Január 19: akciók határon innen és túl

NVZS 2019. január 18. 15:19 2019. jan. 18. 15:19

Jó eséllyel újabb lendületet ad a szombati országos megmozdulás-sorozatnak, hogy csütörtökön megérkezett a magyar munkavállalók jelentős része és a kormánnyal szemben állók által hetek óta várt bejelentés az országos sztrájkról. Péntekre a Publicus által a Népszava felkérésére végzett felmérésből kiderült az is, hogy az embereknek több mint a fele támogatja a tiltakozásokat és harmaduk hajlandó is tenni érte. Szombaton lesz erre lehetőség, határon innen és túl is.

Lassan ember legyen a talpán, aki kiismeri magát a temérdek felhívás között, amelyet a szakszervezetek által meghirdetett szombati Álljon le az Ország! akcióban való részvételre invitálja az embereket. Habár majd csak holnap derül ki, hogy mennyre van feltüzelve a magyar, illetve, hogy mennyire sikerült mozgósítaniuk a főszervező szakszervezeteknek és azoknak a csoportoknak, amelyek szintén akciók gründolásába fogtak, az már biztos, hogy idehaza mintegy kétszáz helyszínen lesz valamilyen megmozdulás,  illetve, hogy a külföldön élő magyarok 12 városban gyűlnek össze demonstrálni. Az országos tiltakozás kezdeményezője a szakszervezetek Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottsága (OSZD). Az ellenzéki pártok részt vesznek az akciókban, de a szakszervezetek kérésére ezúttal hátrébb lépve.

A rabszolgatörvény, a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen, a méltányos munkafeltételekért és bérekért tüntetnek az emberek szombaton egyidőben, 15 órakor Magyarország mind a tizenkilenc megyéjében és külföldön.  Ezek mondhatók a „központi” demonstrációknak, de a szervezők kérték az embereket, hogy vagy csatlakozzanak a megyeszékhelyeken és a többi városban szerveződő demonstrációkhoz, vagy akár szervezzék meg azt saját településükön.  Minden megyében alakult egyébként akciószövetség, az ő segítségüket is igénybe lehetett venni a röpgyűlések, szórólaposztások, utcai akció, útlezárások megszervezéséhez.

Látványos módját választották a demonstrálásnak Budapesten, ahol blokádot hirdettek a lényeget egyszerűen közlő szlogennel: „Álljon le az ország, álljon le Budapest is!!!”. Tennék ezt olyan módon, hogy „ahogy a vérerek összefutnak a szívhez, úgy vonuljunk mi is a Clark Ádám térre”. Négy helyen lesz gyülekező:

  • Blaha Lujza Tér, ahonnan 12:30-kor indul majd el a tömeg a Rákóczi út-Síp utca-Dohány utca-Károly körút-Erzsébet tér-József Attila út-Eötvös tér-Széchenyi István tér-Lánchíd útvonalon érnek majd a Clark Ádám térre;
  • Oktogon, onnan 12:45-kor startol el a menet, s az Andrássy út-József Attila út-Eötvös tér-Széchenyi István tér-Lánchíd útvonalon végig menve ér el a Clark Ádám térre;
  • A Szabadság Híd északi hídpillérétől 14:00 órakor indulnak el majd a  Szabadság híd-Raul Wallenberg rakpart-Friedric Born rakpart-Ibl Miklós tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér vonalon;
  • A Hősök teréről 12:30-kor tervezik a menet indulását, a Clark Ádám térre onnan érkezők az Oktogonnál csatlakoznak az ott gyülekezőkhöz.

A Clark Ádám téren a tervek szerint délután kettőkor veszi kezdetét a gyűlés (bár a szervezők ígérik, minden vonulót bevárnak), amelyen jelen állás szerint a következők szólalnak majd fel:

  • Herbál Reality (Youtube csatorna)
  • Nagy Blanka  ( Középiskolás diák )
  • László Olivér  ( Hallgató, civil )
  • Molnár Tímea ( Civil )
  • noÁr
  • Kiss Nikoletta ( Maszsz Ifi )

Ezt követően – a tervek szerint 15:00 órakor – kezdődik a „Budapest kiáll a vidéki demonstrációk mellett!” rendezvény, ahol a felállított LED-falon a vidéki városokat kapcsolva közvetítik az országos tüntetéseket. A szervezők közölték azt is, hogy a Lánchíd utcában felállított sátrakban ott lesz az aHang, a DK, a Hallgatói Szakszervezet, a Jobbik, az MSZP, az Oktatói Hálózat, a Párbeszéd és a PDSZ. Minden szakszervezet, civilszervezet és párt várja az érdeklődőket. A közvetítés a tervek szerint este hatig tart, utána buli kezdődik, koncertek lesznek és dj-k szolgáltatják a zenét.

Ami a vidéki rendezvényeket illeti, minden megyeszékhelyen lesznek, de mellettük számos más helyi akcióra is készülnek a tiltakozók. Az érdeklődők az ingformációkat ezekről a tüntetésekről, sztrájkokról, útlezárásokról , stb. megtalálhatják az Autonóm Területi Szakszervezet által indított Sztrájk Info portálon. Ugyanitt egyébként a már lezajlott megmozdulásokról is fellelhetők beszámolók

Ahogy a december óta tartó megmozdulás-sorozat során megszokhattuk, ezúttal is csatlakoznak a magyarországi eseményekhez a külföldön élő és dolgozó magyarok. Nem is kevés helyen, 12 városban lesznek megmozdulások, mégpedig többfélék is. A legtöbb helyen „egyszerű” tüntetést szerveznek a hazai állapotokkal elégedetlenek, de például Bécsben összejönnek és közösen utaznak Sopronba, hogy ott csatlakozzanak a demonstrálókhoz, s Bernben is innovatív módját választották a szolidaritási megmozdulásnak: túráznak egy jó nagyot közösen – „a hazánkért, magukért”.

Íme külhoni akciók 2019 január 19.én:
Oslo (15.00-17.00) a magyar nagykövetség előtt

Bern (11.00-18.00) a demonstrálás meghökkentő módjaként „20 ezer lépést a Schwarzwasser mellett, a hazánkért, magunkért”

Amszterdam (14.00-16.00) séta tulipánnal, majd tulipánból kirakják az O1G-t

Berlin (14.30-17.30) kelet-nyugat határán, a East Side Galery közepénél

London (14.00-16.00) élő bejelentkezésüket bekapcsolják a budapesti demonstráció kivetítőjére

Swansea (14.30)

Stuttgart (15.00-17.00) magyar főkonzulátus előtt

Dublin (13.00-15.00)

München (15.00-16.15)

Bécs (12:30–19:00) közös találkozó, majd együtt utaznak a soproni tüntetésre

Stockholm (14.00-17.00)

Hamburg (16:00–20:00) , a CDU irodája előtt