Illegitimnek tartja a Fidesz Hende Csaba eltávolítását alkotmánybírói posztjáról
Illegitimnek tartja a Fidesz-frakció Hende Csaba eltávolítását alkotmánybírói posztjáról, ezért a frakció szerint a helyére megválasztott alkotmánybíró megbízatása is illegitim. Az ellenzéki párt parlamenti képviselőcsoportja közleményét szombaton juttatta el az MTI-nek.
A Fidesz-frakció azt írta, Hende Csaba alkotmánybírói megbízatása illegitim alaptörvényi és alkotmányellenes jogszabályi rendelkezések miatt szűnik meg. Ezekkel szemben alkotmányjogi panasz és normakontroll eljárás is folyamatban van az Alkotmánybíróságon - emlékeztettek.
Szerintük a Tisza Párt célja, hogy ezeket az eljárásokat kikerülve kész helyzetet teremtsen. A Tisza az Alkotmánybíróság ellehetetlenítésében is a lengyel forgatókönyvet követi. Ebben a színjátékban a Fidesz nem vesz részt, sem a jelölésben, sem a választásban - rögzítették.
A frakció közölte, "gőzerővel épül az önkény. A Fidesz az önkénnyel szemben ellenállást hirdetett, és minden törvényes eszközzel küzdeni fog ellene"; a helyzetet orvosolni fogja.
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője szombaton jelentette be, hogy a képviselőcsoport Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére. Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzésében kiemelte: a Tisza frakciója elismert alkotmányjogászt jelöl a posztra.
Hende Csaba megbízatása az alaptörvény tizenhetedik módosításának vasárnapi hatályba lépése után szűnt meg, az ugyanis 12 évben maximálta az országgyűlési képviselők megbízatásának idejét. Mivel Hende Csaba 2002 és 2025 között 23 évig volt előbb az MDF, majd a Fidesz országgyűlési képviselője, már nem választható az országgyűlési képviselők választásán, így az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint megszűnt alkotmánybírói megbízatása.
Az Országgyűlés várhatóan hétfőn szavaz az új alkotmánybíróról.