Jakab Péter sorra nyeri a pereket a kormánypárti média ellen

HírKlikk 2021. október 14. 17:55 2021. okt. 14. 17:55

Lassan minden napra jut egy bírósági ítélet valamilyen fideszes hazugságról – írja a Jobbik elnöke.

Jakab Péter szerdán arról számolt be, hogy pert nyert a TV2 ellen. „A fideszes szócső most épp azzal próbált lejáratni, hogy miközben kritizálom a kormány válságkezelését, én is igénybe vettem a hiteltörlesztési moratóriumot. Hazudtak, pereltem, nyertem" – írja bejegyzésében.

„És közben eszembe jutott, hogy az osztrák kancellár belebukott abba, hogy a vádak szerint közpénzből tett közzé hamisított közvélemény-kutatást. Itthon meg évek óta közpénzből terjesztenek rólunk, ellenzékiekről hazugságokat. És nem belebuknak, hanem közpénzből fizetik ki még a bírságot is!"

Csütörtöki bejegyzésében pedig azt írja, „a TV2 után most a Magyar Nemzetről mondta ki a bíróság: megint hazudtak rólam". Jakab szerint ők azt találták ki, hogy államtitoksértésre kötelezte az egyik képviselőtársát azért, hogy így terelje el a figyelmet a februári autóbalesetéről. „Hazudtak, pereltem, nyertem. Már megint. Ahány fideszes csatorna, annyi hazugság."