Horrorkaravánokra csapott le a Közlekedési Hatóság

HírKlikk 2024. július 5. 08:45 2024. júl. 5. 08:45

Négy napos, kiemelt célellenőrzés keretében vizsgálta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az autószállítókat: az ellenőrzött 53 járműnél összesen 60 jogsértést észleltek, 11 járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották.

Az ÉKM az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy múlt hét szerdától szombatig, négy napon át kiemelt célellenőrzést tartott a tárcához tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton, amelynek keretében az autószállítókat vizsgálta.

Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak szabálytalanságot, volt, ahol többet is: 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiányt, 1 esetben a rakomány nem megfelelő rögzítését észlelték az ellenőrök, 2 járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota – emelték ki.

Hozzátették, hogy az ellenőrzött járművek 60 százaléka román, 21 százaléka bolgár honosságú volt, de szerb, ukrán, bosnyák, macedón, holland és görög járműveket is átvizsgáltak a Közlekedési Hatóság szakemberei.

Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök.

Az ellenőrzött 53 autószállítóból 11 jármű továbbhaladását megtiltották, ez a rendszám és az okmányok elvételével jár, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik – áll a közleményben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom