Horn Gábor: az élőláncok, a tüntetések után a Fidesz sem folytathatja úgy, mint eddig

– Szeptember óta több megmozdulás volt már oktatásügyben, és most sem álltak le a pedagógusok, a diákok, a szülők, a héten és azután is sztrájkok, demonstrációk lesznek országszerte. Ön szerint hatásosak lehetnek az oktatás ügyében folytatódó akciók?

– Abban az értelemben már mindenképpen hatásosak voltak, hogy azt a problémát – az iskolarendszer teljes szétzüllesztését, működésképtelenségét, lepusztulását –, amit az ellenzéki pártok nem tudtak asztalra tenni, a politika meghatározó témájává tették. És nem csak anyagi értelemben, hisz' ezeken a megmozdulásokon már nem egyszerűen a bérkövetelésről van szó, hanem bizonyos értelemben egy szabadságharc folyik, és ezt prezentálták a társadalom nagy többségének. Amikor már 80 ezer ember kint van egy tüntetésen – mint október 23-án –, akkor az már nem ugyanaz, mintha valaki felszólal a parlamentben, és elmondja, hogy milyen rossz az iskoláknak. Amikor több mint tíz kilométeres élőlánc van a fővárosban, amikor nincs olyan vidéki város, ahol ne volna valami komolyabb megmozdulás, akció, akkor ez már túlmegy a tanári bérköveteléseken. Ezek a megmozdulások, és az, hogy szeptember eleje óta tartósan itt vannak velünk, túlléptek a szakszervezeti kereteken is. A két szakszervezet évek óta próbálkozik azzal, hogy ezeket a kérdéseket napirendre tegyék, de nem ment, és azok a szervezetek sem voltak sikeresek ebben, amelyek létrejöttek a tanszabadság érdekében. A diákok által szervezett mozgalom azonban a közvélekedés asztalára tette a kérdést. Ez szinte pótolhatatlan. Van egy másik szála is ennek az egésznek, szerintem sokaknak visszaadta a reményt, hogy lehet másképpen. Arra, ami április 3-án elveszett az ország egy része számára, nevezetesen, hogy itt egyszer lehet majd másképpen, ez az akciósorozat erre is visszaadja a reményt. 

– A demonstrációkon most már nem csak a béremelésről van szó, egy új oktatási rendszert követelnek a demonstrálók, a kormány pedig továbbra is hallgat, néha odalökik Maruzsa államtitkárt egy lerágott csonttal, „majd, ha” ígéretekkel? Mi lehet ennek az oka?

– Azt gondolom, hogy tényleg bajban van a magyar kormány. Amit felében, harmadában részben maga teremtett a szavazatvásárlási kísérletével 2022 februárjában, márciusában, az elmúlt időszak felelőtlen gazdaságpolitikájával. Tényleg kilyukadt a magyar költségvetés, tényleg nincs pénz arra, hogy finanszírozzák akár a bérköveteléseket, akár a közoktatás egyéb igényét. A baj kisebb részét okozta a világpolitika, a világgazdaság alakulása. Abban azonban Orbánnak személyes felelőssége van, hogy egy éve egy fillért sem kapunk az uniótól. Nem majd nem kapunk, hanem nem kaptunk. Az országnak sokkal könnyebben lehetett volna elviselni a háború első nehéz évét, a világgazdaság összes problémáját, ha az EU-s források rendelkezésre álltak volna. Azért nem volt így, mert a magyar kormány Brüsszellel szemben folytatja a maga szabadságharcát, ahelyett, hogy már rég megfelelt volna azoknak az elvárásoknak, amelyeknek most kétségbeesve igyekszik megfelelni. Vagyis kényszerhelyzet van, és egyrészt azért nem tesznek gesztusokat, mert nem tudnak, másrészt az Orbán-adminisztráció nem érti a dolgot. Amikor Rétvári államtitkár felszólal a parlamentben, tényleg azt hiszi, hogy minden rendben van, csak a brüsszeliek nem adták oda a „zsozsót”. Nem érzékelik, hogy a magyar közoktatás ezer sebből vérzik. Nem arról van szó, hogy gonoszak – ugyan sok mindenben azok –, de egyszerűen nem látják át, hogy az a XIX. századi iskolarendszer, amit építenek, a közvetlen politikai irányítás, a tanszabadság felszámolása olyan súlyos probléma, ami túllép azokon a kereteken, amiket ők gondolnak. A szülők és a diákok igazából nem a pedagógusbérekért harcolnak, mert az nem az ő problémájuk, hanem azt gondolják, hogy egyszerűen tarthatatlan az iskolákban a helyzet. Túlterheltek a diákok, nem marad idő a korszerű tudás megszerzésére, nem szól az iskola a XXI. század kihívásairól, a tanár – és ez nem pénzkérdés – nem alkotó értelmiségi ebben a folyamatban, hanem oktatásvégrehajtó eszközként működik. A legfontosabb a politikai igazodás, a tantestületektől elveszik az önállóság örömét. A tanárok nagy része nem is tudja, mit veszít azzal, hogy így az oktatás fogaskerekévé válik ebben a rendszerben. Megmondják nekik, hogy mit tanítsanak, az iskola igazgatója még krétát sem vásárolhat, nem az ő kezében van az iskola irányítása, mindenről egy tőle független, politikai alapon működő szervezet dönt. Így persze a pedagógusközösség kezében sincs semmi. A teljes szabadságmegvonás a rendszer egészének jellemzője. Ennek az összes problémája szakad rá a gyerekekre, a családokra. Az egész az elhibázott oktatáspolitika következménye, ami teljesen figyelmen kívül hagyja azt, mi a jelenlegi fejlett világban a tendencia. A mai magyar iskola kicsit sem szolgálja a felzárkózást, az integrációt, pont azokat, amikre a társadalomnak leginkább szüksége lenne. Az idegennyelv-tudásban folyamatosan lépünk vissza. A felsőoktatásba ma 30-40 ezer diákkal kevesebb megy be, mint 2009-2010-ben. Ott is beszűkítették az ollót, ahelyett, hogy arra törekedtek volna, minél többen járjanak. Vagyis minden szempontból egy retrográd, ócska, visszafele mutogató, hagymázas rendszert építenek, és ezt egyszerűen nem viselik el az érintettek, se a diákok, se a tanárok, se a szülők.  

– Közben a társadalom egy része úgy véli, elképzelhető, hogy a kormányváltás szikráját a pedagógusok, diákok és a szülők gyújtják majd meg. Ön szerint ez elképzelhető?

– Szerintem nem. Ennyit nem látok ezekben a megmozdulásokban. Azt látom – ahogy az előbb is mondtam –, hogy a reményt visszaadják, ám azt, hogy ebből kormányváltás lenne 2026 előtt, teljesen kizártnak tartom. A magyar közjogi berendezkedés nagyon stabil rendszer. Az, hogy a 135 bátor fideszes, plusz a hat még bátrabb Mi Hazánk-os egyszer csak meggondolja magát, és leváltja az Orbán-kormányt, én erre semmilyen forgatókönyvet nem látok. Nincs az a tanártüntetés, ami idevezetne. Az egy másik kérdés, hogy lehetne annyira rossz Magyarországon a helyzet – de ez nem a tanárok meg a diákok megmozdulásainak kérdése –, hogyha összeomlik a magyar gazdaság, és tényleg elindul egy olyan lecsúszás, ami ennél sokkal jelentősebb mozgalmakat indíthat el. Én reménykedem benne, hogy ez nem így lesz. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy ne így legyen. De önmagában az, amit most látunk, a szabad iskoláért való küzdelem, nem jelentheti az Orbán-kormány összeroppanását. Ezért is reagálnak ilyen cinikusan rá, ezért nincs rá igazi reflexió. Azt mondják: majd adunk, ha tudunk. A többi követelést mintha meg sem hallanák. Jön a tél, a hidegben egyre nehezebb lesz nagyszabású tüntetéseket szervezni. Ezzel együtt is fontos, amit látunk, hogy kitartóak az érintettek. Azért az, hogy a diákok azt mondják, „vagy beengedtek a tévébe, vagy odamegyünk”, már nem az a hang, amihez hozzá van szokva az ellenzéki politikai pártoktól a közösség.

– Legalább az oktatási rendszert meg tudja reformálni ez az igen erős mozgalom?

– Azt nem hiszem, hogy a kormány ez ügyben meghajlana. Azt viszont hiszem, hogy a tanárok jó része számára ez egy biztatás: nem kell, hogy így legyen, lehet másképp.  A tanárok számára is visszaadja a hitet, hogy érdemes jobban csinálni, megfelelni ezeknek a gyerekeknek, akik miattuk kimentek az utcára, és próbáltak nekik segíteni. Visszaadhatja a szakma önbizalmát. De azt nem gondolom, hogy egy új NAT-ot tudnának kikényszeríteni, ami pedig létkérdés lenne. Nem gondolom, hogy az önkormányzatoknak visszaadnák az iskolát. De azt a szabadságigényt, ami megnyilvánul ezekben a mozgalmakban, ki lehet úgy is elégíteni, hogy az ember azt gondolja, megtehetem, mert itt vannak mögöttem. Az lelki kérdés: nekem nem biztos, hogy az épp aktuális politikai hatalomnak kell megfelelnem, nem biztos, hogy akkor vagyok jó tanár, jó igazgató, ha a tankerület igényeit elégítem ki, lehet, hogy akkor vagyok az, ha az iskolába járók családjainak igényeit elégítem ki. Ebben akár érzékelhető változások is lehetnek. Javulhatnak az anyagi feltételek. Vagyis abban az értelemben nem múlik el ez a dolog, hogy azt a fajta nyomást, ami a kormányon meg a helyi tankerületeken is rajta van, ők ne érzékeljék. Ezek belekényszerítik őket abba, hogy lépjenek. Bérügyben biztos, hogy lépni fog a kormány, teljesen függetlenül az uniós forrásoktól. Komoly eredmény, hogy megígérték az értelmiségi átlagbér 80 százalékát, ami sokkal jobb, mint augusztus végén volt, Az, hogy az oktatás fontos téma lett, szintén komoly eredmény. A cinizmus mögött pedig ott van egy csomó tanulság a kormány részére. Minden egyes akcióval, a több mint tíz kilométeres élőlánccal, a hídlezárással, a nagy tüntetéssel, a hosszabb távú pedagógussztrájkkal nő a mozgástér, és erősödik ez a mozgalom. Az egyházi iskolák tanárainak megmozdulásával terebélyesedik a történet, és lesz is eredménye. A Fidesz sem folytathatja úgy, mint eddig. Nem gondolok nagy reformokra, nem gondolom, hogy elismerik: új alapokra kell helyezni az oktatást, de, hogy elindul valamilyen irányban a dolog, abban egészen biztos vagyok.