kell adni. Egy másik intézményben a vezető azt mesélte el, hogy a dolgozóinak egy része elmegy árufeltöltőnek is. Délelőtt az idősek otthonában, délután vagy este egy boltban dolgozik, hogy megéljen. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeknek a munkavállalóknak a döntő többsége nő, akik között sok az egyedülálló, vagy a gyerekét egyedül nevelő. Olyan is van, aki nem megy vissza az idősotthonba dolgozni, mert inkább az árufeltöltést választja, hiszen többet kap érte, és fizikailag nem nehezebb a munka. 

– Nem nehezebb? 

– Sok esetben kemény fizikai munka az idős embereket eszközök nélkül, puszta kézzel emelgetni, mosdatni, öltöztetni. Ráadásul kevesebb a kockázata az árufeltöltésnek, mert ha egy tehetetlen embert leejt, annak súlyos következményei lehetnek, ha meg egy ládát ejtene le, annak maximum az árát kell kifizetnie. Azt se felejtsük el, hogy a gondozók dereka, háta sem bírja a folyamatos terheléseket. 

– Miért nem gondozzák, ápolják inkább otthon az időseket?

– Az lenne a legjobb, ha az idősek a megszokott környezetükben, otthon lehetnének, amíg csak lehet, megtarthatnák az aktivitásukat, az önállóságukat. Idős korban már nehezebb az alkalmazkodás, a környezetváltás. Ha nincs semmi segítség vagy a családtag aktív korú, akinek dolgoznia kell, akkor mind az idős ember, mind pedig a családtagja nagyon nehéz helyzetbe kerül. Mert az az ápolási díj, amit egyáltalán kaphat az államtól, nem elég ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy otthon maradjon és ápolja a szülőjét vagy a közeli hozzátartozóját. Ezért nagyon fontos lenne azoknak a családtagoknak is a munkáját munkaviszonnyal és megfelelő bérrel elismerni, akik az otthonápolással mentálisan és fizikailag is nagyon nehéz feladatot vállalnak. 

– Annyi mindenre szükség lenne…

– Ha megfelelő lenne az idősek alapellátása – megfelelő számú, képzettségű és bérezésű házi gondozókkal –, az bizonyos mértékig tehermentesítené a bentlakásos intézményeket, ugyanakkor látszik, hogy férőhelybővítésre és az ott dolgozók megbecsülésére lenne szükség. Elfogadhatatlan, hogy méltatlanul alacsony bérért dolgoznak, és a munkakörülményeiken is javítani kell. Rendkívül fontos, hogy képzéseken vehessenek részt, a munkájukat korszerű eszközök segítsék, és legyen lehetőségük rekreálódni, pihenni. Ezekből következik az is, hogy csökkenteni kell az egy gondozóra jutó gondozottak számát is. 

– A szociális szféra és az egészségügy azért együttműködik? 

– Szerintünk fölösleges párhuzamokat tartalmaz a két terület. A két rendszer nincs összehangolva. Nem tudják, mi történik a másikban. Ha ismernék egymást a szakemberek, ha kialakulnának a protokollok, akkor nagyobb esély lenne arra, hogy segítsék egymást. Például, amikor egy idős ember a kórházból hazakerül, akkor ez úgy történjen, hogy a szociális ellátórendszer, vagy mondjuk egy házi gondozó pontosan tudja róla, milyen állapotban van, mire lesz szüksége otthon. Ehhez ugye, a kórháznak is tudnia kell, hogy kit kellene megkeresnie. 

– Mennyi időre lenne szükség ahhoz, hogy minden téren működőképessé váljon az időseket ellátó rendszer?

– Nem gondolom, hogy a mostani körülmények között gyorsan menne. De ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség azonnali cselekvésre! Ha megtörténne a bérfejlesztés, ami vonzóbbá tenné ezt a szakmát, ha legalább már végiggondolnák, milyen változtatásokra van szükség a szociális és egészségügyi rendszer együttműködése érdekében, előrébb lennénk. Szükséges a megfelelő minőségű képzések, továbbképzések elindítása, számuk növelése, az új belépők felkészítése. Sok időt veszítettünk el! Nagyon sokan ebből a szakmából már külföldön gondozzák az időseket. Tehát súlyos a probléma, nem tűr halasztást.