Hollik: ha mi igent mondunk, ők biztosan nemet

HírKlikk 2020. július 3. 19:00 2020. júl. 3. 19:00

A baloldal nem szavazta meg a 2021-es költségvetést, ezzel ismét bizonyította, hogy nem érdekli a magyar emberek sorsa – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára pénteken feltöltött videóban.

 Hollik István kiemelte: a pénteken elfogadott költségvetés a gazdaság újraindításáról, a munkahelyek megvédésről szól – a járványügyi készültség fenntartása mellett.

„A baloldalnak 2009-ben az volt a válasza az akkori válságra, hogy megsarcolta a magyar embereket és további terheket rakott a vállukra" – fogalmazott. Hozzátette: ezzel szemben a Fidesz-KDNP úgy kezeli a koronavírus által okozott válsághelyzetet, hogy segít az embereknek és a magyar vállalkozásoknak.

Hollik István ismertetése szerint, ezért a jövő évi költségvetésben szerepel a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a nyugdíjprémium, továbbá jövőre a tankönyvek már teljes körűen ingyenesek lesznek. Emellett tovább bővül a családok támogatása, 2021. július 1-jétől a csecsemőgondozási díj a bruttó bér 70 százalékáról 100-ra nő, a közszférában pedig jövőre 390 milliárd forinttal több jut a bérekre, mint idén. Folytatódik az adócsökkentés is, a kisvállalati adó, a kiva 11 százalékra csökken.

„A baloldal ma nemmel szavazott a költségvetésre, így nemet mondott ezekre az intézkedésekre is" – jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Hollik István szerint, a baloldalnak egy szempontja van, "megtámadni mindent, amit a Fidesz-KDNP csinál", és "ha mi igent mondunk, ők biztosan nemet".

A politikus szerint ahogy a baloldal nem segítette a járvány elleni védekezést, „úgy most sem érdekli őket, hogy az ország költségvetése hozzájáruljon az emberek védelméhez és a gazdasági kihívások megoldásához".

„Nekünk viszont továbbra is Magyarország az első. Mi azért szavaztuk meg a költségvetést, mert az segít abban, hogy a koronavírus-járvány után Magyarország minél hamarabb újra a növekedés útjára tudjon lépni" –hangoztatta Hollik István.

Forrás: MTI/Hírklikk