Irán bejelentette: lejárt a fegyverembargó, elkezdenek fegyvereket vásárolni

HírKlikk 2020. október 18. 12:38 2020. okt. 18. 12:38

Irán bejelentette, hogy lejárt az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2231-es számú határozata alapján ellene elrendelt fegyverembargó. 

Az iráni külügyminisztérium közölte, „Mától teljesen automatikusan feloldódik minden korlátozás, amely fegyverek adásvételére, valamint az ezzel kapcsolatos tevékenységekre és pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozott, irányuljanak azok az Iráni Iszlám Köztársaságba vagy onnan máshová.”

Az embargó idei október 18-i lejártáról még 2015-ben született megállapodás Irán, valamint az ENSZ BT öt állandó tagállama (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína) és Németország között létrejött atomalku részeként.

„Irán így mostantól bármilyen forrásból, mindenfajta korlátozás nélkül beszerezheti a védelméhez szükséges fegyvereket és katonai felszereléseket” – közölte az iráni külügyminisztérium.

A 2015-ben kötött atomalku leglényegesebb pontja, hogy Irán az ellene foganatosított nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe, garantálja: a nukleáris programja csakis békés célokat szolgál, annak keretében nem készít atombombát.

Donald Trump amerikai elnök kormánya 2018-ban egyoldalúan felmondta a megállapodást, arra hivatkozva, hogy a szövege nem tartalmaz elég garanciát annak megakadályozására, hogy Irán atombombára tegyen szert. Idén augusztusban pedig megpróbálta rábírni a Biztonsági Tanácsot, hogy hosszabbítsa meg a fegyverembargó érvényét, és vessék ki Iránnal szemben azokat a nemzetközi büntetőintézkedéseket is, amik az atomalku előtt érvényben voltak. De az USA próbálkozása nem járt sikerrel.

Oroszország viszont szeptemberben megerősítette, hogy hajlandó fejleszteni katonai együttműködését Iránnal az embargó feloldása után. Kína szintén nem titkolja, hogy fegyvereket akar eladni Iránnak.

Forrás: MTI