Ígérete ellenére sem változtat a nyugdíjrendszeren az Orbán-kormány

HírKlikk 2024. szeptember 30. 09:30 2024. szept. 30. 09:30

Noha a kabinet maga vállalta az Európai Bizottság előtt a nyugdíjrendszer reformját a helyreállítási pénzekért, és ehhez szakértőket is felkért, most a Népszavának egyértelművé tette: nem lesz változás.

– Tovább erősödik az idősek jelentős részének elszegényedése, a bérek és az ellátások között mélyül a szakadék, a létminimum alatt élő nyugdíjasok sem számíthatnak életszínvonaluk javulására, és tovább romlik az egészségügy helyzete. Ez a következménye annak, hogy a kormány gyáva, és nem meri vállalni a nyugdíjreformot – fogalmazott a Népszavának Simonovits András.

A szakembert azt követően kereste meg a lap, hogy a napokban kiderült, végre elkészült az a független szakértői jelentés, amely a kormány vállalásához kapcsolódik. Annak az uniós tagállamnak ugyanis, amelyik igényt tart a koronavírus-járvány okozta közvetlen gazdasági és társadalmi károk helyreállítására létrehozott alap forrásaira, különféle reformfeladatokat kell végrehajtania. A magyar kormány is élt a lehetőséggel, elkészítette, és 2022 májusában be is nyújtotta a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet. Az Európai Bizottság elfogadta azt, így a pénzért cserébe a dokumentumban vállaltakat teljesíteni kell. A kilenc pont közül az egyik a Demográfia és köznevelés címet viseli, ez foglalkozik a nyugdíjreformmal, egészen pontosan a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és megfelelésének javításával.

A benyújtott tervben az áll: az Orbán-kormány „jogszabályt módosít”, törvényt alkot, amely „elősegíti a költségvetés közép- és hosszú távú fenntarthatóságát, illetve megerősíti az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasoknak folyósított nyugdíjak megfelelőségét”. A vállalás szerint a kormány három szakaszban készíti ezt elő, hogy aztán a nyugdíjrendszert módosító jogszabály 2025. március 31-én hatályba lépjen. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a jogalkotási folyamatnak meg kellett volna kezdődnie.

A hazai szakértők várták, hogy felvázolhassák a problémákat, és megoldási javaslatokkal is készültek. Ám mindez okafogyottá vált. A Pénzügyminisztérium ugyanis a Népszava megkeresésére is közölte, az Orbán-kormány nem tervez változást a nyugdíjrendszerben, a nyugdíjak értékállóságát megőrizi, a 13. havi nyugdíjakat kifizeti. Kiderült: az Európai Bizottság „nyomására” felkért szakértő javaslataival a kormány nem ért egyet, azokat nem támogatja.

Magyarul: a nyugdíjrendszerben semmilyen változás sem lesz, pedig, ahogy Simonovits András fogalmazott, uniós összevetésben páratlan, hogy fő szabályként 65 év alatt nem lehet nyugdíjba menni.

Az OECD is visszavezetné az előrehozott csökkentett nyugdíjat. Simonovits András a Nők40 programmal sem ért egyet, ahogy az OECD sem. A magyar szakértő szerint annak 2011-es bevezetése óta fokozatosan lehetett volna rajta igazítani. Ezt szerinte az is indokolta volna, hogy akkor az irányadó nyugdíjkorhatár 62 év volt, most viszont 65 év. Ez tette volna lehetővé, hogy a 40 jogszerző év helyett fokozatosan 42, vagy 43 legyen az elvárás.

A 13. havi nyugdíjat is szigorítanák a szakemberek: egy felső határ, például az átlagnyugdíj kiszabását javasolják. A nyugdíjminimum szintje 2008 óta változatlan, ez a második legalacsonyabb érték az OECD-ben a bruttó átlagkereset százalékában.

Több százezer nyugdíjasnak rendívül alacsony az ellátása, az átlagnyugdíj összege is csak 230 ezer forint. Több mint 1 millió idős ennél kevesebb pénzből él, a medián érték, vagyis az az összeg, amennyinél az érintettek fele kevesebbet, fele pedig többet kap még ennél is alacsonyabb, alig haladja meg a 200 ezer forintot.

Simonovits András úgy fogalmazott: akármelyik javaslat elfogadása rövid távon népszerűségvesztést okozna a kormányzatnak. Komoly változtatások nélkül viszont egyre nőnek a nyugdíjrendszer feszültségei, és hamarosan egyre erőteljesen megszorítások válnak elkerülhetetlenné. Még akár a 13. havi nyugdíj eltörlése is – tette hozzá.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom