Hoppál Péter végleg visszavonul a politikától
Hoppál Péter visszavonul a politikától: a volt országgyűlési képviselő nemcsak a parlamentből távozik, hanem lemond a pécsi Fidesz éléről is, és a jövőben civilként, valamint aktivistaként segítené közösségét.
Hoppál Péter lemond a pécsi Fidesz éléről is, melynek idáig elnöke volt – mondta a Telexnek a Képviselői Iroda épülete előtt, a Fidesz parlamenti frakciójának megalakulása után a távozó országyűlési képviselő, akiről a Blikk azt is írta, hogy az országos politikától teljesen visszavonul, illetve visszatér a civil életbe. Politikai emlékiratokat tervez írni, emellett pedig aktivistaként segíti majd a politikai közösséget.
„Azt gondolom, hogy a választási vereségnek kell, hogy legyen felelőse. Nem én buktam el a választást szerintem, hanem a Fidesz” – fogalmazott a leköszönő kormánypárti politikus. Hoppál Péter bölcs és megalapozott döntésnek tartja, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, hanem helyette a Fidesz közösségének egyben tartásáért szeretne dolgozni. Szerinte az ő munkájával nem volt gond, csak a választók úgy voltak vele, hogy „a Fideszből már 16 év után nem kérnek”.
A Telex arról is kérdezte Hoppál Pétert, hogy hiányozni fognak-e neki a kormányzati plakátok, melyek nagy része az elmúlt két hétben már lekerült. Erre elsőnek azt felelte, hogy ezek részei a kampánynak minden négy évben, majd a lap többszöri kérdésére végül azt válaszolta: „Nekünk, vidéki politikusoknak ezekbe soha nem volt beleszólásunk.” A parlamentből távozó képviselő szerint nagyon sok minden közrejátszott a választási vereségben.
Hoppál Péter 2006 óta volt országgyűlési képviselő, négyszer nyert egyéniben a választókerületében, Baranyában. 2006 és 2014 között pécsi önkormányzati, 2009 és 2026 között országgyűlési képviselő volt. 2014-től 2018-ig a harmadik, majd 2022–2023-ban az ötödik Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkáraként dolgozott.