Herczog Mária: sikerült mindenkit szembe fordítani, bár együtt kellene kiabálni

– Kik kerülnek ma Magyarországon a szegénységi küszöb alá?

– Magyarországon a két felsőfokú végzettségű felnőttből és két gyerekből álló család, ahol mondjuk az egyik rendőr, a másik védőnő, pedagógus, szociális munkás, közalkalmazott, nos, ez a család már a szegénységi küszöb alá csúszik. Nem kell ahhoz a közvélemény szerinti szegénységben élni munkanélküliként vagy alacsony végzettséggel, hogy nagyon súlyos anyagi problémákkal küzdjenek. Akkor is napi megélhetési gondjaik lehetnek, akár egy nagyobb kiadás, például háztartási gépcsere, vagy betegség, családtagok kisegítése, megoldhatatlan feladatokat jelent anyagi értelemben is. Bármilyen nyaralás, a gyerekek iskolakezdése, téli ruha, cipő vásárlása sokszor kölcsönfelvétellel megy csak, ami nem az ő szégyenük. A dolgozói szegénység problémája egyre súlyosabb az Európai Unió tagországaiban is. 

– Ezek szerint egyre többen szegényednek el. A szociális háló kezelhet egyszerre ennyi felnőttet, gyereket?

– A gyermekjóléti ellátás pillanatnyilag maga is nagyon súlyos krízisben van. A gyerekjóléti és családsegítő szolgálatoknál dolgozó kollégák is többnyire beleesnek ugyanebbe a kategóriába. Olvasható a szakmai oldalakon, hogy már nagyon régen küzdenek anyagi gondokkal, nemcsak a klienseik, hanem ők maguk és a szolgálatok is. A megnövekvő rezsi, az infláció, a várható recesszió pedig el fogja lehetetleníteni a segítő foglalkozásúakat és tovább fogja szűkíteni a segítségnyújtás lehetőségét. A szolgálatok maguk is súlyos erőforráshiánnyal küzdenek, a kollégák túlterheltek és nagyon kevés lehetőség van a segítségnyújtás bármilyen formájára, kapacitások, szolgáltatások és sokszor a megfelelő szemlélet, motiváció, szándék hiánya miatt is. Ez nyilván nagyon súlyos feszültséget okozott az eddigi években is, és fokozódni fog.

– Hogyan tud segíteni egy szociális munkás egy nehéz sorsú családnak, ha közben ő és a családja hasonló, ha nem ugyanolyan gondokkal küzd?

– Ami kétségbeejtő, hogy a tapasztalataim szerint, a segítő szakmákban dolgozók gyakran nem a fenntartókra, nem az államra, hanem a klienseikre haragszanak. A fáradtságuk, a kiégettségük, az elkeseredettségük sokszor nem arra sarkallja őket, hogy szolidárisak legyenek és a különféle segítő szakmák együttműködjenek: a pedagógusok, a szociális szférában dolgozók, az egészségügyisek együtt tiltakozzanak, hanem egymástól elkülönülten teszik ezt, nem egyszer egymás ellenében akarnák az érdekeiket érvényesíteni. Így viszont semmi esélyük arra, hogy akár a klienseik, akár ők jobb helyzetbe kerüljenek. Ez is nagyon elkeserítő. 

– A segítő szakmák szakmai szervezeteiről sem lehet hallani…

– Nem látszik együttműködés a szakmai szervezetek között sem, nem ülnek le közösen, hogy együtt, vállvetve harcoljanak közös célokért, hanem mindenki – ahogyan az állampolgárok is – egyenként próbál kivívni valamiféle előnyösebb pozíciót. Nem egyszer a másik kárára. Nem értem és nem tudok rá semmilyen racionális magyarázatot, hogy a különféle szakmai szervezetek, érdekképviseletek miért nem fognak össze és miért nem lépnek fel közösen a minden érdekeltet érintő, súlyos krízishelyzetben.

– Csak a szakmai csoportok között van elkülönülés, egyéni akciók az együttműködés, szolidaritás helyett?

– Úgy tűnik, a különféle lakossági csoportokat is sikerül egymás ellen fordítani, a gyerekeseket a gyerektelenekkel, a fogyatékkal élők különböző csoportjait, akik ugyancsak külön akarnak kedvezményeket elérni, a megváltozott munkaképességűeket, munkanélkülieket az idősekkel, és így tovább… Mintha a különféle csoportok tagjai nem értenék, hogy csak együtt lehet hatékonyan fellépni és az érdekeket képviselni, közös célokat meghatározni. Mindezt azért, hogy egy igazságosabb és tisztességesebb, emberbarátibb rendszer jöjjön létre. 

– Hogy látja, mi várható a közeljövőben?

– Ha az Európai Unió nem fog pénzt folyósítani, akkor jelentős összeomlás lehet. Ezt a közgazdászok már egy ideje mondják. Ha megnyitja a csapokat az EU, akkor így-úgy el lehet egy ideig még lavírozni, de hogy valójában mi lesz, azt senki sem tudja, hiszen a fenyegető válság, az energiakrízis, a háború, a korábbi pandémia és az újabb lehetősége, mind további súlyosbító elemei lehetnek az amúgy is kritikus hazai gazdasági-társadalmi válságnak. 

– Sok ember mintha egy másik valóságban élne, és nem érzékelik, hogy valami nincs rendben.

– Úgy tűnik, hogy a kormányzati kommunikáció meggyőzi az emberek egy részét, mások nem hisznek a saját érdekérvényesítési esélyeikben, szoronganak, kiábrándultak, fásultak, amin nem lehet csodálkozni. Sokan tekintenek erre a helyzetre úgy, mintha valamilyen természeti katasztrófa lenne. Ez viszont akkor olyan, mint az Isten csapása, ami ellen nem lehet semmit sem tenni. Szerintem nagyon sok nyomorúság és nehézség van, és még több lesz nemcsak gazdasági, hanem mentális értelemben is, a reményvesztettség, fásultság súlyosan érinti a lelki és fizikai egészséget. 

– Térjünk vissza a szociális ágazatra. Mi lesz a segítőkkel?

– A szociális ágazatban dolgozók sokkal kevésbé láthatók, mint a pedagógusok vagy az egészségügyben dolgozók. Sokan a pályaelhagyást fontolgatják, vagy már túl is vannak rajta, mert a jövedelmek még a másik két ágazatnál is alacsonyabbak, miközben a munka egyre több és nehezebb minden tekintetben. Az otthonápolók, gondozók vagy a gyógypedagógusok, gyógytornászok, pszichológusok, pszicho-pedagógusok és más segítők jelentős része katás volt. Nem jókedvükben, hanem mert csak így tudtak dolgozni, vagy mellékállásban, harmadállásban is tevékenykedni. Nekik még nehezebb lesz, ha egyáltalán meg tudják élni, vagy kénytelenek lesznek a szürke, feketegazdaságba menekülni. Így még kevesebb és nehezebben elérhető segítő lesz, ami tovább szűkíti az amúgy is rendkívül korlátozott és nehezen elérhető ellátásokat. Eközben az Európai Unióban készül az átfogó gondozási stratégia, ami nagyon sokféle területet érintene. Így a többi között a kisgyerekgondozástól az idősgondozáson át, a fogyatékos ellátást, tartós ápolást, egészségügyi és szociális ellátások határterületeit, aminek széles körű vitája hónapok óta zajlik, de itthon hallani sem lehet róla. Pedig ennek keretében minden típusú gondozás, gondoskodás és szakmai feladat, kérdés szóba kerül, mint például a fizetett és nem fizetett, úgynevezett láthatatlan munka, a döntően női foglalkoztatást jelentő tevékenységek hatása többi között a munkaerőpiaci részvételre, a munka és magánélet összeegyeztethetőségére, a megbecsülésre. Ez is jó lehetőség lenne, hogy beszéljünk egymással, gondolkozzunk és cselekedjünk közösen, szakemberek és kliensek, érintettek és potenciális érintettek, családtagok, politikusok és szakpolitikusok.