Idősek az otthonban
Éles szemű újságírók fedezték fel, hogy kormányunk még tavaly decemberben – saláta-jogszabály keretében – módosította „A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II.17.) számú Kormány rendeletet”. Új számítási metodikát alkalmaznak 2020. január 1. napjától: a bentlakásos intézményekben az eddigi havi (30 napos) elszámolás helyett, napi tarifára térnek át. Ez azt jelenti, hogy az év hét 31 napos hónapjában emelkedik a térítési díj, februárban pedig csökken. A szaldó – az ellátottak (és hozzátartozóik) szempontjából – sajnos negatív. Éves szinten – nagyon szolid és visszafogott számítás alapján – ez 25-35 ezer forint többletkiadást jelent az idősotthon-lakónak vagy családtagjának. A gondozottak számára kedvezőtlen hatású korrekciót nem „reklámozta” senki; nem emlékszem, hogy a Kormányinfón vagy a végrehajtó hatalom által „kitartott” médiafelületeken megemlítették volna az alattomos intézkedést.
1. Kezdjük a matekkal. A hivatkozott jogszabály tehát nem a térítési díjak emelésről szól, hanem „csak” a számítási módszer változásáról. A feketeleves ugyanis valószínűleg még hátra van, hiszen az elszabaduló infláció következtében, az ellátó intézmények működési költségei is nőni fognak. Az üzemanyag- (13,5 százalék) és élelmiszer- (6,9 százalék) árak meglódulása természetesen hatással lesz a térítési díjak nagyságára is, így a nyugdíjasok „triplán szívhatnak”: a.) számukra kedvezőtlenül változik a számítási metódus, b.) vélhetően emelkedni fog a térítési díj nagysága, c.) a 2,8 százalékos idei nyugdíjnövekedés minden nyugdíjast hátrányosan érint. Az otthonban lakókat is.
2. Folytassuk matekkal. Magyarországon a 65 év feletti korosztály 1,8 millió fő, közülük 1,3 millió él valamilyen fogyatékossággal. Idősek otthonában él 55 ezer ember és a várakozók száma folyamatosan nő. A várakozási idő átlagosan két év, a kérelmek körülbelül fele megszűnik a várakozási idő alatt, fele részben időközi elhalálozás miatt. Az utóbbi nyolc évben központi állami fenntartásban működő idősek otthonában új férőhely nem jött létre.
3. És még mindig számok következnek. Az intézetben élők csaknem fele (közel 30 ezer ember) tartósan beteg. Az ellátottak kétharmada már betöltötte a 75. életévét. Az idősek otthonában élők 23 százaléka (12.500 fő) demens, ami egyben szoros felügyeletet is jelent. Hazánkban a demenciában szenvedők száma cca. 200 ezer fő, számuk és arányuk rohamosan nő. Az adatokat a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájának megbízásából tavaly készített tanulmányból (szerző: Gyarmati Andrea szociológus) kölcsönöztem.
4. Zárjuk is matekkal. A KSH adatai szerint – nemzetgazdasági szinten – a szociális szférában a legalacsonyabbak a bérek, a betöltetlen álláshelyek száma 2010 óta folyamatosan nő. Egyre több pozíciót szakképzetlen közmunkások töltenek be.
Meggyőződésem, hogy ez a drámai helyzet sumákban hozott díjtételi trükkökkel nem javítható. A számok nem hazudnak: alacsony állami részesedés melletti nyomorszintű nyugdíjakból nem lehet finanszírozni és működtetni az ellátó rendszert. Költségvetési forrásból biztosított férőhely bővítés és ágazati bérrendezés nélkül idős gondozottak tízezrei kerülhetnek emberhez méltatlan helyzetbe. Az adatsorokból jól érzékelhető, hogy az egészségügyi -, a nyugdíj- és az időskori szociális rendszer – egymással is szinkronizálva – megérett az átfogó módosításra. Hosszú távú megoldásra és természetesen sok-sok pénzre van szükség. A férőhelyek számát tehát gyors ütemben növelni kell, az ellátás szintjét is emelni szükséges. Díjszabás módosítás, tartósan leszorított nyugdíjemelés és nyomott ágazati bérek mellett, az ellátottak és gondozóik számára egyaránt hamar méltatlanná válhatnak a körülmények. Az eltitkolt és az idősotthonban lakók számára hátrányos decemberi jogszabály módosítás örvén jelzem, hogy baj van. Nagy baj.
