Hogyan lesz a 47-ből 74, és a 74-ből 47?

Pécsi otthonotokban beszélgettünk legutóbb, s abban maradtunk, ha megjelenik az új könyved, folytatjuk. Most a kezemben a Micsoda cirkusz!, a sorrendben hányadik könyved?

Eddig azt hittem, a 41., de amikor az utolsó két oldalára betördeltük a gyerekeknek és felnőtteknek írt könyveim címét, megszámoltam, és immár tudom: ez a 47., ami duplázott öröm, mert épp a 74. születésnapom előtt került a könyvesboltokba.

Azt már a borítóról is láttam, hogy a könyv címe mögött nincs rejtett közéleti utalás, szóval nem a „fővárosi nagy cirkusz” a témád.

Valóban nem, ez kiváltképp az igazi, szemet-lelket gyönyörködtető, izgalmakat hozó cirkuszról, legfőképp pedig a cirkuszművészekről szól, egy-egy versben bemutatva őket. Arról, amit talán minden gyermek szeret, és minden olyan felnőtt, aki képes volt megmaradni gyereknek. Épp ezért, ez épp úgy gyerekkönyv, ahogy az eddigi versesköteteim és meséim, amelyekre mindig ráírtam: „gyerekeknek és felnőtteknek”. Hiszek abban, hogy a vers- és könyvbarát, irodalomban jártasabb szülők és nagyszülők helyes választása után érdemes a gyerekek kezébe adni a nekik szánt köteteket.

Egyetértek veled, hisz' így kisebb az esélye annak, hogy a dömpingben íródó, értéktelen tucatkönyveket lapozzák. Nálad mi a mérce?

Kodály intő szavai az alapok: nagyon időben, még a fogamzás előtt kezdődjön meg a gyerekek zenei nevelése, esetemben a ritmika, a szép szavak és lélekemelő versek a fontosak, a jó ritmusú versek már fölolvasva, mondogatva is dallá válnak. A gyerekek mindig dalt, dallamot szeretnének hallani. Nem véletlen, hogy a Szélkiáltótól kezdve, Halász Juditig bezárólag éneklik, megzenésítik a verseimet. Épp most jön ki Jutka új CD-je, rajta két versemmel. A meséskönyveim nem a „hol volt?, hol nem volt?"-ra íródtak, hanem a „hogyan is volt?, mi is történt, amikor a szüleim vagy a nagyiék kisgyerekek voltak?" kérdésre válaszolnak.

A Kalákát nem említetted, pedig a Tölgyből van a fakutya című CD-n mind a 24 dalt te énekled, Radványi Balázs zenéjére.

Ezzel ők leptek meg, amikor beültünk a stúdióba, hogy no, akkor vágjunk bele, és végül, biztatásukra, tényleg elénekelhettem a saját verseimet.

Az új könyved versei alkalmasak lehetnek arra, hogy dallá alakítsák őket?

Ha egy együttesnek megtetszenek, akár egy önálló műsort is összerakhatnának belőle. Gondolom, még az is beleférne, hogy a cirkuszművészekről készült illusztrációkat kivetítőn láthatják a gyerekek. Jó kis zenés cirkusz kerekedhetne belőle.

A kötet rajzait Bodrogi Éva készítette. Róla mit tudhatunk ezen kívül?

Pár éve írt nekem, hogy rajong a verseimért, és élete álma, hogy egyszer illusztrálhassa egy könyvemet. Akkor még nem volt mit, de Vizsy Ferihez irányítottam, akinek végül rajzolt is a hangyákról írt meséjéhez. Egyébként Zamárdiban él, rajzot tanít, és nem mellesleg fest, kerámiázik, szóval egy tehetséges, nagyon jó kezű alkotó.

Neked is van egy verses hangyás könyved.

Igen, A hangyabanda nagy kalandja, amely 2013-ban Év könyve díjat kapott, a beletett CD-re én olvastam föl a verses mesémet. Antal Tamás grafikusművész illusztrálta, fantasztikus oldalakkal.

Öt éve nem jelent meg új könyved. Aztán 2016-ban megjelent az Arankakor című családregényed, ami valószínűleg ennél is jobban futna, ha eljárhattál volna a könyvtári beszélgetésekre, de hát jött a pandémia.

Ezek is elmaradoztak, ahogy a föllépések is, pedig kész volt a Meglepem egy kávéházi szegleten című verses, és az Egyedül állok című humoros előadásom is. Úgy érzékelem, és ez a többnyire a bando.hu oldalamról rendelő olvasóim leveleiből tudom is, hogy akik elolvasták az Arankakort, nemcsak irodalmi élményt kaptak, hanem történelmi ismeretekkel is gazdagodtak. Főhősöm, az '50-es évek áldozata: szorgalmas, épp ezért egyre jobban gyarapodó, az Alföld közepén élő, kuláknak nyilvánított gazda, akit épp akkor visznek el, amikor végre saját tanyába költözhetett nyolc tagú családjával. Több olvasóm szerint tananyag, kötelező olvasmány lehetne, hiszen sok ezren azt sem tudják már, mit is jelentett az, hogy valakit kulákká nyilvánítottak. A kötet különlegessége az általam fölolvasott kilenc órás hangoskönyv.

A könyv címe némi magyarázatra szorul.

A teljes borítóján az aranka nevű élősködő gyom látható, amelyről a földművelésben jártasok tudják, hogy rátapad a lucernára, előbb legyöngíti, majd el is pusztítja. Az '50-es évek is ilyenek voltak, Arankakor: a jómódú gazdákat előbb legyöngítették mindenféle fizetni valókkal, adókkal, aztán, ha ennek ellenére sem léptek be a téeszbe, akkor elhurcolták, a családjukat tönkretették, házukat kisajátították, őket pedig akár meg is ölték. Sunyák Antal is így fejezte be életét, nevét bevésték a 301-es parcellánál álló falba is, igaz, ezért Gaál Zoli barátomnak, a főhősöm Szolnokon élő unokájának is meg kellett küzdenie. Az emlékiratokat Antal bácsi lánya, a – hála istennek! – ma is élő Margitka írta le, ebből íródott a regényem.

Miután elolvastam néhány könyved, mondhatom, tudom: az emberi sorsok, az elmúlás, a halandóság a legfőbb témáid. A Sosemvolt Toscana című regényed (immár a Vár rád Toscanával egy kötetben) ritka első regényes siker, a Míg meg nem haltak pedig egészen drámai, két tucatnyi ápolt öregember utolsó hetei, különleges formában elmesélve. Első kérdésem: az ilyen történetek megírásakor kiírod magadból a halálfélelmed?

Ez is igaz lehet, de a haláltól nem félni kell, hanem megbarátkozni azzal, hogy én sem leszek kivétel. Készülni az elfogadására emberi törekvés. És persze a méltó halál, az eutélia, amiről Bitó László barátom könyvet is írt. És persze a jó (vagy helyes?) példa adása, ami nekem, mint népművelőnek kötelességem is. Amikor a Toscana megjelent, Méray Tibor Párizsból írt, és rokonította Örkény István Rózsakiállítás című remekével, később az orvosegyetemisták, meg a hospice jelesei is „használták”.

A másik kérdésem: ennyi jó, és ilyen sikeres könyvek után érzékeled-e, hogy az irodalmi berkekben is odafigyelnek rád?

Ez csak ilyenkor kérdés, amikor valaki rákérdez, de amit tudok, azt mondom: Zalán Tibor még Szegedről maradt meg nekem, Salamon Pállal barátságba kerültem, Böszörményi Gyula jó barátom, olvassuk egymás köteteit, a nemrég elhunyt Tandi Lajos minden Szeged Antológiába várt tőlem írást, verset, Vass Tibor, aki a spanyolnatha.hu-t csinálja, évente foglalkoztat, a közelmúltban József Attila-díjat kapott Bíró Jóska barátom és szellemi társam, a szeretve olvasott Szabó T. Anna és Háy János megható előszót írt a Magyarország, én is szeretlek! című válogatott kötetemhez. Szóval vannak kötődéseim, de hiszem: az írói munka a magányosok tere, senki sem szereti, ha az alkotói óráiba belezavarnak, mindenki ezerrel dolgozik, amíg van miről és van mit írnia. Emlékeztetlek: Flaubertnek heti egy fogadónapja volt, ekkor jöttek össze a körébe tartozó írók, költők, a hét többi napján senki sem zavarhatta.

Lefogadom, hogy már egy új könyvön dolgozol.

Nyertél! De nem egyen, kettőn is, így megy ez. Remélem, ebből a 74 évből jövőre 75 lesz, és ehhez igazítom az összegző könyvem, amelyben azok a 25 soros írások szerepelnek majd, amelyek a civilizációnk egészét tükrözik, kókuszdióhéjban, és benne az én rövidke ittlétem dióhéjban. Amik még ezek mellé kerülnek, ugyancsak záróakkordok, haikuban, versben és prózában. A címét kéretik nem félreérteni: Mögöttem az élet. De nem az egész, mert tele vagyok energiával, és igenis írom a Lábjegyzetek kézírással című könyvet is, mert az örömmel végzett munkálkodás ellenáll a gravitációnak. Szóval, hogy érthető legyek: csöppet sem vonz még a föld…