Horn Gábor: az egész orbánizmust a borzasztóan rövid távú gondolkodás jellemzi

– Tudjuk a számokat, jelenleg 13 ezer pedagógus hiányzik már a pályáról, tudjuk, hogy a bérük fele–kétharmada a többi diplomás fizetésnek. A szakszervezetek több mint egy éve küzdenek a béremelésért, és a munkaterhek csökkentéséért. Mégis, az új kormánnyal várva várt sztrájktárgyaláson kifizették őket annyival, hogy nincs pénz, amiért Brüsszel a felelős. Pedig a választások előtt még arról volt szó, hogy megvan a forrás a pedagógusok 30 százalékos béremelésére. Ön szerint miért pont az oktatásra, a pedagógusok bérére nincs pénze ennek a kormánynak?

– Nemcsak rájuk nincs pénz, mert azért hasonló gondokkal küzd a szociális ágazat, a rendőrség, vagy az egészségügyi szakdolgozók területe is. Sajnos a közszférában nem nagyon tudunk olyan területet mondani, amelyre lenne. Az orvosok az egyetlenek, akiket megpróbáltak a járvány alatt megvásárolni, de nem látom, hogy sikerült volna. Mert hiába az egyébként lényeges béremelések, ezek se állították meg az elvándorlást elsősorban a magánszféra felé, ahol még magasabbak a bérek. Szerintem általános jelenséggel állunk szemben. Talán a tanárok kicsit hangosabban, de nem sikeresebben artikulálják az álláspontjukat, mint a többiek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a felsoroltak közül ez a legnagyobb társadalmi csoport, 130-140 ezer pedagógus van. Ez egy óriási tömeg, nagyon jelentős véleményformáló erővel. Ugyanakkor úgy tűnik nekem, hogy a magyar pedagógustársadalom még nem érkezett el oda, ahol a szakszervezetek tartanak. Nem látom, hogy ezekben a nagyon jelentős, és büszkeségre okot adó polgári engedetlenségi megmozdulásokban, vagy a két szakszervezet kemény harca mögött a magyar pedagógustársadalom nagy tömegei állnának. Nincs meg még a harci kedv a pedagógusokban. A személyes benyomásom szerint a pedagógustársadalom pontosan olyan állapotban van, mint a magyar társadalom. 

– Ez mit jelent?

– Jelentős részük minden baj ellenére elfogadja, hogy ez a rezsim, és Orbán Viktor az ő megmentőjük: háborútól, rezsinövekedéstől, inflációtól, Brüsszeltől, Sorostól. A magyar pedagógustársadalom nagyjából kétharmada úgy gondolja, hogy a nehézségeket nem a jelenlegi kormány okozza, és nem is jutott el addig, hogy tennie kéne valamit. Ezt érzékelem a hangulatból, még akkor is, ha vannak fantasztikusan szimpatikus, elkötelezett és harcos pedagógusközösségek.

– De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy miért költ ez a kormány egyre kevesebbet az oktatásra, és benne a pedagógusok bérére is…

– Nem kevesebbet költ – ugyan volt idő, amikor kivont ebből a rendszerből jelentős forrásokat a 2011-2012-es egyensúlyteremtő időszakban –, aztán volt egy jelentős béremelés 2013-ban, ami egy kiszámítható, a mindenkori minimálbérhez igazított béremelkedés volt. Ha most is így tennének, azt jelentené, hogy 50-70 százalékkal többet keresnének a pedagógusok. Ezt rúgta föl 2014-ben a kormány, és a saját maga vállalása, az életpálya-modell ellenére, lényegében elinflálta ezt a béremelkedést. Ma már tényleg elképesztően alacsonyak ezek a bérek. Szokták erre mondani, hogy ez egy általános oktatásellenesség lenne, de én nem ezt gondolom. 

– Hanem?

– Szerintem Orbán Viktor és társai fejében a társadalmi mozgások nem fontosak. Ha megnézzük a jelenlegi kormány összetételét, a 14 miniszterből mintegy nyolc a gazdasággal foglalkozik, és egy sincs, aki a társadalommal. Nincs egészségügyért, oktatásért felelős miniszter, mert az a belügyminiszter, nincs a kultúráért felelős miniszter, mert az az innovációért felelős miniszter, nincs a felsőoktatásért, a szociális ügyekért felelős miniszter. Egyszerűen, mintha Orbán Viktor számára a társadalmi mozgások, a társadalmi kérdések nem lennének fontosak. Ő azt gondolja, hogy a gazdaságot kell a kezében tartani minden értelemben, egyrészt a maga és a barátai vagyonosodása, másrészt az ország előmenetele érdekében. Egyetlen kérdés létezik, van-e elég „zsozso”. Ehhez képest számára másod-, harmadrendű kérdés, hogy mi folyik a mélyben, mi folyik a magyar társadalomban, mi lesz a magyar diákokkal, mennyire lesz versenyképes tudásuk. Azt a nyilvánvaló összefüggést, ami arról szól, hogy nem munka-, hanem tudás alapú társadalmat kell építeni, Orbán Viktor nem érti. Szerintem ez az oka annak, hogy számára ezek nagyon rövid távú kérdések. Ha a pedagógusok bérét megemelnék annyira, amennyire kéne, az borzasztóan sokba kerülne, mert nagyon sokan vannak. Itt egy tisztességes, 50 százalékos emelés – mert a 30 százalékos egy 10 százalék fölötti inflációval már nem oldaná meg a problémát –, olyan iszonyatos költségnövekedést jelentene, amiről azt gondolja a miniszterelnök és gazdasági miniszteri csapata, hogy nincs rá pénz. Ez a kormány lényegében olyan, mintha egy vállalati vezetői csapat lenne, és a pedagógusok bérét nem tartja fontosnak, semmi nem múlik rajta. Az a fontos, hogy meg tudják-e tartani például a rezsit ezen a szinten. Azt gondolom, hogy az építési szférának nem azért nem kell extraprofit különadót fizetnie, mert ott vannak a „sajátjai”, hiszen azok a bankrendszerben is ott vannak. Azért nem került be, mert ő azt gondolja, hogy beruházni muszáj. Mert az termelő. Olyan, mint egy elvakult marxista: csak a termelés számít. Nem véletlen, hogy a kedvence Parragh László, aki elképesztő marhaságokat tud mondani – most hagyjuk a legutóbbit –, aki szerint nem gimnáziumba kell járniuk a gyerekeknek, hanem a szakképzésben kell részt venni. Ez jól mutatja: nem értik, merre megy a világ. Nem értik, hogy ha a gyerekeink nem beszélnek nyelveket, nem tudnak „informatikául”, nem tanulják meg egymást elviselni, nem tanulnak meg kommunikálni, akkor reménytelen az életük. Azt gondolják, az a feladatuk, hogy tanuljanak meg csempét ragasztani.

– De nem csak a gyerekek élete lesz reménytelen, hanem Magyarországé is…

– Egyetértek. Az egész orbánizmust borzasztóan rövid távú gondolkodás jellemzi. A Republikon Intézet is végzett olyan nagymintás kutatásokat, hogy melyek a fontos kérdések a társadalomban, és meglepő módon, a megélhetés, a nyugdíj, a közbiztonság a legfontosabb. A korrupció a közepén van, és a legutolsók között szerepel az oktatás. A magyar társadalom is úgy van ezzel, mint Orbán Viktor, nem fontos ez a kérdés. Ha Orbánék megnézik ezt a kutatást, és azt látják, hogy a magyar társadalom két-három százaléka számára probléma ma a magyar oktatás rossz minősége, a hiányai, akkor azt mondják, hagyjuk a fenébe, nézzük azt, ami a legfontosabb. Ez egyszerűen rövid távú, szerintem végtelenül buta és retrográd gondolkodás, ami arról szól, hogy nem a társadalmi mozgások lényegesek, nem az, hogy mennyire vagyunk egészségesek, nem az, hogy a szociális ellátórendszerben mennyire tudjuk biztosítani az öregeknek a normális életfeltételeket, hanem az, hogy itt és most tudunk-e elég stadiont építeni, tudjuk-e fölfűteni a magyar gazdaságot, tudunk-e erős hadiipart építeni, tudunk-e erőt mutatni. Nem az oktatás az erőfelmutatás, hanem az, hogy veszünk még 23 helikoptert.

– Bár a sztrájkbizottság kapott olyan üzenetet Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy szeretne találkozni a szakszervezetekkel, állítólag a sztrájkbizottsági tárgyalás is kedvezőbb hangnemben folyt az eddigieknél, de van-e, lehet-e egyáltalán reményük a pedagógusoknak, hogy lesz pénz, mert a jövő évi költségvetési tervezetben nincs jele az emelésnek…

– Pintér Sándor egy jó érdekérvényesítő képességű politikai szereplő. Azt, hogy a Belügyminisztériumhoz került a közoktatás, azt az egyik oldalon abszurdumnak tartom, a másik oldalon meg azt a pici reményt látom benne, hogy a lényegében nulla érdekérvényesítő képességű Kásler doktor helyett Pintér be tud menni a miniszterelnökhöz, és azt tudja mondani: ez tarthatatlan. Ilyen értelemben még lehet valami eredménye is ennek. Ráadásul a helyzet tényleg tarthatatlan. Látni kell, ha az oktatás területén nem következik be valami a változás, és az elvándorlás tovább folytatódik, akkor egyszerűen összeomlik a magyar közoktatási rendszer. Szerintem már most is össze van omolva, ha csak a korfát megnézzük, akkor valami elképesztő, 50 év fölötti átlagéletkort látunk, aminek közvetlen pedagógiai következménye is van. A tapasztalat ugyan fontos dolog, de ennél fontosabb, hogy kortársak is legyenek a pedagógusközösségekben. Ezek pedig lényegében megszűntek. Ha itt nem lesz változás, a szakma nem egyszerűen elöregedik, hanem kipusztul. Nem lesz utánpótlás, nem lesz, aki tanítson. Az „utazó” tanár sem megoldás, mert ő lényegében nem része a pedagógiai folyamatnak. Ahol ilyenek tanítanak, lényegében nem folyik pedagógiai munka, mert az egyszerűen lehetetlen. Azzal, hogy a fiatalok nem jelentkeznek bizonyos szakokra tanárnak, a szaktanári ellátottság meg fog szűnni. Pedig már most sincs elegendő, és mivel nincsenek elegen, órák tömegei maradnak el.

– Az idei felvételin a legnépszerűbb szakok között az oktatás a 12. helyen volt, osztatlan tanári képzésre összesen 3215 diák jelentkezett, közülük is csupán 1603 jelölte be a jelentkezését erre a pályára első helyen…

– Nagy részük már el sem megy majd tanítani. Egyébként továbbra is a tanári, tanítói diplomát viszonylag könnyen lehet megszerezni. De – mivel a feleségem tanít – tudom, hogy egy tanár napi 10-12 órát dolgozik, a hétvégén is, a nyári szünet se igaz. Hozzáteszem ez egy isteni szakma, magam is 20 évig voltam tanár. Annál szebb dolgot, mint gyerekekkel foglalkozni, kevesebbet tudok elképzelni. Csak, ha egy családban mindkét szülő pedagógus, és van két gyerekük, ilyen jövedelmi viszonyok mellett már az alsó középosztály szintjét sem érik el.

– Mindennek fényében önt meglepte, hogy a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanárai az elégedetlenségünk kifejezésére, egzisztenciális kockázatok árán is polgári ellenállással fenyegetnek őszre?

– Abban az értelemben nem lepett meg, hogy ismerem az Illyés tantestületének jó néhány szereplőjét. Fantasztikusan komoly és helyes emberek, tudják, hogy nekik felelősségük van abban, mi lesz itt. Az azonban meglepne, ha ez a polgári engedetlenség tömegessé válna. Azt nem látom, hogy a pedagógusszakma harci állapotban lenne, és azt gondolná, hogy tényleg reménytelen a helyzet, amin változtatni kéne. Van ennek egy olyan eleme is, mint az autonómia, a tananyag, a tankönyv megválasztásának elvesztése, a NAT követelményeinek teljes körűvé tétele. Ezek mind olyan elemek, amiknek a szabaddá tétele a pedagógusok számára hozzátartoznak a tanári szabadsághoz. Csak nem ez az elvárás, és a tanárok jelentős részének nincs azzal baja, hogy nem ez az elvárás. Ezt pedig legalább akkora problémának látom, mint a jövedelemhelyzetet. A pedagógustársadalom – a magyar társadalom jelentős részéhez hasonlóan – beletörődött, tudomásul vette, elfogadta, egy jó részük még szereti is azt, ami az országban történik. Ezzel együtt minden tiszteletem az Illyés Gyula Gimnáziumé, nagyon nagyra tartom ezt az újabb lépésüket – volt már nekik ilyen –, de nem számítok arra, hogy a polgári engedetlenség tömegméretűvé válik. Amúgy abban reménykedem, hogy őszre lesz valamiféle jövedelemnövekedés, mert nem lehet, hogy ne legyen, de nem gondolom, hogy a mértéke el fogja érni a szükségeset. Megúszni azonban nem lehet. Ha már Pintér Sándor is találkozni akar a szakszervezetekkel, valamilyen ajánlata nyilván lesz, és az valószínűleg az őszre valósul meg. De ez nem oldja meg azt a problémát, hogy rövid távon, harcedzett fiatal pedagógusok legyenek a pedagógiai színtéren.