Hihetetlenül elemében van a birkafesztiválozó emberminiszter

Szabó Tímea 2017. július 6. 09:40 2017. júl. 6. 09:40

Ismét csak gratulálok Balog Zoltánnak! Hihetetlenül elemében van nyáron a birkafesztiválozó emberminiszterünk!

Minek is annak az 50 ezer rendszeresen éhező gyereknek kicsivel több támogatás, vagy éppen a bölcsődei- vagy idősek otthonában 80 ezer forintot kereső dolgozóknak picit magasabb bér, amikor oda lehet azt adni sportra is!

Gyomorforgató, ráadásul az EMMI rögtön kiadott magyarázkodása, hogy az nem így, meg nem úgy van. De sajnos úgy van, és a Magyar Közlöny sem hazudik nyilván. Azonnal kérdést nyújtottam be Balognak: adjon számot, hogy hogyan történhetett egy ilyen átcsoportosítás!

Ráadásul az is kiderült, hogy ki a felelős az egészségügyi rémisztő állapotáért! Hát a sajtó és én!

Balog Zoltán szerint a sajtó és az ellenzéki képviselők - elsősorban én - álhíreket gyártunk az egészségügyről, miközben tulajdonképpen minden rendben van. Tényleg?

Akkor ezt már csak a betegek, a hozzátartozók, az orvosok, az ápolók, a mentősök, a szakdolgozók és a védőnők nem látják. És ápolóként nekem is egészen más volt a tapasztalatom.