Hova tűnt Prof. Dr. Horváth Ildikó?
A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1988-ban, summa cum laude szerzett diplomát. Az MTA ösztöndíjasa, majd Fogarthy ösztöndíjjal három évig a National Institutes of Health, Bethesda, U.S.A., vendégkutatója, később 18 hónapig az Imperial College, London, Anglia vendégkutatója volt. 1998-ban szerezte meg az orvostudomány kandidátusa, PhD, majd 2002-ben az MTA doktora címet. Pár évvel később habilitált és 2011. óta egyetemi tanár. A klinikai munka mellett, nemzetközileg elismert, rangos alap- és alkalmazott kutatást, kutatásfejlesztést folytat, citációinak száma 4100-nál több, Hirsch indexe 32, 10 PhD hallgató témavezetője volt. Kutatási témája elsősorban biomarker kutatás asztmában, COPD-ben és tüdőrákban. Emellett tüdőgyógyász szakorvosként végez klinikai munkát és aktívan részt vesz az egyetemi graduális és posztgraduális oktatásban. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben stratégiai igazgató és a XIV. tüdőosztály vezetője. Több mint 200 szakmai konferencia meghívott előadója, szekcióelnöke volt, hazai és nemzetközi könyvek fejezeteinek írója. Az Európai és Magyar Tüdőgyógyász Társaságok elnökségi tagja, a MOTESZ alelnöke. Több nemzetközi szakértői testület vezetője és/vagy tagja. Elnökségi tagja az Európai Bizottság Scientific Panel for Health stratégiai tanácsadó testületének. Szakmai munkája elismeréseként elnyerte az MTA Bolyai-ösztöndíját, az MTA Simonyi-díját, Loreal-UNESCO „Nőkért és a tudományért díjat”, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Korányi-gyűrűjét és az Allergológiai és Légzéspathológiai Szekció Miskovicz-díját valamint a Batthyanyi-Strattmann díjat. (medicalonline.hu)
A fenti elismerésre méltó életrajz olvasása közben, azon töprengtem, hogy aki ilyen tapasztalattal és ismeretanyaggal rendelkezik, és akinek szakterülete a tüdőgyógyászat, az miért nem áll a nyilvánosság elé, és miért nem osztja meg velünk a tudását? Úgy tudom, hogy a betegek egy részénél a vírus a tüdőt támadja meg, és súlyos gyulladást okozva, veszélyezteti a páciensek életét. Meghallgattunk már körzeti orvost, infektológust, virológus professzort, de tüdőgyógyász szakemberre nem emlékszem. Lám, van olyan képzett orvosunk, akit nem hallunk, nem látunk. És, aki – nem mellesleg – államtitkár.
Erről jutott eszembe jutott a Formula 1 múlt századi, 1997-es mogyoródi finisének emlékezetes közvetítői (Palik László) bekiabálása: „Hová tűnt Damon Hill? Hova tűnt Damon Hill?” (A fiatalabbak kedvéért: Damon Hill F1-es világbajnok pilóta). A feledhetetlen Dávid Sándor társszpíker próbálta megfejteni a rejtvényt: „Valószínűleg leállt a motorja, leállt az autója. Elfogyott a benzinje, elfogyott az üzemanyaga. Ez az egyik feltételezés (…)” Damon Hill aztán megkerült.
Azt értem, hogy az „eltűnt” Kásler miniszter urat rejtegetik, pillanatnyilag nekem sem lenne jobb ötletem. Visszahívásában reménykedni fölösleges, egy tekintélyuralmi rendszerben ez nem működik. Az EMMI minisztere lenullázta magát, a kormány pedig néhány hónapig ballasztként cipeli személyét. Éppen ezért lenne fontos, hogy a kiváló szakmai előmenetellel rendelkező államtitkár asszony, Prof. Dr. Horváth Ildikó kiálljon a nyilvánosság elé, és higgadtan, hitelesen ossza meg velünk gondolatait.
Kásler miniszter úr tíz/!/ államtitkárságot üzemeltet, ami praktikusan azt jelenti, hogy értő módon, egyik munkáját sem képes irányítani, ellenőrizni. A tízből egy az egészségügyi, ki tudja hányadik helyre rangsorolva?! Prof. Dr. Kásler Miklós bizonyára jókat bóbiskol a kabinet ülésein, és vélhetően egyetértően bólogat. Legyen szó sportról, kultúráról, oktatásról, egészségügyről vagy szociális kérdésekről. Amikor mégis felriad szendergéséből, akkor felmondó leveleket ír alá.
De itt és most többről van szó, a tényleges szakmai tevékenységért felelős államtitkárnak kell az élen járnia, mivel a szintén orvos végzettségű minisztere erre alkalmatlan, és szemmel láthatóan nincs is képben. Tehát Palik László után szabadon kérdezem: „Hova tűnt Prof. Dr. Horváth Ildikó? Hova tűnt Prof. Dr. Horváth Ildikó?” Várom a választ, de még inkább államtitkár asszony színre lépését és őszinte szavait.