Hétköznapi hősök, akik sohasem adják fel

Millei Ilona 2023. június 11. 14:50 2023. jún. 11. 14:50

Minden tiszteletem azoké, akik nem adják fel! Minden tiszteletem azoké a hétköznapi hősöké, akik az utolsó pillanatig hisznek az ügyben, amiért kiálltak, és az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy a velük szemben állók is megértik, tévúton járnak, megbánják, amit tettek, és melléjük állnak.

Álljon hát itt néhány példa.

A Pedagógusok Szakszervezetének Zala megyei elnöke tette közzé: „Felelős lépésekre van szükség! Ettől a felelősségtől hajtva, ismét írunk a megye három országgyűlési képviselőjének, hogy tájékoztatni tudjuk őket álláspontunkról, hogy ők is felelős döntést tudjanak hozni a törvényhozásban. Emellett továbbra sem adjuk fel, és minden eszközt megragadva, fogunk küzdeni a törvény ellen, mert tudjuk, hogy igazunk van. Tudjuk, hogy hazánknak ez az érdeke.”

A Tanítanék Mozgalom levélíró kampányt indított a noÁr Mozgalommal, a bosszútörvény megszavazása ellen. 

Azt írják: „A bosszútörvény benyújtására válaszként, a Tanítanék Mozgalom, a noÁr Mozgalommal együttműködve, levélíró kampányt indít az országgyűlési képviselőknek, hogy ne szavazzák meg a törvényt!

Megfogalmazásuk szerint: „úgy gondoljuk, a képviselőink kötelesek kiállni a bosszútörvény ellen, és közvetíteni a tömeg akaratát, akik nemet mondtak a törvény bevezetésére! Amennyiben nem tesznek eleget ennek az elvárásnak, nem végzik jól a munkájukat.

Nyomást kell gyakorolnunk rájuk, hogy ne szavazzák meg a törvényt, illetve, hogy akadályozzák a szavazást! Az e-maileket az országgyűlési képviselők e-mail címére küldjük, azokban látszódni fog az űrlapon a megfelelő keresztnév és irányítószám.”

A levelet itt lehet feladni. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete gyakorlatiasabb teendőt választott. A státusztörvény csapdái címmel hétfőn, 18 órakor nyilvános online beszélgetést tart dr. Nyitrai Károllyal, a PDSZ ügyvédjével. Ismét élő bejelentkezést tartanak a PDSZ Facebook oldalán. Az eseményen szó lesz a státusztörvényről, arról, hogyan célszerű megszüntetni a jogviszonyukat azoknak, akik nem kívánnak a törvény hatálya alatt tovább dolgozni, mit tehetnek azok a pedagógusok, akiknek nem fizették ki a helyettesítéseket, kirándulásokon, intézményen kívüli progamokon végzett munkájukat. Ezenkívül egy összehangolt akcióról is tájékoztatást adnak. 

Végül pedig három rövid felszólítás a pedagógusoknak: „Ne hagyd a pénzedet az állam zsebében! Ne engedd, hogy kitoljanak veled! Tájékozódj!”

A Szülői Hang a Facebook oldalán rövid üzenetet küldött:

„Három dolog, amit mindenkinek tudnia kellene a státusztörvényről:

1. Érdemi egyeztetés nélkül nyújtották be!

2. Kiszolgáltatja a pedagógusokat a hatalmi önkénynek!

3. Több ezer pedagógus felmondása várható!

És három dolog, amit tehetsz:

1. Tájékozódj a törvény benyújtásáról: szuloihang.hu/statusztv-info

2. A következmények – add tovább: szuloihang.hu/rabsagban

3. Csatlakozz csoportunkhoz: szuloihang.hu/csoport” 

Az Egységes Diákfront június 12.,10:00 – június17., 22:00 között tüntetésre hív a bosszútörvény ellen a Parlament elé, a Kossuth térre. A hat napos időtartamot azért jelölték ki, mert a tüntetés ugyan a szavazás napján lesz, de annak pontos időpontját még nem adták megi.

A diákok azt írták: „a kordonkormány benyújtotta bosszútörvényét az országgyűlésben. Álegyeztetéseken játsszák a demokráciát, de semmi lényegi változtatás nem történt! Már annyi mindent elvettek, és most még a személyi szabadságot is fenyegetik. Kiszolgáltatott helyzetet teremtenének a pedagógusoknak, átvezényelnék, a gyerekektől szándékosan elszakítanák szeretett tanáraikat.

Több mint 5 000 pedagógus mondana fel, ha a törvényt megszavazzák. Ez nem családvédelem, nem is hiba, hanem bűn.

Le a bosszútörvénnyel! Nem adjuk a jövőnket! Az oktatás még mindig nemzeti ügy! (Maradj otthon, ha a gyerekedet akkugyári munkásnak szánod!)

Ellehetetlenítenék azt is, hogy kiálljunk az elveinkért, a jövőnkért, a gyerekekért. Eltitkolják, mikor tárgyalnak a bosszútörvényről, ezért készen kell állnunk minden áldott nap, mert nem tudhatjuk, mikor csap le a kordonkormány!”

Írhatnánk még szép szavakat ide azokról, akik sorsát költségvetési sorokba szorították, és mivel az állam felfuvalkodott önmagán nem akar spórolni, kihajítja őket a közalkalmazotti státuszból, és sokkal rosszabb helyzetbe hozza őket. Azokkal teszi ezt, akik valóban a közösségért, a gyerekeinkért, a szó szoros értelmében a jövőért dolgoznak. Sokáig kitartottak, sokáig szembe mertek menni a hatalommal. Tudták, hogy nem győzhetnek, sejtették, hogy a kétharmad úthengerét egyáltalán nem érdekli, hogy amiről ők beszélnek az nem a máról, nem róluk szól, hanem arról, ne romoljon tovább a közoktatás helyzete. Mégis próbálkoztak, és még mindig azt teszik, mert bíznak abban, hogy legalább egy-két megélhetési kormánypárti mégis csak elgondolkozik.

Minden tiszteletem azoké a hétköznapi hősöké, akik elhiszik, hogy jobbá tehető a világ!

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom