Ideiglenesen lekerült az OTP Bank az ukrajnai háború nemzetközi szponzorainak listájáról
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) Magyarország kérésére bejelentette, hogy ideiglenesen leveszi a magyar OTP Bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájáról – közölte az UNIAN helyi hírügynökség.
A NAZK honlapján olvasható jelentés szerint a nemzetközi háborús szponzori státuszt ideiglenesen felfüggesztették az OTP Bank, valamint öt görög fuvarozó esetében, amelyeket Ukrajna azzal vádolt, hogy a szankciós árplafon megkerülése érdekében illegálisan szállítottak orosz olajat.
„Az ilyen döntést a NAZK képviselői és az említett országok vállalatainak és kormányainak képviselői közötti, az Orosz Föderációval való együttműködés megszüntetéséről folytatott tárgyalások eredményeit követően hozták meg" – számolt be a NAZK.
Az ügynökség megjegyezte, cserébe elvárják Magyarországtól, hogy támogassa az Európai Békekeret (EPF) 500 millió eurós részletének átutalását.
A listán az OTP azért szerepelt, mert a bank orosz leányvállalata 2020-ban 113 millió rubel nyereséget könyvelt el, és csak jövedelemadóként mintegy 190 millió rubelt fizetett be az állami költségvetésébe. „Az OTP Bank nemcsak hivatalosan ismeri el az úgynevezett donyecki és luhanszki „népköztársaságot”, hanem kedvezményes hitelfeltételeket is biztosít az orosz hadseregnek, azaz ténylegesen jutalmazza az elkövetett háborús bűnökért. Az OTP Csoport így továbbra is támogatja az Ukrajna elleni orosz agressziót” – állt az indoklásban. Egyébként a bank 11 vezető tisztségviselője, így Csányi Sándor elnök-vezérigazgató is felkerült a listára.
Az OTP méltatlannak nevezte a vádakat: elmondták, a kedvezményekre törvény kötelezi őket, a vállalati hitelezést leépítették a háború kezdete óta, az orosz leánybank pedig nem kap finanszírozást, ráadásul a külföldi bankok eladását Moszkva egy rendeletben lehetetlenítette el.