Húsz éve húzódik a Rácz-fürdő felújítása

HírKlikk 2024. január 29. 15:20 2024. jan. 29. 15:20

Épp húsz éve nyitották volna meg a hányattatott sorsú Rácz-fürdőt. A főváros eredetileg a mellé épült szálloda eladásából vagy bérbe adásából fedezte volna a fürdő ismételt megnyitását. Eddig azonban két pályázat is sikertelen volt, most jöhet a harmadik.

Harmadszorra is meghirdeti a Rác Hotel eladását a főváros, illetve ingatlankezelője a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK), miután a sikertelen tavaly tavaszi után az őszi, kedvezőbb feltételekkel kiírt második pályázat is sikertelenül zárult, nem volt érdeklődő a hotelre. Kezdetben a főváros inkább a hosszú távú bérbeadást preferálta volna, és mindkét alkalommal erre is kiírt pályázatot, de az üzemeltetés sem vonzotta az érdeklődőket – írja a HVG..

A lap hangsúlyozta nem a Rácz-fürdőt értékesítenék, hanem csupán a mellé épült 67 szobás szállodát. Igaz, ennek sorsa szorosan összefügg a fürdőével is. Az eredeti tervek szerint ugyanis a hotel eladásából befolyó pénzből fedezte volna a fürdő újranyitásának költségeit a főváros fürdőcége, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH); most viszont, hogy sem az eladás, sem a bérbeadás nem sikerült, az üzemeltető cég saját forrásból finanszírozná a költségeket. 

A BGYH szerint a 2023-ban elért eredményük lehetővé teszi a fürdő rekonstrukciójának finanszírozását saját forrásból is – válaszolta Réffy Edit a cég kommunikációs szakértője a portál kérdésére. Erre azért nyílik lehetőség, mert tavaly csaknem 23 milliárd forintos árbevételt értek el a tervezett 19,7 milliárd forinthoz képest, míg adózás utáni várható nyereségük 5 milliárd forint felett alakulhat. Így a felújítás függetleníthető a szállodára kiírt pályázattól.

Forrás: HVG